Vitorlák, Tihany és a 3.X

Egy szerencsés kis asszony vagyok, ugyanis a gondviselés olyan 30. születésnapot adott nekem, amit el sem tudtam képzelni magamnak.
Még februárban kérdeztek meg minket P. rokonai, hogy van é kedvünk szelni a magyar tenger habjait egy csodálatos vitorláshajón a nyáron?
Egy ilyen felkérésre csakis igen a válasz, ha csak nincs thessalofóbiád, ugyanis a Balaton közepén a "feneketlen" mélység torkában - ami átlagban 3 és 4 méter között ingadozik - fürödhetsz.
Gyerekkoromban túlságosan megijedhettem a cápás filmtől, vagy előző tudatállapotomban vízbe fulladhattam, mert rettegek a nyílt és beláthatatlan vízektől.

Ez a hétvége megtanított arra, hogy a félelmemet hogyan tartsam hátul a kispadon, ugyanis már első este kihajóztunk és fürödtünk a hajó körül BENT a nyílt vízen Szent Iván éjszakáján. Mindig lenyűgözött a tihanyi apátság, de most így volt a legjobb, a majdnem 30 fokos, kellemes vízből. Aznap is volt egy születésnap a hajón, a többiek nagyon okosan előre gondolkodtak és velünk ellentétben tortával készültek az estére.
Június 25.-e volt a múzeumok éjszakája és a Tihanyi levendulafesztivál időpontja is.
Évek óta vágyom erre a fesziválra, most ott voltunk néhány száz méterre és mivel nem néztünk utána, nem tudtuk, hogy nem egy szimpla szombati kipakolásról van szó vagy több, a levendulás házhoz már nem mentünk le.
Egész nap kint voltunk hajózni, miután reggel a társaság megitta a legdrágább átlagos alatti kávéját egy Balatonfüredi ismert cukrászda teraszán, ami nagyon jó kezdeményezés volt, de sajnos a hely nem tudta megugrani az elvárást, pedig illett volna olyan gyönyörű sütemények és profi marketing mellett.
Arra volt felépítve az egész arculatuk, hogy nem akarták, hogy a drága nagymama receptjei elfelejtődjenek, de szerintem a mama adna egy tockost a kisunokáknak, hogyha tudná, mennyiért osztogatják.
Visszatérve a hajózáshoz, számomra nagyon érdekes, bár átláthatatlan a csörlők és a kötelek rendszere, ahogy működtették. 2-3 ember tudja már kezelni, én inkább csak igyekeztem olyan helyre menni, ahonnan senkinek sem leszek útban a feladata közben.
Egyszer beereszkedtem vontatni magam a kieresztett köteleken. A kezdeti nyugis döcögés, az idilli mosolyok egyből átcsaptak halálfélelembe, mert jött egy erősebb szél, tüdőztem egyet az egyik hullámból és fel akartam magam húzni, de olyan erős volt az ellenerő, hogy nem tudtam. A legrosszabb, a bikini alsó le akart csúszni rólam és terpeszben próbáltam magamon tartani, mert ha megfogom a bugyit, akkor ott maradok a nyílt vízen, mert egy kézzel már lecsúszok a kötélről. Para volt.  P. amint tudott lemászott értem és kiemelt a vízből, igazi hős volt a szememben, mert komolyan megijedtem.     
A legjobban a hajó orra tetszett, oda kifeküdni ahogy érzem a szelet és a napot, vagy lógathatom a lábamat az oldaláról, amit néha lehűt a víz. Azért, ilyenkor érzed, hogy szerencsés vagy és elgondolkodsz, hogy itt van ez a gyönyörűség tőlünk pár órára, miért nem jövünk többször? A másik: tényleg annyira fontos, hogy úgy hajtsuk magunkat, amikor ilyen egyszerű elérni az elégedettséget, azzal, hogy élvezem ezt a pillanatot?