Kókuszos blondie zabkeksz

Tudom, a brownienál szokták használni a vaniliás változatra a blondie kifejezést. De ül a megnevezés, mert olyan visszafogott, szelíd kis reggeli, hogy az ember mindenképp el akarja "rontani" egy kis finom tejeskávéval, semmiképp espressoval!
Ma reggel jutott eszembe hogy réges rég nem készült ilyen a háztartásunkban majdnem 3 éves bejegyzést kellett előbányásznom, hogy az arányokat megnézzem. Ezért is döntöttem úgy, hogy változtatásokkal ugyan de leírom.
Napok óta ködös idő van itt a keleti végen, Debrecenben. Gyerekkorom óta imádom a ködöt, lenyűgöz, legszívesebben belebújnék és bizony nem is látszanék ki belőle. Ma reggel is erre ébredtem, hétvégenként ki szoktam settenkedni a konyhába és főzök egy kávét, közben kábán kibámulok az ablakon keresztül a parkra és a nagy tölgyfa lombjára, ha lefőtt, rávetem magam az aktuális agymenésemre ami épp érdekel. Például ezen a hétvégén kender pozdorjából épült házak építését néztem, vagy a mézkészítés, vagy a fürjtojás beltartalmi értékét. Zseniális!
Sütire rátérve, pénteken már nem kaptam szendvics alá valót. Ki kellett védenem, hogy az ember rájöjjön. Úgyhogy tegnap palacsinta volt a reggeli ma pedig ez a zabkeksz. Azt hittem megesszük az egész adagot, de még a nagy része megmaradt mert sokkal több a beltartalmi értéke mint egy átlag zsömlének, vagy kenyérnek.
Ha le tudnánk mondani a tehéntejről szuper kaját ennénk. De én vallom Woody Allen mondását: "Élhetsz száz évig, hogyha feladod azokat a dolgokat, amik miatt érdemes száz évig élni."

Hozzávalók:
15 dkg kókuszolaj
10 dkg cukor vagy 3 evk méz
1 tojás
10 dkg liszt
15 dkg zab
csipet só
3 evk kókuszreszelék
1 tk vaniliás cukor
1 tk szódabikarbóna
3 evk magkeverék (lenmag, szezám és napraforgó. Kimérős: Auchan)
egy maroknyi mazsola

Elkészítés:  A zsiradékot olvaszd fel. Mérd ki a száraz dolgokat és üsd bele a tojást. Az olvasztott olajat fokozatosan keverd hozzá. Jó kis tömör masszát fogsz kapni. Kicsit hagyd  szikkadni, a zab ennyi idő alatt duzzad meg benne.
Egy sütőpapíros tepsibe kisebb, nagyobb, nyomi halmokat tegyél, néhány cm távolságra.
15 percig süsd, amikor a teteje még picit puha de a széle már barnás, akkor vedd ki a sütőből hűlni. Pár perc szilárdulás után tányérra teheted.  



Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Walipini: medencének indult, üvegház lett belőle

Kender: egy "magasröptűbb" építőanyag

BBQ csirke sütőben sütve

Walipini: tervezés

Komposzt kazán, az erjedés magasiskolája