Krakkó, egy olyan hely, ahol csak a király fülébe fütyült a szél
Nem tudom, hol kezdhetném, elvárásokkal érkeztünk Lengyelországba. Amikor itthon turisták szólítanak le, boldog vagyok, ha állampolgárként, magyar emberként olyan képet tudok nyújtani nekik, hogy érdemes ide látogatni. Mert mindannyian az országimázs központ kihelyezett emberei vagyunk. Meg amúgy is, csak a világnak ez a medencéje az otthonunk, büszkék vagyunk rá.
Nem tudom, hogy Krakkóban csak kifogtunk egy tucatnyi épp morgós menstruálós, hasfájós nőt, vagy hazudtak nekünk a lengyel magyar jó viszonyról. Annyi attrocitás ért egy nap alatt, a kedvesség, vagy egyáltalán az emberi jóérzés, az idegenek iránti udvariasság, hiánya. Ha mással is így viselkednek, nem tudom, hogyan tudnak ilyen idegen forgalmat bonyolítani. 10 emberre jutott egy olyan, aki nem úgy beszélt velünk mint egy darab kutyagumival.
Az ételek nagyon jók, az épületek gyönyörűek, egymást érik a jó boltok, éttermek, kávézók, csak az emberek nem adják azt a jó érzést, hogy akarjál is ott maradni. Rossz ezt kimondani, mert titkon reménykedsz, ha te kedves vagy egy idegennel, akkor máshol veled bánnak így.
A sokadik után megtanultunk nem foglalkozni ezzel a bunkósággal és felháborodás után, csak azért is tele szájjal köszöntünk és mosolyogtunk rájuk.
Szépen sütött a nap, a terek és kis utcák hívogattak, hogy fedezzük fel, számtalanszor elmondtuk: piszkos szerencsések vagyunk, minden adott volt egy élvezetes városnézéshez. Nem voltak távolságok, mindent gyalogszerrel megtehettünk. Már reggel nyolckor elindultunk, a surló fény kihozta a régi homlokzatok részleteit és még szebb arcát mutatta nekünk, mellettünk csilingelt a villamos... az épületek iránti addikcióm, még durvább méreteket öltött és még lassabban haladtunk.
A várost átszeli a Visztula folyó és a kanyarulatában magasodik a Wawel, a királyi vár.
A vár történeti múzeumban teljesen elolvadtam mikor régi kályhacsempéket nézegethettem és kanyargó pallókon sétálhattunk át az alagsor termei felett. Elfáradt a hátam a muníció cipelésében le akartam tenni hogy megnézegessek teher nélkül, de rám ordítottak, mert -nem tudtam más magyarázatot- azt hihették hogy terrorista vagyok pokolgéppel.
Lehet, hogy így bánnak az emberrel és csak az általuk előírt terembe mehetsz be a meghatározott sorrendben, de nagyon látványos, visszafogottan elegáns kiállítótereket hoztak össze, gusztosos szemléltetéssel. Ez minden múzeumra igaz ahol voltunk.
A Wawel épületkomplexuma egy majdnem teljes kört ír le. 2 épület között van egy átjáró. Még életemben nem voltam ilyen helyen: folyamatosan fütyül a szél. Úgy, hogy bántja a füled ez a hangzavar. A fizikából nem túl barázdált agyam ezt a hiátust találta okozatként.
De ne szaladjunk ennyire előre. A főtér köré rendeződik a régi városmag, amelyet a városfal határol. Nagyon szimpatikus volt, hogy ezt határt parkként hasznosították, ott is járt villamos. Nem utolsó sorban elhatárolt a forgalmas körgyűrűtől. Nem a mennyiséggel volt a problémám, hanem a vezetési elánnal. Ott hiába állsz a zebra mellett, hogy óhajtasz átmenni, ha a Jóisten, vagy a városi hatóság nem tervezett oda jelzőlámpát, várhatsz ott, amíg szakállat növesztesz, nem fog átengedni a kutya sem. Belvárosban, forgalmas helyeken nem volt ritka a 70-80-as sebesség, aki nem akart az útjába kerülni, félre húzódott.
A reggeli sétának az volt az egyik legjobb körülménye, hogy a főteret, a posztós csarnokot láthattuk még a tömeg nélkül. Beosontunk a Mária bazilika imádkozóknak fenntartott bejáratán és lelestük hogyan vetnek keresztet és térdepelnek le a hívők a szobrok előtt, hogy ne lógjunk ki. Reformátusok vagyunk, nekünk az is nagy szó, hogy ilyen díszítményeket láthatunk.
Veit Stossz tervezte ezt az épületet. Gótikus stílusban épült és mindig elcsodálkozom azon, hogy amikor ilyen mérnöki tanúbizonyságot tesznek a zavarba ejtő belmagassággal, a beszűrődő reggeli nap hangulatával, a szobrok gyönyörűséges kivitelezésével ecetera hogyan merték elterjeszteni azt a szókapcsolatot, hogy sötét középkor.
Varázslatos volt a csillagos égbolt amit a plafonra nézve láttál, nem akartál többet, csak üldögélni, amíg egy mama be nem panaszol a csuklyás testvérnél aki lóbálja a tömjént. Hogy mi miatt? Hát hogy suttyomban fotózol, szigorúan a szépség nevében.
Az utolsó fázisban jöttünk ki, mikor már égetett a szemük a felháborodástól. Tudom nekünk ezt egy figyelemre méltó, csodálatos építészeti remek, neki pedig az Isten földi lakhelye. Nem egyezik.
Séta séta és elértünk a város falhoz, amit a Flórián kapu tör meg, mint morózus bejárat.
Nem vagyok a tervezett túrák híve, még azt sem nagyon tartom fontosnak, hogy tudjak az adott helyről. Imádok magam felfedezni és akkor megkeresni egyáltalán mi ez. Tudom értelmesebb és gyorsabb tudni mit keresel és mit látsz, de mit éreznél az igazi hangulatból, ami az idegen vezetésből kimarad? Megérzéseim mindig olyan helyekre vezetnek, ami ugyan nem olyan fontos egy város életében, ha akkurátus útikönyvet kellene írni, de többet mutat.
Krakkóban nagyon tetszett, hogy egymást érik a fiatalok által vezetett és kigondolt, bohókás bon-bon készítő műhelyek, cukrászdák és éttermek. Mindig mosolyra késztetett, mikor az üveg mögött korunkbeli mutogatta a saját készítésű cuccait, csak így tovább!
Minden sarkon villamoskék színű átlátszó dobozból árulták a perecet, reggel tömve voltak, délutánra mind elfogyott. Egyetlen szépséghibája volt a dolognak, amit ha nem látok akkor én is vettem volna: láttuk reggel amikor egy szakadt, csíkos mamaszatyorból pakolták ki azokat a szépséges pereceket. Szerintem mire a számba került volna jól megszárad. Város szerte ezreknek törhetett bele a foga, de legalább ettek krakkói perecet.
DE! Életem legjobb fánkját ott ettem. Nincs hozzá agyam, hogy rájöjjek, mivel töltötték meg, de nagyon finom volt. Valahol a rózsa, egy bogyós gyümölcs kevés rummal. Az állaga a puding és a zselé között. ???? Ez egy krakkói x akta.
Előttünk szaggatták és ott sütötték meg, a helyiek léptek be oda munka után, ez a jó helyek első számú ismérve.
Folytatás következik, a néprajzi múzeummal, a Kazimiers-el és Schindler zománcgyárával, végül Auswitz-Birkenauval.
Nem tudom, hogy Krakkóban csak kifogtunk egy tucatnyi épp morgós menstruálós, hasfájós nőt, vagy hazudtak nekünk a lengyel magyar jó viszonyról. Annyi attrocitás ért egy nap alatt, a kedvesség, vagy egyáltalán az emberi jóérzés, az idegenek iránti udvariasság, hiánya. Ha mással is így viselkednek, nem tudom, hogyan tudnak ilyen idegen forgalmat bonyolítani. 10 emberre jutott egy olyan, aki nem úgy beszélt velünk mint egy darab kutyagumival.
Az ételek nagyon jók, az épületek gyönyörűek, egymást érik a jó boltok, éttermek, kávézók, csak az emberek nem adják azt a jó érzést, hogy akarjál is ott maradni. Rossz ezt kimondani, mert titkon reménykedsz, ha te kedves vagy egy idegennel, akkor máshol veled bánnak így.
A sokadik után megtanultunk nem foglalkozni ezzel a bunkósággal és felháborodás után, csak azért is tele szájjal köszöntünk és mosolyogtunk rájuk.
Szépen sütött a nap, a terek és kis utcák hívogattak, hogy fedezzük fel, számtalanszor elmondtuk: piszkos szerencsések vagyunk, minden adott volt egy élvezetes városnézéshez. Nem voltak távolságok, mindent gyalogszerrel megtehettünk. Már reggel nyolckor elindultunk, a surló fény kihozta a régi homlokzatok részleteit és még szebb arcát mutatta nekünk, mellettünk csilingelt a villamos... az épületek iránti addikcióm, még durvább méreteket öltött és még lassabban haladtunk.A várost átszeli a Visztula folyó és a kanyarulatában magasodik a Wawel, a királyi vár.
A vár történeti múzeumban teljesen elolvadtam mikor régi kályhacsempéket nézegethettem és kanyargó pallókon sétálhattunk át az alagsor termei felett. Elfáradt a hátam a muníció cipelésében le akartam tenni hogy megnézegessek teher nélkül, de rám ordítottak, mert -nem tudtam más magyarázatot- azt hihették hogy terrorista vagyok pokolgéppel.
Lehet, hogy így bánnak az emberrel és csak az általuk előírt terembe mehetsz be a meghatározott sorrendben, de nagyon látványos, visszafogottan elegáns kiállítótereket hoztak össze, gusztosos szemléltetéssel. Ez minden múzeumra igaz ahol voltunk.
 |
| A Wawel estefele |
 |
| Belső udvara |
 |
| a régi épületalapok felett |
A Wawel épületkomplexuma egy majdnem teljes kört ír le. 2 épület között van egy átjáró. Még életemben nem voltam ilyen helyen: folyamatosan fütyül a szél. Úgy, hogy bántja a füled ez a hangzavar. A fizikából nem túl barázdált agyam ezt a hiátust találta okozatként.
De ne szaladjunk ennyire előre. A főtér köré rendeződik a régi városmag, amelyet a városfal határol. Nagyon szimpatikus volt, hogy ezt határt parkként hasznosították, ott is járt villamos. Nem utolsó sorban elhatárolt a forgalmas körgyűrűtől. Nem a mennyiséggel volt a problémám, hanem a vezetési elánnal. Ott hiába állsz a zebra mellett, hogy óhajtasz átmenni, ha a Jóisten, vagy a városi hatóság nem tervezett oda jelzőlámpát, várhatsz ott, amíg szakállat növesztesz, nem fog átengedni a kutya sem. Belvárosban, forgalmas helyeken nem volt ritka a 70-80-as sebesség, aki nem akart az útjába kerülni, félre húzódott.
A reggeli sétának az volt az egyik legjobb körülménye, hogy a főteret, a posztós csarnokot láthattuk még a tömeg nélkül. Beosontunk a Mária bazilika imádkozóknak fenntartott bejáratán és lelestük hogyan vetnek keresztet és térdepelnek le a hívők a szobrok előtt, hogy ne lógjunk ki. Reformátusok vagyunk, nekünk az is nagy szó, hogy ilyen díszítményeket láthatunk.
Veit Stossz tervezte ezt az épületet. Gótikus stílusban épült és mindig elcsodálkozom azon, hogy amikor ilyen mérnöki tanúbizonyságot tesznek a zavarba ejtő belmagassággal, a beszűrődő reggeli nap hangulatával, a szobrok gyönyörűséges kivitelezésével ecetera hogyan merték elterjeszteni azt a szókapcsolatot, hogy sötét középkor.
Varázslatos volt a csillagos égbolt amit a plafonra nézve láttál, nem akartál többet, csak üldögélni, amíg egy mama be nem panaszol a csuklyás testvérnél aki lóbálja a tömjént. Hogy mi miatt? Hát hogy suttyomban fotózol, szigorúan a szépség nevében.
Az utolsó fázisban jöttünk ki, mikor már égetett a szemük a felháborodástól. Tudom nekünk ezt egy figyelemre méltó, csodálatos építészeti remek, neki pedig az Isten földi lakhelye. Nem egyezik.
 |
| A posztós csarnok kora reggel. 10-től van mozgás |
 |
| Flórián kapu |
 |
| Potom 200 éves Kavarna, vagyis kávéház. 2 szerecsen mutatja az X-et amennyiben a kincs kávé. |
Nem vagyok a tervezett túrák híve, még azt sem nagyon tartom fontosnak, hogy tudjak az adott helyről. Imádok magam felfedezni és akkor megkeresni egyáltalán mi ez. Tudom értelmesebb és gyorsabb tudni mit keresel és mit látsz, de mit éreznél az igazi hangulatból, ami az idegen vezetésből kimarad? Megérzéseim mindig olyan helyekre vezetnek, ami ugyan nem olyan fontos egy város életében, ha akkurátus útikönyvet kellene írni, de többet mutat.
Krakkóban nagyon tetszett, hogy egymást érik a fiatalok által vezetett és kigondolt, bohókás bon-bon készítő műhelyek, cukrászdák és éttermek. Mindig mosolyra késztetett, mikor az üveg mögött korunkbeli mutogatta a saját készítésű cuccait, csak így tovább!
 |
| Romkocsma, fotós műterem stb nyitás előtt. |
Minden sarkon villamoskék színű átlátszó dobozból árulták a perecet, reggel tömve voltak, délutánra mind elfogyott. Egyetlen szépséghibája volt a dolognak, amit ha nem látok akkor én is vettem volna: láttuk reggel amikor egy szakadt, csíkos mamaszatyorból pakolták ki azokat a szépséges pereceket. Szerintem mire a számba került volna jól megszárad. Város szerte ezreknek törhetett bele a foga, de legalább ettek krakkói perecet.
DE! Életem legjobb fánkját ott ettem. Nincs hozzá agyam, hogy rájöjjek, mivel töltötték meg, de nagyon finom volt. Valahol a rózsa, egy bogyós gyümölcs kevés rummal. Az állaga a puding és a zselé között. ???? Ez egy krakkói x akta.
Előttünk szaggatták és ott sütötték meg, a helyiek léptek be oda munka után, ez a jó helyek első számú ismérve.
Folytatás következik, a néprajzi múzeummal, a Kazimiers-el és Schindler zománcgyárával, végül Auswitz-Birkenauval.
