Előzmények, Katalónia: domb teteji várak, narancs és pinea (brokkoli) fák
Előszezonban kell elmenni ha nem akarjuk, hogy az utazási irodák megfogjanak minket a két bokánknál és felemelve kirázzák az összes pénzünket.
Annak ellenére, hogy már januárban le lett foglalva a hely, utolsó lehetőségként beharangozva, a június 4. ei indulás hetében még egy hangot nem hallottunk az utazási irodától. Nagyon felháborodtam ezen, főleg, hogy megengedték magunknak azt a kommunikációt, hogy egy viszonylag nagy összegű út eldöntését egyik napról a másikra kellett megtenni, mert ők nem várhatnak.
Hétfőn, akkor még nem tudtam, hogy a fiúk már felhívták őket, én is tettem egy hívást, amelynél még tovább fokozta a totemállat kitörését belőlem.
Az ügyintéző, aki felvette utánunk a prémiumot, már nem volt érdekelt a probléma megoldásában, más szóval egy flegma altesttájként válaszolgatott a kérdéseimre, hogy tudják e egyáltalán mikor indulunk, hova megyünk, stb.
Nem szidtam össze, csak a helyzethez nem illő udvariaskodást nem tettem meg az irányába. Nem fogadtam el a felkínált helyzetet, hogy én érezzem magam tolakodónak, csak mert ő nem végzi el a munkáját és merészeltem megkérdezni.
Ezt a dolgot, csakis azért vettem bele a leírásba, kedves emberek, hogy nem szabad mindig mindent lenyelni és lehet szólni. Főleg, ha fizettünk is érte. Úgy elszégyellték magukat, hogy kaptunk páronként egy ajándékcsomagot indulásra. Ok meg tudtam volna venni a promós panama kalapot, vagy a strandlabdát, de ilyen svihák munkáért ez a minimum elégtétel.
Sajnos nekem ilyen indítás után megmaradt egy szkeptikus érzület az egész nyaraláshoz, nem tudtunk a munka miatt sem készülni. A pestre indulás előtt néhány órával még cipőt vettem és volt olyan ruha, amiről nem tudtuk, hogy elpakoltuk e. Ott jöttem rá, hogy nem. Az ember borotválkozókészletéről szintén elmondható ez. Hajszoltak voltunk, folyamatos időpontok, P. nem tudta mit pakoltam a bőröndjébe és a telekocsi előtt egy órával érkezett haza melóból... Közben a hetekben 2 ízben is elromlott az autó, kölcsönautó, visszaszállítás...hagyjuk inkább.
De szerencsésen felvett minket a telekocsi előző délután és elindultunk!!
Szombaton reggel indultunk a reptérre, a gépünk reggel 6:15-kor indult Barcelonába.
Nem tudtam hova tenni a Costa Bravát, általános iskolában volt egy srác, aki elutazott oda az anyukájával és mesélt a falusi kölyköknek a delfinekről, a tengerről stb, akkor elképzelhetetlen volt számomra, hogy én is eljutok ide.
Ahogy mondtam, Barcelónába érkezett meg a gép, onnan kb. 60 km-re feküdt Sta. Susanna, üdülőváros, ami létét csakis a turizmusnak köszönheti. Érdekes volt látni, hogy a családi gazdaságok között, mellett egy egy szálloda foglalt helyet. Már odafele kiszúrtam, hogy bevett szokás magaslatokra építkezni, nagyon szépnek találtam a terméskőből épült, régi uradalmi házakat, erődöket, amik bástyái kikandikáltak a pinea fák fölött, amit magamban csak "Brokkolinak" neveztem el a gyönyörű, tömött, haragoszöld koronájuk miatt. Most láttam életemben először köztéren narancsfát.
Megérkeztünk a szállodába, előtte egy út, ez előtt egy vonatsín... pff abban reménykedtem, hogy olyan szobát kapunk ami hallótávon kívül van. Bejelentkeztünk. Régi vágású, 90-es években élte a fénykorát, megrántottuk a vállunkat és felbattyogtunk a szobába.
Annyira pozitív csalódás volt számomra a frissen felújított, 2 kis szobát összenyitott nagyobb lakosztály, hangszigetelt ablakokkal, kényelmes ágyakkal, közvetlenül mellette a nyitott fürdő, gyönyörű burkolatokkal, egyik harmada leválasztva zuhanykabinnak. Ebédeltünk egy közeli gyrososnál, itt láttam először olyat, hogy az ügyféltérbe kijön a szakács, cigizik a salátás pult mellett és ha közben bejön egy megrendelés, ott hagyja a cigit a hamutartóban és dolga végeztével elszívja a maradékot. Itt nem olyan vérengzős az ÁNTSZ.
Aludtunk egy kicsit, hogy a fél négyes kelést pihenjük. Háromra vártak minket a szomszéd szállodában, hogy tartsanak egy eligazítást a frissen érkezetteknek... háát lehet hogy az elejéről lemaradtunk, de mire odaértünk addira mindenki a fakultatív programokat fizette be.
Itt megszabadultunk a pénzecskénk nagy részétől és teljesen magával ragadott az érzés, hogy megyünk kirándulni, csomó mindent megnézünk, tanulunk. Az idegenvezető elképesztő jól tudta előadni a programokat.
Kopogott a szemünk, de még vacsora előtt lementünk egy kicsit a partra, nagy szemű homokos, masszírozza a bitumenen kifárasztott lábat, nagyon kellett.
A helység ahol voltunk, eléggé jellegtelen volt, kopár, a közelben ment egy sztráda, a túloldalon dombos helyes területeken mediterrán lakóházak, utcák kúsztak fel. Másnap tettünk arra egy sétát és láttunk citromfát, narancsot.
Különleges érzékkel felvettem egy helyi diszkó mögött egy kis ékszeres dobozt, nem is gondoltam végig mit találhatok benne, levágott ujjat, egy jegygyűrűt, óvszert....pfff tele volt fűvel.
Súlyából ítélve kijárt volna egy szebb cipőt. Feltéve hogy eladom, díler vagyok és tudok spanyolul. De visszatettük ahol találtuk. Elszívni úgysem fogjuk, még próbálni sem próbáltam...reptéren nem szeretik a kutyusok.
Utána néhányszor átfutott az agyamon, hogy rajta maradt a dobozkán az ujjlenyomatom és majd jönnek értem a rendőrök... nem vádolhatnának, de ilyen kis nyünyü mint én, még ennyitől is fél.
Nagyon kellemes idő volt, mindig éreztük a tenger felől fújó szellőt, sohasem volt olyan érzésünk, hogy kánikula van. tökéletes feltételek kiránduláshoz. A tenger nekem hideg volt, nem sokat fürödtem, a fiúk bepróbálkoztak kicsi labdázással, úszkálással.
Félek a nyílt víztől, egyszer merészkedtem be jobban, de akkor is megláttam egy árnyékot suhanni a víz alatt.
Ő van hazai pályán, én szárazföldi emlős, labdába sem rúghatok. Úgy iszkoltam ki, hogy P. látta ezt a kimenekülést a strandról is. Neki megmosolyogtató volt, nekem szívdobogás, hogy elevenen megesznek.
Annak ellenére, hogy már januárban le lett foglalva a hely, utolsó lehetőségként beharangozva, a június 4. ei indulás hetében még egy hangot nem hallottunk az utazási irodától. Nagyon felháborodtam ezen, főleg, hogy megengedték magunknak azt a kommunikációt, hogy egy viszonylag nagy összegű út eldöntését egyik napról a másikra kellett megtenni, mert ők nem várhatnak.
Hétfőn, akkor még nem tudtam, hogy a fiúk már felhívták őket, én is tettem egy hívást, amelynél még tovább fokozta a totemállat kitörését belőlem.
Az ügyintéző, aki felvette utánunk a prémiumot, már nem volt érdekelt a probléma megoldásában, más szóval egy flegma altesttájként válaszolgatott a kérdéseimre, hogy tudják e egyáltalán mikor indulunk, hova megyünk, stb.
Nem szidtam össze, csak a helyzethez nem illő udvariaskodást nem tettem meg az irányába. Nem fogadtam el a felkínált helyzetet, hogy én érezzem magam tolakodónak, csak mert ő nem végzi el a munkáját és merészeltem megkérdezni.
Ezt a dolgot, csakis azért vettem bele a leírásba, kedves emberek, hogy nem szabad mindig mindent lenyelni és lehet szólni. Főleg, ha fizettünk is érte. Úgy elszégyellték magukat, hogy kaptunk páronként egy ajándékcsomagot indulásra. Ok meg tudtam volna venni a promós panama kalapot, vagy a strandlabdát, de ilyen svihák munkáért ez a minimum elégtétel.
Sajnos nekem ilyen indítás után megmaradt egy szkeptikus érzület az egész nyaraláshoz, nem tudtunk a munka miatt sem készülni. A pestre indulás előtt néhány órával még cipőt vettem és volt olyan ruha, amiről nem tudtuk, hogy elpakoltuk e. Ott jöttem rá, hogy nem. Az ember borotválkozókészletéről szintén elmondható ez. Hajszoltak voltunk, folyamatos időpontok, P. nem tudta mit pakoltam a bőröndjébe és a telekocsi előtt egy órával érkezett haza melóból... Közben a hetekben 2 ízben is elromlott az autó, kölcsönautó, visszaszállítás...hagyjuk inkább.
De szerencsésen felvett minket a telekocsi előző délután és elindultunk!!
Szombaton reggel indultunk a reptérre, a gépünk reggel 6:15-kor indult Barcelonába.
Nem tudtam hova tenni a Costa Bravát, általános iskolában volt egy srác, aki elutazott oda az anyukájával és mesélt a falusi kölyköknek a delfinekről, a tengerről stb, akkor elképzelhetetlen volt számomra, hogy én is eljutok ide.
Ahogy mondtam, Barcelónába érkezett meg a gép, onnan kb. 60 km-re feküdt Sta. Susanna, üdülőváros, ami létét csakis a turizmusnak köszönheti. Érdekes volt látni, hogy a családi gazdaságok között, mellett egy egy szálloda foglalt helyet. Már odafele kiszúrtam, hogy bevett szokás magaslatokra építkezni, nagyon szépnek találtam a terméskőből épült, régi uradalmi házakat, erődöket, amik bástyái kikandikáltak a pinea fák fölött, amit magamban csak "Brokkolinak" neveztem el a gyönyörű, tömött, haragoszöld koronájuk miatt. Most láttam életemben először köztéren narancsfát.
Megérkeztünk a szállodába, előtte egy út, ez előtt egy vonatsín... pff abban reménykedtem, hogy olyan szobát kapunk ami hallótávon kívül van. Bejelentkeztünk. Régi vágású, 90-es években élte a fénykorát, megrántottuk a vállunkat és felbattyogtunk a szobába.
Annyira pozitív csalódás volt számomra a frissen felújított, 2 kis szobát összenyitott nagyobb lakosztály, hangszigetelt ablakokkal, kényelmes ágyakkal, közvetlenül mellette a nyitott fürdő, gyönyörű burkolatokkal, egyik harmada leválasztva zuhanykabinnak. Ebédeltünk egy közeli gyrososnál, itt láttam először olyat, hogy az ügyféltérbe kijön a szakács, cigizik a salátás pult mellett és ha közben bejön egy megrendelés, ott hagyja a cigit a hamutartóban és dolga végeztével elszívja a maradékot. Itt nem olyan vérengzős az ÁNTSZ.
Aludtunk egy kicsit, hogy a fél négyes kelést pihenjük. Háromra vártak minket a szomszéd szállodában, hogy tartsanak egy eligazítást a frissen érkezetteknek... háát lehet hogy az elejéről lemaradtunk, de mire odaértünk addira mindenki a fakultatív programokat fizette be.
Itt megszabadultunk a pénzecskénk nagy részétől és teljesen magával ragadott az érzés, hogy megyünk kirándulni, csomó mindent megnézünk, tanulunk. Az idegenvezető elképesztő jól tudta előadni a programokat.
Kopogott a szemünk, de még vacsora előtt lementünk egy kicsit a partra, nagy szemű homokos, masszírozza a bitumenen kifárasztott lábat, nagyon kellett.
A helység ahol voltunk, eléggé jellegtelen volt, kopár, a közelben ment egy sztráda, a túloldalon dombos helyes területeken mediterrán lakóházak, utcák kúsztak fel. Másnap tettünk arra egy sétát és láttunk citromfát, narancsot.
Különleges érzékkel felvettem egy helyi diszkó mögött egy kis ékszeres dobozt, nem is gondoltam végig mit találhatok benne, levágott ujjat, egy jegygyűrűt, óvszert....pfff tele volt fűvel.
Súlyából ítélve kijárt volna egy szebb cipőt. Feltéve hogy eladom, díler vagyok és tudok spanyolul. De visszatettük ahol találtuk. Elszívni úgysem fogjuk, még próbálni sem próbáltam...reptéren nem szeretik a kutyusok.
Utána néhányszor átfutott az agyamon, hogy rajta maradt a dobozkán az ujjlenyomatom és majd jönnek értem a rendőrök... nem vádolhatnának, de ilyen kis nyünyü mint én, még ennyitől is fél.
Nagyon kellemes idő volt, mindig éreztük a tenger felől fújó szellőt, sohasem volt olyan érzésünk, hogy kánikula van. tökéletes feltételek kiránduláshoz. A tenger nekem hideg volt, nem sokat fürödtem, a fiúk bepróbálkoztak kicsi labdázással, úszkálással.
Félek a nyílt víztől, egyszer merészkedtem be jobban, de akkor is megláttam egy árnyékot suhanni a víz alatt.
Ő van hazai pályán, én szárazföldi emlős, labdába sem rúghatok. Úgy iszkoltam ki, hogy P. látta ezt a kimenekülést a strandról is. Neki megmosolyogtató volt, nekem szívdobogás, hogy elevenen megesznek.
