Le Café de Capucine

Az estéket, az ájulás közeli állapotot céltalan böngészéssel szoktam eltölteni, éhezik az agyam az ingerekre, csak a testem nem képes utánuk eredni. Mindegy, most van ez, lesz máshogyan is. Tegnap találtam a neten (MÉG) ezt a nagyon érdekes helyet, valahol London külvárosában helyezkedik el, itt. Épp a napokban került szóba  egy beszélgetésben az a vágyam, hogy olyan üzletvezetési magatartást kívánok gyakorolni, keresem a módját, az egyik ember érdeke nem kényszeríti az akaratát a másikra, a másik nem hódol be, ami senkit nem károsít meg, senki nem érzi kényszerűen kizsákmányolva magát. Hmmm..ugye! Mint Mátyás király és az okos lány meséje: egyensúly, a tenni és nem tenni között. Ezek a mamák megcsinálták. A rövid előtörténet annyi, hogy az alapító egy fiatal lány, Katie Harris, aki a saját nagymamája által tanított tudást olyannyira fontosnak tartotta, hogy nem akart önzőzni vele, meg akarta ismertetni a környékkel, mindenkivel. A történet másik szála, hogy idősekkel foglal

Nem terveztem, hogy ilyen dög leszek és így ebek harmincadjára hagyom azt a 2 kezemen megszámolható olvasómat, akik jószándékkal és sok türelemmel nyitják meg az oldalam. Amikor elkezdetem, akkor is azt mondtam amit most, 3 év elteltével: nem számít, hogy ha csak magadnak is, nem számít, hogyha csak az asztalfióknak: írj.   A nem elhanyagolható kertes poszt azért keletkezett, mert bizony bizony ennyi kapacitás jut álmodozni. Mindig kinevetem magam, amikor főzés közben a saját receptemet akarom reprodukálni ugyanis az eddig oly biztosan fellángoló kedv a kísérletezésre valahogy rutin lett. Igen, onnantól növünk fel, mikor rájövünk, hogy saját, egyedinek hitt életünk csak átlagos és hogy egyszerű körülmények dajkálják a nagy ötleteket. Jelen esetben az új recepteket. Lehet, hogy tisztában vagy vele, mi lendíti be a te agyadat, de nem teszel érte, hogy tápot kapjon. Ebbe a pocsolyába ragadtam én is bele, munkaidőben dolgozom. A főzésből nem jön be annyi inger, értsd kép, nyitva felej

Az eper, olyan dolog a nagyvárosi embernek, amiért képes a piacon irreálisan sok időt sorba állni, drágán megvásárolni, hazautazáskor lekönyökölni mindenkit, aki a nagymama veteményesébe indul hasonló céllal. Ugyanez érvényes a cseresznyére. Pedig nem egy olyan növényke, amihez olyan sok előképzettség kellene. Olyan kis pofás, amikor a gyökereket kereső indák felfedező útra indulnak, közben a fő növényen megjelennek a gyönyörű, élénkpiros gyümölcsök. Mikor egy évig otthon voltam, az udvari kertészkedés szent grálja volt nagyapám fadézsája, amibe herbáriumot és néhány tő epret telepítettem. Hatalmas várakozás előzte meg az első érlelődő gyümölcsöt, vártunk vártunk, hogy megérve szedhessük le. Egyik reggel kinézek az ablakon és az én nagy kutyám két mellső lábával a dézsában áll. Kikerekedett a szemem, mutattam neki, hogy szálljon le, de ő csak nézett és nem mozdult. Az engedelmességi harcunk fő ütközőpontja volt a dézsa, aminek felmászási jogáról nem volt hajlandó lemondani. Idővel

Igen, ez egy szlogen, felkiáltójellel a végén. A Schobert klánról ebben az országban mindenkinek meg van a véleménye.  Nem minden dologgal értek egyet amit csinálnak, viszont nem tudom elvitatni tőlük, hogy amikor még a kutya sem mondta nekem, hogy kedvesem, te vastagon vagy szép, akkor az általuk közölt étrenddel fogytam le. Persze, sohasem vágytam 50 kiló lenni, egy egészséges túlsúly az én álmom. Ami épp elég, hogy segítsen könnyebben kihúzni egy betegséget, ha épp arra van szükség, de nem zavarja a közérzeted. 2004-ben volt az a pont amikor eldöntöttem, hogy elég, azóta szinten tartom magam. Nem egy modell forma, fokhagyma fenékkel, de nekem pont jó. A testvérem elhívott a hétvégén tartandó közös tornára, magával Rubi Rékával (ahogy ő nevezi). Tudtam, hogy nem tud senkivel elmenni, nem tudta hova kell menni, kíváncsi is voltam és megszólalt bennem a bűntudat, hogy rég mozgattam át magam a napi sporton kívül: igent mondtam. 2 nap távlatából, mikor a 4.emeletre nemhogy felmenni,

Harmadik éve próbálkozom a negyedik emeleti galambok által bitorolt övezetben kertészeti tevékenységet mimelni.Első évben belekotlottak a paradicsom növénykém közepébe, letörve minden lágy szárat, abba, ami kibirta a költözést Berettyóújfaluból, a diploma és a szakácsképzés miatti nemtörődömséget. Második évben próbálkoztam valameddig, de ott meg egy egy hetes kora nyári szünet száritott ki mindent. Tudom, vizadagolós tároló. Ahogy visszaemlékszem, akkor meghalni sem nagyon volt idő, nemhogy vizadagolós kutyafülét venni indulás előtt. Bizonyitandó: az egy hetes tengerparti mókára papucs nélkül mentem. Odáig nem terjedt a kapacitás...mai napig nincs. De soha ne mondd, hogy soha. Tavalyi évben, akkor is rapid módon kellett tortát vinnünk egy családi eseményre, megálltunk a nagy csúnya hiperben és pironkodva bár, de vettünk egy tortát, aminek malomkeréknyi nagy hodály volt a védője. Nem értettem akkor, hogy miért kell a 10 és a 30 szeletes tortát is ugyanakkora dögbe csomagolni, iszony