Le Café de Capucine

Ha lennének ebben a karanténos időszakban hétköznapok versus hétvégék. Milyen jó is lenne. Hogy vagytok? Milyen volt a hetetek? A héten megjártam a szobatisztaságra szoktató szülők poklát. Egy nap 6 alkalommal néztem végig szoros szemkontaktust tartva a gyerekemmel, ahogy maga alá csurgatott. A pisi volt a jobbik eset. Mert ilyenkor természetesen nézi mit szólok hozzá. Úgy éreztem, hogy az eddig elért eredményeink teljesen elúsztak. Ha ráadtam valami ruhaneműt, akkor leblokkolt. Gondolataimban felsejlett egy majdani nudista képe, aki erre vezeti vissza a ruhátlanság szenvedélyét. Azokban a napokban sopánkodva elmentem és megvettem még egy doboz pelenkát (persze, hogy most emeltek árat) és reménykedtem hogy szeptemberre talán elérjük azt, hogy napközben elég lesz az óvodába az a mennyiségű ruha amit bepakolok neki. Elengedtem, hogy erőltessem a dolgot, ha nem akarja, majd egyszer. Ennek ellenére, úgy döntöttem, hogy nem térünk vissza a pelenkára, mert összezavarom vele. Ha becsur

Sziasztok! Képzeljétek el, amikor az előző "receptet" vagyis inkább összeöntési sorrendet kiraktam 2 fb oldalra kétféle reakcióval találkoztam. Az egyik aki örült neki, a másik, akit zavart az, hogy egy ilyen semmirevaló egyszerű dologgal merem zavarni. Sokfélék vagyunk, szokták mondani, hogy a főzés önkifejezés, van aki azért nézegeti ezeket az oldalakat, hogy gyorssegélyt kapjon a mit főzzek kérdésre, másnak kihívás kell, amivel szintet léphet maga számára. Nekem a főzés nem verseny, ki tud szebbet, magasabbat, omlósabbat stb. csinálni. Én csak jókat és gusztákat akarok enni, lehetőleg gyorsan, hogy legyen időm minél több másra is. Ez a piszkosul gyors süti elnyerte a tetszésem és a kisgyermeknek is, apu nem preferálja a csokis dolgokat. Muhahahaha! Hálásan köszönöm annak aki kitalálta! A 15 perces brownie nem duma, tényleg meg lehet csinálni és mindennel fel lehet turbózni és akkor volt nincs rossz, borús nap.  Az összekeverés nagy részét a számolás teszi ki, aztán me

Sziasztok! Hogy telik az önkéntes karantén? Ja, hogy nem tudod milyen nap van ma? Megértelek, valahogy számomra a hétvégék és a péntekek is elveszítették a jelentőségüket és minden mentális jelenlétemre szükség van, hogy megmondjam, hogy kedd.... vagyis szerda. A heti bevásárlás idejére szoktuk elhagyni a kis fészkünket, amúgy jó hobbit módjára túrjuk a földet ÉS figyelünk meglehetősen aktív, önmagára tudtán kívül veszélyes ivadékunkra. Mondanom sem kell, a teljesítményünk nem túl kimagasló, de haladunk. De büszke vagyok rá, ugyanis ma reggel okosítottam magam a youtube egyetemen, hogyan kell magas ágyást építeni és odakeveredett. Kérdezgetett, mint mindig, már fel sem vesszük, csak válaszolunk. Nálunk nem miért korszak van, hanem MELYIK? Bármi lehet melyik. Melyik föld, melyik deszka, melyik locsolócső, még akkor is ha épp abban esik fel. Mikor délután kimentem, folytatni az ágyásomat, miután áldásos magányos fél órát fúrtam, kalapáltam, mulcsoztam, kijöttek az apjával és els

Sziasztok! Rég nem találkozunk, sokszor jutott eszembe az írás, de hazudnék, hogy ha azt mondanám, hogy egyből ugrottam a gép elé, mert olyan közlékenységi rohamom volt. Nagyon nehezen szoktunk megint össze a 0-24-es együttlétre a kiscsajjal, mert a nyíladozó dackorszak és az "egyedül!" tipusú mennydörgések egy 2,5 éves szájából, aki már óvoda előtt nem alszik napközben... kicsit hosszú így 12-13 óra a várva várt fektetésig. Nem akartam mást, csak bekapcsolni valami filmet és nem gondolni arra, hogy nem hagyhatjuk el a lakhelyünket, hogy meddig leszünk még így összezárva, nem találkozhatunk a családdal, nem vihetem játszótérre stb. stb. szerintem értitek, akkor nagyon sajnáltam, hogy elfogyott itthonról minden bor.    Ahogy kezdett tavaszra hasonlítani az idő, egyre többet tudtunk kint tölteni a kertben, megszoktuk ezt az új életritmust, megszoktam, hogy nem tud jönni a nagymama, megszoktam, hogy az a másfél óra napközbeni pihenő már a haladás, fejlődés martaléka l

Sziasztok! Hát itt vagyunk, mindannyiunk feje felett egy kis fekete felhővel járkálunk, szorongunk, vagy szitkozódunk az üres polcok mellett elhaladva a boltban, vagy hogy a gyógyszertárban, postán irreálisan hosszú sor kivárása után lehet sorra kerülni. Félnek az emberek közel állni egymáshoz, betartják mindenhol a másfél, 2 métert. Öröm az ürömben, hogy legalább így egyik napról másikra megszűnt az a vásárló típus aki az ember fenekébe tolta a bevásárló kocsiját, vagy indokolatlanul közel állt meg, mintha oda be akarna egy hat tagú család heti bevásárlásával furakodni. Nem akar. Nem tudok annyira örülni a napsütésnek, az ember mosolyába észrevétlen egy árnyék vegyül, mindenki bizonytalan, esetlen ebben a helyzetben. De ez teljesen feldobott! Nem tudom ezeket a képeket kihagyni, most még jobban vágyom Velencébe, mint eddigi életemben akármikor. Sokszor voltam, úgy térek oda vissza, mintha egy régi kedves ismerős lenne, de most olyan oldalát láthatnánk amit eddig soha

Én, ahogy elmagyarázom az unokáimnak hogyan okozott egy Kínában denevér levest evő férfi wc papír hiányt az USA-ban  Sziasztok! Persze a tisztánlátás kedvéért, nem gondolom, hogy egyetlen leves indította el az egészet. Csak fordítottam, de a helyzet legalább ilyen szürreális. Ellátás hiány még nincs, csak mérsékelt pánik. Forrás: 9gag.com Milyen hetetek volt? Szorongós, vagy a kard lengetését csak a tarkótokon éreztétek? Esetleg hírzárlatot rendeltetek el magatoknak és csak éltetek bele a tavaszba? De jó is lenne tudatlanul élvezni a fák virágzását, élvezni, hogy érzem a nap melegét és ledobhattam végre a téli kabátot. Irigyelem Emőke misszióját, akárhányszor kinézek az ablakon, látom, ahogy köröz a ház körül. Annak idején, amikor még hideg volt, P. úgy akarta ezt a berozsdásodott kiskutyát mozgásra bírni, hogy az akkor felásott gázvezeték árkán áthelyezte ha kiengedte sétálni. Ezzel rákényszerült, hogy megkerülje a házat. Pavlov reflex alakult ki benne, ha kimegy most már az á

Sziasztok! Évekkel ezelőtt töltöttem fel ide egy bejegyzést, amiben megírtam egy kifli receptjét. Néhányszor megcsináltam, aztán a rossz szokások és a kevés idő, az, hogy mindig közbe jött valami eltávolítottak ennek a rutinnak a kialakításától. A múltkor amikor a pizzatésztából készítettem vacsorához péksüteményeket a többieknek, eszembe jutott az az időszak, amikor a saját sütésű szendvicsalap része volt az életünknek. Megkívántam, hogy feltámasztom ezt a pluszt.  Mert összességében nem jön ki drágábbra az elkészítése (ha azzal a pofátlansággal számolunk, hogy egy kb. 40 g-os császárzsömle 30 ft-tól kezdődik) és jóval tartalmasabb étkezést biztosít. Nálunk a kenyér holt vágány, reggel kell valami, aztán mást eszünk vacsorára. A vége mindig az, akárhogy figyelem, porciózom, hogy bundás kenyér, morzsának való, vagy melegszendó lesz belőle. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nálunk az étkeztetésben vannak türelmi időszakok, mikor jöhetnek az újítások, egészen addig a pontig, amíg ös