Joghurtos keksz a hétköznapokra

Ha lennének ebben a karanténos időszakban hétköznapok versus hétvégék. Milyen jó is lenne.
Hogy vagytok? Milyen volt a hetetek?
A héten megjártam a szobatisztaságra szoktató szülők poklát. Egy nap 6 alkalommal néztem végig szoros szemkontaktust tartva a gyerekemmel, ahogy maga alá csurgatott. A pisi volt a jobbik eset. Mert ilyenkor természetesen nézi mit szólok hozzá.
Úgy éreztem, hogy az eddig elért eredményeink teljesen elúsztak. Ha ráadtam valami ruhaneműt, akkor leblokkolt. Gondolataimban felsejlett egy majdani nudista képe, aki erre vezeti vissza a ruhátlanság szenvedélyét.
Azokban a napokban sopánkodva elmentem és megvettem még egy doboz pelenkát (persze, hogy most emeltek árat) és reménykedtem hogy szeptemberre talán elérjük azt, hogy napközben elég lesz az óvodába az a mennyiségű ruha amit bepakolok neki. Elengedtem, hogy erőltessem a dolgot, ha nem akarja, majd egyszer.
Ennek ellenére, úgy döntöttem, hogy nem térünk vissza a pelenkára, mert összezavarom vele. Ha becsurog, akkor annyi. Nem stresszelek rajta.
Másnap reggel, megkérdezte tőlem:
- Most van rajtam pelenka?
- Nincs, miért drágám?
- Mert pisilni kell. (erre az egy mondatának megérésére vártam nagyon rég, majdhogynem felkiáltottam örömömben, ok nem csak majdnem) odairányítottam a bilihez és magától lehúzta a nadrágot és pisilt.
Azóta az a pelenka bontatlan, mert az a pár amit éjszakára ráadok, még kitart.  Bár az is szárazon kerül le róla reggel. Nagyon büszkék vagyunk rá.
Ez volt négy napja, a csoda azóta is kitart. Persze van olyan, hogy nadrágban ül a bilire mert siet, kint az udvaron még szokatlan neki a guggolva pisilés stb. De úgy vagyok vele a nehezén túl vagyunk.
Ne haragudjatok, akit nem érdekel a gyermekem vizelési rutinja, majd ha ott lesztek, megértitek milyen idegörlő.
Azon kívül, hogy nadrágot és bugyikát mosok és gyerek popsit fürdetek mással is telnek a napok. Mondjuk sokat szoktunk együtt festeni és főzni. Hol együtt gyúrjuk a kenyeret, máskor répás pofazacskóval mondja, hogy a répát melyik tálba akarom tenni. Nagyon élvezem, hogy egyre összetettebb dolgokat mond és folyamatosan jár az agya.
 A hűtőben árválkodott egy Z. által megkezdett joghurt, ezért kerestem egy gyors kekszreceptet amibe felhasználhatom, azóta családi kedvenc lett.
Kb. azóta 5 alkalommal sütöttem meg és ami a legjobb egészségesebbre hangoltam és úgy még jobb lett! Másod, harmadnap is finom, nem szárad ki. Jól variálható, nekünk a lekváros verzió lett a befutó, de készíthető csokival is.

Hozzávalók:
250 g liszt
60 ml olaj
160 ml joghurt
50 g cukor
1 tk sütőpor

lekvár ízlés szerint

Elkészítés:
A hozzávalókat mérjük ki és borítsuk össze. Kézzel dolgozzuk át, hamar össze fog állni. Ha ragadna a kezünkhöz, vizezzük be. Így van, nem kell bele tojás.
Dió nagyságú golyókat gyúrjunk és tegyük sütőlapra. Közben melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A végén a golyók közepébe szúrjuk bele az ujjunkat és töltsük meg ízlés szerint. Nálunk az eper és barack lekváros volt eddig a legnépszerűbb. De el tudok képzelni durvára vágott diót, csokoládét karamellát.
Ha kész a töltelék, akkor tegyük sütőbe és 15 perc alatt süssük készre.
Tálaláskor szórjuk meg kevés porcukorral.
A férjem, mikor először készítettem felült a tál süti mellé a konyhapultra és néhányat kivéve megette az egészet.
Nem egy csodálatosan szép cukrászremek, de nem ia kell mindig annak lennie, hogy jól kiszolgáljon.
Ez az alapverzió.
A sokadik készítésnél kezdett bűntudatom lenni, hogy ezt a sok házi kenyeret és kekszet a fenekem megsínyli. Egészségesebb szénhidrátokat akartam bevonni, hogy ne csak finom legyen, táplálóbb is.   

 


Alakbarátabb kitapasztalt változatom:
250 g szárazanyag (50 g kókuszreszelék, 100 g zabpehelyliszt, 100 g őrölt napraforgómag, lenmag, dió, mogyoró vegyesen)
1 tojás
110 g natur joghurt
édesítés (nekem az egészbe kellett 3 evk cukor)
5 g sütőpor
50 g kókuszolaj

Ugyanúgy készítem el mint az eredeti változatot, csak szebbre sül meg,  a darabosabb lisztpótlékok miatt borzosabb, ropogósabb. Nekem így jobban ízlik.
Lekvár helyett ma eper darabok kerültek a tetejére. Nem okozott csalódást.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Walipini: medencének indult, üvegház lett belőle

Kender: egy "magasröptűbb" építőanyag

BBQ csirke sütőben sütve

Walipini: tervezés

Komposzt kazán, az erjedés magasiskolája