Ékszer építési területről

Vannak dolgok, amik mellett nem lehet csak úgy elmenni, a szépség mellett sem.

Már kifejtettem ebben a blogban, hogy mennyire szeretem és propagálom az ún. "object trouve" szemléletmódot, vagyis a talált tárgyak újrafelhasználását, visszatalálását a mindennapi életünkbe és szépségük tiszteletét.  Nem műalkotásként használom a biciklinyerget, vagy a wc csészét, hanem kisebben gondolkodom.
Amellett, hogy vannak csalódásaim a terjeszkedő város miatt akkor amikor lerombolt házak míves ablakai, üvegestől beton alá kerülnek, vagy törmelékként a szeméttelepre, vannak szerencsés fogásaim is.
Például ilyen volt a holland fehér-kék kerámia darab, ami valamikor egy díszes étkészlet egyik tányérján mosolygott,  a II. világháború előtt.
Annyira szép, hogy csodálkoztam, hogy miért én vagyok az a szerencsés, aki az új út építése óta, a földegyengetés, döngölés, buldózerezés után észrevette.
Azóta mindig nálam van, mert gyönyörködöm benne, akárhányszor ránézek.       
Már évek sora telt el azóta, hogy megnéztem annak az embernek a munkáit, aki régi porcelánból, törött csészékből, tányérokból készít ékszereket, amikor megláttam az én felszedett darabomat, tudtam, hogy ez lesz a sorsa. A mindentudó internethez fordultam, hogy házi cuccokkal hogy lehet ékszert csinálni ebből és nem csalódtam, megtaláltam egy lyányka videóját és felbátorodtam, nem kell hozzá más, csak egy kis csiszolás, ragasztás és fűzés.
Másnap bevásároltam hozzá és kapott egy szálvezetőt a kerámia, lett egy csinos kis nyaklánc és akasztó is, az egész belekerült kb. 300 Ft-ba.
Gyerekkoromban már rájöttem, hogy ha ráfekszem egy megoldandó problémára, mindent meg tudok csinálni szakcuccok hiányában is, elég agyalás és zsákutca után.

Egy bajom volt, nem volt csili-vili ragadós alumínium szalag, amitől úgy néz ki, mintha foglalata lenne. Ólomüveg készítéshez használtunk ilyen szalagot, amikor a darabokat előkészítettük a forrasztásra, ez adta az alapot, amire a pálka olvasztott ónja felfeküdt. Már ettől a plusz tudástól  - is - érdemes volt oda járni fél évig.
Szerencsére van nekem egy szerelő édesapám. Beugrott, hogy tömítések lezárásához nagyon hasonló vastag szalagot használ, így legközelebb kértem tőle egy centit. Van rá esély, ha kedvet kapsz hozzá akkor a rokonságban van egy mesterember, akinek van ilyen a sufniban.
A speciális ragasztó helyett tökéletesen működött a mezei ragasztópisztoly.
Ezt a módot követtem, mint ami a videón látható.

Ui: a repülő mínuszos csomagterében a ragasztópisztoly összehúzódott és levált a medálról. Egy szippantás az általános iskolai technika órába: marad a technokol rapid.