Fura helyzetben vagyunk mi ketten. Kétélű fegyver lett a kezünkben az utazás élménye. Nekünk még nem kell gyerekre költeni, van munkahelyünk, szerencsére megúsztuk az egyetemet diákhitel nélkül, a magyar társadalom mostani állása szerint kellemes középosztálynak mondhatjuk magunkat, akik galád módon törögetik a korlátaikat ilyen utazásokkal. Ugyanis, mi nem ruhákra költünk, nem egy 15. akciós, őszi bokacsizmára, egy 85. felsőcskére, sokadik táskára. Azt érzem, hogy az öltözködés funkcionálissá vált számomra, mert minden vásárlásnál kiábrándulok a divatból, abból, hogy nagyítóval lehet olyan ruhadarabokat találni, ami már a boltban nem harsogja a rossz, silány kivitelezését, egy szezonos anyagát. Nincs mit tenni, fogyasztanunk kell, ahhoz, hogy a gazdaság behazudhassa a pénz, normál esetben nem túl gyors mozgását. Ha valaki ezzel szembemegy, mert nincs kapacitása, ideje, gyomra kiadni egy semmirekellő rongyra annyit, mint egy heti fizetése, akkor mit ád ég, megmarad a pénz. Gondo