Le Café de Capucine

Nagyon élvezem, hogy megint sütkérezhetünk, izzik a tárcsa alatt a fa, ha rajtam múlna, egész évben lenne főzőcskézés az udvaron. Az egész évet annyira veszem komolyan ebben az esetben, hogy a családom rákapott a karácsonyi, bográcsban főzött halászlé ízére, mert az tábortüzet nem válthatja fel semmi. Ha idejük engedi ott készül minden évben.  Múlt héten is olyan jóféle kojtos szaga volt az összes ruhámnak, mikor levetettem őket, hogy a mosás előtt még vissza vissza tértem a diófából égetett tűz füstjére mielőtt bedobtam a gépbe. Nem csak ez a jó, hanem az tartja egyben ezt a dolgot, hogy mindig van olyan családtagod aki "jobban tudja" amit éppen csinálsz és az idő arányában egyenesen egyre idegesebben ki akarja venni a kezedből, nehogy elrontsd. Ez rád is vonatkozik fordított esetben. Aki nem tudja jobban, vagy nem érdekli, hogy hogyan csinálod, azzal egy jóféle pohár borral meg lehet beszélni a hét történéseit, vagy csak csöndben egymás mellett nézni a tüze

Debrecenben még nem találtam olyan környéket, amely esetében találkozott volna az ízlés és a pénztárca közötti összekötő kapocs. Vagyis egy kivétel volt, ahol el tudtam volna képzelni, hogy gyümölcsöt szüretelek, - működő kert volt, nagy gondot viselt rá a gazdája - lekvárt főzök be egy csendes utcában, közben a háttérből laposakat pislog az előző írásomban felvázolt macska-bálna. Már a veteményes ágyásait méregettük, de az építési hatóság olyan kritériumokkal jött, mindenféle lakhatási megoldással szemben, hogy le kellett tennünk a helyről, vagy kaphatunk egy olyan házat, ahova sohasem süt be a nap. Úgy siratjuk azt a lehetőséget azóta is, mint egy régi plátói szerelmet.  De mindig marad motivációm, ha ilyen példába nyúlok. Nemrég találkoztam egy ház építésének történetével, szerintem mikor belekezdtek, bennük még ennyi reménység sem volt, mint ami nekünk megmaradt. Ugyanis ami az ő esetükben adott volt: egy foghíjtelken (mennyire találó kifejezés) lévő régi kis házikó, kihív

A napokban eszembe jutott Robin Williams monológja a Holt költők társaságából: Szívd ki az élet velejét, Carpe Diem! A napokban olyan energia lengett minket körül, hogy a rendelkezésünkre álló 24 órába beleerőszakoltunk 25-öt! Szombaton volt az évfordulónk. Megint. Mert januárban is ünneplünk egyet, de Február 28.-án is. Olyan ez mint a névnapom. Annyiszor fogadom a jókívánságokat, annyiszor örülök, ahányszor felköszöntenek. Elveszi az ember kedvét, ha jó szándékkal felköszönt valakit és ez a válasz: Kösz, de nem most tartom. Erre az a válaszom, hogy attól még lehet örülni neki. Nem veszekszünk azon, hogy az első találkozástól, vagy az első randevútól számoljuk a közös időszámítást, mindennek örülünk. Szombaton mikor tanakodtunk, hogy egy kiállítás és egy mozi után is maradna e beszélgető téma, ha még először randiznánk, P. fejéből kipattant egy merész és izgalmas ötlet: - Utazzunk el Egerbe! Haza se menjünk, csak így, ahogy vagyunk induljunk! Nekem nem kellett kétszer mondani.

Azt gondolom érdemes lenne felkeresni a címet. Bár amit megmutathatnak, azt már megtették. Forrása Eddigi nyaralásaim külhonban, valahogy sohasem kötődtek a nyaralás témaköréhez. Amíg a család végtelenítve tudott fürdeni én meguntam fél óra alatt, azóta kitanultuk a rendet: család fürdik, én magányos fotótúrákon élvezkedek, középkori városrészeket figyelve. 17 évesen Horvátországban voltam először külföldön és egyből beleszerettem a régmúlt sikátoraiba, ahogy a forró, naptól hevült falszakaszok és a hűvöset ásító árkádok váltakoznak, közben a kezem azokat a köveket érinti, ami 800 éve is ugyanezen a helyen voltak. Ez számomra az egyik legnagyobb bűvöletet okozó dolog az életben. Mindig, mikor elsétáltam egy csak falaiban ép, elhagyott ház mellett és elképzeltem, ahogy a durva falakat süti a nap és a szürke kövek elé egy kényelmes égszínkék kanapét húzok. A rég leszakadt tetőt felváltja egy új szerkezet, egy tetőablakkal, ami alatt a szobából nézhetem a csillagokat. Nézhetném a

Ez az ember egy olyan ex rocksztár kinézetű építész aki vicceskedésből elvégezte a mérnöki fakultást, csak azért hogy tudja, hogy honnan kell a lehető legmesszebb elmennie. Már most szimpatikus. A hatvanas-hetvenes évek ébredező környezetvédő mozgalmainak hatása alatt megalkotta a saját megoldását az akkori ÉGETŐ ökológiai kizsákmányolásra és szemétkérdésre. Azt mondotta, hogy minek neki építőipar és a termékei, ha négyzet kilométereket töltenek meg a használhatatlan, selejtezett autóabroncsok (már akkor) és az üveghulladék. Épületeit "earthship"-nek nevezte el. Úgy képzelte el hogy nem csak egy lakhelyet egy hajlékot akar adni hanem egy önműködő rendszert, ahol minden igényed kielégülést nyer anélkül, hogy fogyasztanod kellene. WOW!   Annyira szép ez a hozzáállás, viszont eltelt egy emberöltő és ez a fecske nem tudott nyarat csinálni. De legalább megpróbálta és néhány helyen nem csak megbólogatták az ötletét és továbbálltak. Így jutott el hozzánk is. Minden magára vala