Zsákba öltözve is szép az élet

Donna Karan kender ruha. Potom 2000 dollár.
Most olyan dolgot kell Nektek megírnom, ami teljesen felemelt és most nem érzek fáradtságot, csak csillapíthatatlan tudásszomjat, hogy minél többet tudjak meg erről az anyagról. Lassan ténylegesen elérem a harmincat, (P. sokszor szokta emlegetni a blog rólam szekcióját: közelebb a harminchoz mint a húszhoz) de az iskolai rendszerünk és közvetve a társadalmunk teljesen elfelejtett tudása miatt olyan keveset tudtam erről az anyagról, hm hm ... mint akármelyikünk. 
Ez a növény a kender.
Annyit tudtam róla, hogy kötelet készíthetünk belőle, zsákot és csomó helységnevünkben szerepel, ami arra enged következtetni, hogy megélhetési forrás lehetett.
Ha a vad fajtáját szívjuk rózsaszín bicikliző unikornisokat láthatunk és hogy kultikus, tisztelt növény volt a múltban és a South parkban a Bajuszos apuka Randy Marsh inkább megmikrózta a golyóit, csak hogy a hererákra felírják neki az orvosi szívni valót.
Sohasem szívtam, utólag köszönettel tartozom, azoknak az ismerőseimnek, akik ezt minden nap megtették, így nyújtva szegény falusi parasztlánynak elegendő prevenciót, hogy nem érdemes még kipróbálni sem.
Ki tudja, lehet, ha egyszer elmegyünk végre Hollandiába az emberrel, akkor a boldogság miatt, hogy kis kori vágyam teljesül (Amszterdam, fapapucs, tulipán, keskeny házak), ki fogom próbálni.

Talán ennek a vékony de annál hangsúlyosabb felhasználási módnak az lett a vége, hogy a tudatunk beszűkült és a hiányos tájékoztatást hozzáadva, már nem nézünk ki több dolgot ebből a növényből csak a démonizált, életeket kisiklató, hanyatlást elősegítő tudatmódosítót.
Végig futtattam az agyamban milyen témákra lehetne kitérni, ha csak egy egy felhasználási módját leírnám és arra jutottam, hogy nem tehetem meg azt, hogy belesűrítem egyetlen írásba, mert lehidaltok tőle és emészteni kell, egyenként mennyire hasznos!  Ötvenezer féle felhasználási módot találtak ennek az egy növénynek!

Az elején csak eljátszottam a gondolattal, hogy ipari (legális) kendert termesszek valahol és ahogy olvasom ez az elhatározás átfordul abba, hogy hiszem azt, hogy kötelező valahogy ezt megvalósítanom az életünk minden területe miatt. 
Ez alkalommal, egy emészthetőbb, bemelegítő témával szeretném elindítani ezt az ismeretterjesztő kalandozást.



Zsákba öltözve még szebb az élet
Valamelyikőtök esetleg olvasta azt a mesét, hogy a Kisvakond új nadrágja?
Ott mutatták meg, hogy hogyan kell feldolgozni a lent az aratástól, a varrásig. Nem egy türelmetleneknek való folyamat. A kender feldolgozása nagyon hasonló.
Magyarország régen "nagyhatalom" volt a kendertermesztésben, ezt már pedzettem, az írás elején a helységnevekkel és a régi padlásokon megmaradt sok sok eszközzel, hogy a falukban fonónak hívták azt a helyet, ahol a fiatalok a téli estéiket eltöltötték. Ott születtek a legújabb pletykák és párok.
A kender az archaikus, nyers színeivel, a durván megmunkált textúrájával azt a képzetet kelheti hogy ez egy igénytelen, durva anyag és hogy hippi karkötők készítésére találták ki a kenderfonalat.
Elképesztő tudásunk van, hogy kell ezzel az anyaggal bánni és világszerte csodálatos kelmék készültek a régmúltban.
Nálunk is. Olvastam egy írást arról, hogy amikor learatták a kendert lesúlyozva hagyták a folyóban, hogy puhuljon. Hiába huszadannyi a THC tartalma mint a vadkendernek, ez a folyóban lévő halaknak elég volt, hogy akárki hálójába beleússzanak, ez volt az igazi horgászati idény. 
A tervezők kezdik megint felfedezni maguknak, ugyanis tökéletesen idomul az emberi test hőháztartásához, nyáron hűvösen tart, télen melegít.
Annyira vékony szálak is nyerhetők ki belőle, hogy a fent látható csodaszép ruhát elkészítsék belőle. Már a képről látszik, hogy mennyire kényelmes viselet, lehet benne végigenni egy teljes nagy vacsorát... 
Strapabíró, mégis könnyebb matéria, most tudtam meg azt is, hogy az első farmereket nem gyapjúból, hanem kenderből készítették és a Levi's tagadja ezt. De a finneknél, más anyaggal bekeverve lehet ilyen farmereket kapni.
Nem okoz bőrirritációt, akkor is tartja a test hőjét, ha a ruha átnedvesedett. Azért ez nem rossz mondjuk egy kiránduláson. Ezt a tulajdonságát lovagolják meg a nadrágpelenka gyártók, akik mosható pelenkáik huzatát ebből készítik. Mert a gyerek kúszik mászik farol stb, belerottyant, az anyag antibakteriális. Ha kimossa az anyuka, az anyag jól bírja a kifőzést is. Ha odáig jutok biztosan ilyet adok majd az enyémre is.
Az Adidas cipőket is piacra dobott kenderből. Sok idő után először láttam olyan sportcipőt amiért csorgott a nyálam. Vagy lábam.
 A másik véglet, hogy lehet annyira keményre préselni ezt az anyagot, hogy szemüvegkeretet lehessen belőle gyártani.






Források: http://www.lyst.com/clothing/donna-karan-new-york-hemp-draped-jersey-dress-with-belt/#12656352
http://www.rawganique.com/HAfabric.htm 
http://coolmaterial.com/style/sunglasses-made-from-hemp/
http://tulelniatermeszetben.blog.hu/2015/01/13/ruhazat_703

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Walipini: medencének indult, üvegház lett belőle

Kender: egy "magasröptűbb" építőanyag

Mire jó a kávézacc? Hajpakolás!

BBQ csirke sütőben sütve

Családi ház (hobbit-luk) Walesben