Le Café de Capucine

Ma valahogy kibuggyant ez a téma, mikor néztem egy tizenéves szárnyaló fantáziáját és kreativitását,örültem az ő tehetségének, de magam elszomorodtam. Honoré Daumier egyik legismertebb képe: A mosónő A múltkorában volt egy kedves ügyfelem, akivel miután lerendeztük a kötelező köröket a szerződésben, egyeztetésben, oldalra tekintett az irodában és meglátta a festményemet. Nagyon megtetszett neki, felállt, közelebb ment, kiderült, hogy műkedvelő amatőr és megkérdezte, hogy mi a francot keresek itt és iktatok, ha ilyen dolog van a kezemben. Ezt én is megkérdeztem már magamtól, de az élet és az önismeret megadta rá a választ. Mióta letelt az utolsó félév a főiskolán, a diplomamunkáim ha nem is nyerték el annyira a tetszését a zsűrinek, elfogadták és utamra engedtek, sok olyannal együtt akik nagy reményekkel és ambícióval kezdték ezt a szakot. Imádok megjeleníteni, az izmok munkáját, ahogyan a modell arcélén, vagy épp vádliját körbe rajzolja a súrló fény, imádom a valóságot ízei

Az utóbbi hetekben bejárta az internetet egy olyan "kis színes" hír, amely arról szólt, hogy beazonosítottak, egy mizofóbia nevű elmeállapotot, amely azt jelenti, hogy bizonyos embereknek mérhetetlen stresszhatást okoz például, ha csámcsogást hall, orrszívást, szuszogást, de minden olyan kisebb mozdulatot, tevékenységet ide soroltak a kutatók, amelyek a hétköznapi életben gyakoriak. Kis dologért, mérhetetlen idegesség és türelmetlenség lesz úrrá az emberen és onnantól kezdve nem képes tisztán gondolkodni, csakis arra, hogy a vér az agyába kerül és nem tudja kontrollálni a dühét és ki kell mondani, hogy legyen vége. Utána, hogy a családodat, ismerősödet vagy egy idegent az utcán rendre utasítottad, szégyelled magad és mindenki hülyének néz, hogy "ez miért kellett, komolyan EZ baj?"   Honnan tudom ezt? Én is ettől szenvedek már gyerekkorom óta és megkeseríti a kapcsolataimat. Mert onnantól kezdve hogy egy ilyen befurakodott egy beszélgetésbe, nem tudsz odafigyelni

Sziasztok! Ahogy Kőhalmi Zoltán megfogalmazta egyszer az egyik előadásában: a vallásos ünnepeknél, csak a jó részeknél száll be, amikor már enni kell. Lehet, hogy a sonka a szigorú böjt vegetálása után tényleg egy mennyei manna, de ez már ebben az évben nem tudom meg. Így is nagyon jól esett minden roppanós retek és újhagyma a sonkás kalácshoz, ilyen pogány módon is kiélvezem a tavasz minden adományát, ahogy a marokszám a számba tömött friss sóskát, néha még földesen. Húsvét hétfő van és kevesebbet tettem hasznos dolgokat, mint amennyit akartam tenni, többet ettem, mint amennyit a józan eszem megengedett volna, de így alakult, jó volt ez a néhány nap az utóbbi hetek hosszú, ideges hétköznapjai után. Most még azt is egy csodaként értékeltem, hogy a telefon is csak néhányszor csörrent meg munkaügyben. Viselhető. Péntek reggel még belefért egy rövid kirándulás is a Hutákba, ami mindig örömmel tölt el, szeretem a környéket. Szeretek előző este szendvicset csomagolni és másnap reggel

Sziasztok! Újból itt vagyok, kipihenten, egy gyönyörű, vasárnapi semmittevős napon, Ed Sheeran új albuma szól, meg az összes többi, még jó idő is van! Ami a legjobb, amiért elszomorodom vasárnaponként, hogy hosszú lesz a hét, most még az is csak 80 %-ban lesz igaz, a hosszú hétvége miatt. Erre mondja a 9gag, hogy nevetségesen fotogén helyzet. Jó persze nem én vagyok a fotogén, a pattogzó körömlakkommal, a fésűt nem látott hajammal és a kilógó hasammal de attól még lehet olyan tökéletes a harmónia, hogy érdemes elraktározni belőle és kiélvezni. Sőt, ami a legjobb tegnap a háziasszonyi kötelességeimet is letudtam, van mit enni, ha nem kutakodunk kósza tökéletlenségek után, még rend is van a házban. Péntek este későn mentünk haza munka után, előtte beugrottunk egy áruházba, ahol kopogósra szikkadt kifliket árultak pár forintért, csak vigyék.  Heuréka pillanat, összekapcsolódva P.-nek azzal a néhány hetes vágyával, hogy csináljak neki ilyet. Itt az alkalom, hogy leírjam egy közepes

Az egerem munka közben akaratlanul egy fura, amorf ki lény képére téved. Olyan mintha beszédre vagy csodálkozásra nyitná a száját, olyan kis ufószerű, de gyönyörködöm benne. In situa, amikor bent voltunk a vizsgálaton, majomkodásnak éreztem hogy lefotózták a többiek, de most nem tudok betelni vele és elég hálás lenni érte. Azt szoktam mondani, hogy onnantól érzi az ember, hogy felnőtt, hogy eltűnik az agyából, saját egyediségének gondolata és az eddig általános reakciója van neki is egy élethelyzetre. Ide tartozik az is, hogy a hormonok átvették az agyam nagy hányadát és magamat kell visszafognom, hogy másról is tudjak beszélni. Pedig a gyerektémát a nagy családi összeröffenéseken úgy kerültem, hogy még foszlányait se halljam, rá kellett jönnöm, hogy azok az anyukák akik ebben élnek, csak engedtek azoknak a hormonoknak amik ki akartak törni belőlük, mint az alien. Szerdán voltunk ultrahangon, bejött velem P. és a kistestvérem, páholyba megnézni, őt. A 12 hetes ultrahangon egyedül vo

Eredeti nevén a film címe: The dressmaker. Véletlenül akadtam rá a héten, már számtalanszor feldobta a you tube keresőmotorja nekem, hogy engem ez biztos érdekelhet. Eddig dacból hagytam figyelmen kívül, hogy a fene a  profilozó eljárásaikat, ne tudják már jobban én mit szeretek. Végül azért döntöttem a megnézése mellett mert buzgerálta a fantáziámat, hogy milyen sztori lehet az, akinek főszereplője egy igencsak nyugodt és monoton foglalkozást űz(het). De imádom nézni a szép ruhákat és a film jó sokat ígért az ötvenes évekbeli tervezők munkáiból és mikor kicsit beleolvastam és láttam hogy Kate Winslet az a varrónő, és az egyik mellékszereplő Hugo Weaving (Smith ügynök főgonosz a mátrixból és Elrond a Gyűrűk urából) akkor elköteleződtem az esély mellett, hogy ezek az emberek nem adják akármilyen hulladékhoz a nevüket. Egyáltalán ne csalódtam, ezért gondoltam, hogy megosztom veletek is. Bizonyára néhányan azt fogjátok rá mondani, hogy ez egy hulladék és se füle, se farka és elvet

Az egyszerű kiflik után, arra vetemedtem, hogy megpróbálkozzak egy bonyolultabb recepttel. a madaras hiperben árulnak egy gyönyörű formájú, tekert zsömlét, vagy akármit francia zsömle néven, aminek nagyon jó az állaga, vajas íze van. Azóta azt akarom megtanulni, hogyan csinálhatnék olyat. Ilyen néven nem fut recept a neten, úgy hogy az még várat magára, de hasonlóval találkoztam, így eldöntöttem, hogy most az egyszer betartom betű szerint a receptet és csinálok olyan pofás kis rombusz alakú zsömléket, amit öröm volt megcsinálni, várni rá, na jó, megenni is. Az öregtészta elkészítésével előtte még nem találkoztam, de kicsit hitetlenkedve ugyan megcsináltam előző nap. Annyira jó illata volt néhány óra múlva, amikor elkezdett erjedni, mmmmhhh. Vasárnap reggel kipattant a szemem már fél hétkor, hogy kezdhessek minél hamarabb a gyúráshoz! A kenyér az élet, öröm, boldogság. Másnap a hozzákevert alapanyagok gyönyörűen megkeltek, szép rugalmas tésztát adott ki, jó volt vele bánni. A fog