Le Café de Capucine

A héten egyismerős megjegyezte, hogy a felesége olyan eltökélt, elszánt háziasszony, hogy esti hazaérkezése után, fáradtan is nekiáll főzni. Minden nap. Amikor ezt hallottam, már második napja éltünk szendvicsen és pizzán. Nem a lustaság teszi, egyszerűen a munka utáni, lefekvést megelőző 4 órát, valahogy nincs kedvem főzéssel tölteni, persze így is előfordul. De most szombat van, megengedhetünk magunknak egy lassan készült, szaftos sültet. Jelen esetben malacoldalast. Kibontásnál lepődtem meg, nem gondoltam, hogy ezt külön kell kihangsúlyozni, de vessek magamra, miért sietek bevásárláskor. A kedves hentesfiú elfelejtette közölni, hogy a bordák hosszában, nem keresztben futnak végig a húsban, felvágása machétával, vagy hentes bárddal....punktum, egyben sült.  Ennek ellenére nagyon finom lett a végeredmény, még sütöttem, pörzsöltem volna lassú tűzön, de mindketten az órák óta a felszálló illatokban tettük a dolgunkat, persze, hogy alig vártuk. Nem árulok zsákbamacskát, nehéz étel.

Az utóbbi időben valahogy olyan tapasztalatokat kell szereznem, ami sajnos arra enged következtetni, hogy rossz fele haladunk. Nem Te, nem Mi, hanem mindenki. Gyönyörűen megtanultuk becsukni a szemünket, mert lerombolnak egy városrészt, hogy egy pöfögő, egészségtelen, élhetetlen utat húzzanak rajta végig és az ott élő ügyfelek csakis arra tudnak panaszkodni, hogy így kevesebbet fog érni a lakásuk. Nem számít, hogy a gyereküket teherautók mellett kénytelenek tolni vagy sétáltatni, vagy, hogy valószínűleg a város történetében újra meg nem ismételhető értéket veszítünk. Igen, Mi mindannyian. Vannak kisebb tragikomikus balesetek. Miért emlegetem a kultúra bukását komikusnak? Mert, már kínodban nevetsz rajta, a hülyeségen, a bárdolatlanságon, hogy felnőtt emberek képesek ilyen primitívek lenni. ez az egy ház maradt "útban", előtte utána már előre mozdították az ott élők lakhatását Adott egy ház, csodálatosan szép, ívelt ablakokkal, borospincével, sűtő-betétes cserépkályháva

Éhes disznó, makkal álmodik...most én is arról ábrándozom, hogy reggelizhessek. Nem is akármilyen finomat hozott az én drágám reggel a pékségből, amíg én a gyűrött fejemmel forraltam a kakaóhoz való tejet, nem, instant szóba sem jöhet. Innen éreztem meg, hogy mennyire szükségünk lenne erre többször, régen másképp volt, akkor jutott idő lekváros-krémsajtos palacsintára, muffinra. Mikor fiatalabb és sokkal butácskább voltam, nagy okosan azt tanácsoltam egy időhiányra panaszkodó rokonomnak, hogy mi sem egyszerűbb megoldás, keljen korábban. Azóta jóval bonyolódott a hétköznapi életem, nem csak vizsgaidőszak, szorgalmi idő és nyári szünet van benne. Nincs új a nap alatt, most mi nem érjük utol magunkat, annyira, hogy már egy közösen elköltött reggeliről álmodozom. Képzeletemben csavarodik a croissant, pöndörödik a szalonna taréj, gőzölög a kakaó, és folyik a tükörtojás. Talán holnap reggel... Rántotta rukkolával, sonkával Az egészség bajnokainak, mi csak nassoljuk.

Adott a kekec, sokszor rosszindulatú, száraz humoráról ismert műsorvezető, aki mindig az ördög ügyvédjét játsza. Ez a kezdeményezés még belőle is kihozta a szentimentális, picsogó álmodozót. Pedig, bizony ott szipolyozta a házat készülésekor, ahol nem szégyellte, rendes művészettörténészhez illően. Még egy nagy pirospont a műsor mellett: olyan ember vezeti, aki ténylegesen tisztában van azzal, milyen szerkezetekről, történelmi korról beszél, nem előtte negyed órával hallott róla. A kibírhatatlan szakemberek tudása valós, alázatos, épp ezért nem elég nekik a fél munka.      Ha csak angol gyakorlásnak is, érdemes megnézni. Ez a sorozat amellett, hogy betekintést nyújt az új, sokszor alternatív építkezési anyagok listájába, arra is rávezet, hogy hogyan lehet tiszteletben tartani a már meglévő, szerkezetet. Az angolokat, sok dolog között azért tisztelem, mert úgy hallottam, gyűjtögető népség...nem céltalanul, hanem praktikumból hörcsögölnek, a DIY és az újrafelhasználás zászló

Kapcsolatom a fenti kiállítással, egészen 2008 nyaráig nyúlik vissza, mikor is először hallgathattam a Kossuth rádióban egy egy órás összefoglalót a magyar kávékultúra hanganyagából. Ezt a kiállítást népszerűsítették. Valahol ez az oldal, Capucine kávéháza is annak az egy órának köszönhető, amikor rájöttem arra, milyen gazdag, kozmopolita, csodálatos, szövevényes ez a mi kis magyar kávétörténetünk. Büszkeség töltött el, elkezdtem érdeklődni. Következő félévben, a szegedi egyetem által adományozott tankönyv kiegészítő utalványt elköltöttem Saly Noémi könyvére, ami egy részletes tanulmánykötet volt a budapesti kávéházak történetéről, azóta is keresem az irodalmat a témához. De annyi eltelt év után most tudtuk megtekinteni az ősforrás ként megjelölt kiállítást. Akkora élmény volt, amíg Debrecenben táborozik, biztosan elmegyek annyiszor, hogy a teremőrök úgy ismerjenek mint a rosszpénzt. Nem mondom el ugyanazt, amit el is lehet róla olvasni, összességében egy annyira szépen megszerkes

Közérthetően: Körtés felfordított torta, sós karamellel Nem voltam sohasem az a nagy gyümölcs tortás. Meghiúsul és elveszik a többi alapanyag között a lényeg, éppen azért eszek gyümölcsöt, mert az igazi ízére vágyom. De az ősszel érő dolgoknál, mintha maguk is kívánkoznának arra, hogy feldolgozva fogyasszuk. Ilyen az alma, a szilva és a körte. Nyersen, finom, finom, de annyira nem jönnek ki a gyümölcs ízei. Tortában megsütve, kompótként, lekvárban, húsba töltve, feldolgozva viszont eltűnik a lisztessége a megnevezhetetlen darabossága, csak az íze marad. Múlt héten kaptunk néhány körtét, másnap mikor kerestem volna valami receptet hozzá, egy tematikus műsorba botlottam. Egy férfi, arra kereste a választ, hogy a helyi (brit) körtefajtákból milyen ételeket lehetne készíteni, hogy ne rohadjanak meg felhasználás nélkül. Annyira jó dolgok voltak benne! Körtés, hagymás szaftban megpárolódott beuf bourginone, étcsokoládéval...gyönyörűen festett. A desszert körtés soufflet volt, ami ugyan ne