Le Café de Capucine

Sziasztok! Nem hiszitek el, a jövő hónap azonos napján lesz a boldog születésnapom! 32 éves leszek. P. szokta idézgetni, hogy "közelebb a 30-hoz mint a húszhoz" passzust a blog fülszövegében, azzal a változtatással, hogy a 20-at időszerű kicserélni 40-re. Csak egy ilyen fun fact volt, nincs jelentősége. Sokat írom fejben a blogot, vagy csak úgy kiüresedve nézek ki a fejemből, abban a fogyatkozó szabadidőben, amit az egyre növekvő picur alvással tölt a nap folyamán. Nem hittem volna, de szinte boldogan végzem a házimunkát, mert az azt jelenti, hogy nem kell becsípett ujjacskákért, betört fejért és halálos eszköz babrálásából adódó balesetért aggódnom. Magányosnak érzem magam, főleg mikor látom, hogy a gyerek előtt állók, számomra már elképzelhetetlen szabadsággal rendelkeznek és akármit megtehetnek. De a kislányom egy egy huncut és incselkedő szemöldök emelgetése visszabillent, miért csinálom az egészet. Rendes kiscsaj, nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ő jött hozzán...

Egyszer régen mondta egy barátném, hogy vannak olyan helyzetek, amikor a megoldás az, hogy nem érzelgősködünk, nem gondolkodunk, csak megnyomjuk a törlés gombot a szívünkön és folytatjuk tovább a dolgunkat.  Jómagam nem fogalmazok leveleket, hogy kifejtsem benne a gondolataimat és megmagyarázzam mi bánt és mi mozgat. Tapasztalat: Az emberek nem szeretik. Talán így 30-on túl javul majd az érzelgősségem és sikerül letuszkolni a torkomon a lesz@rom tablettát.  Inkább olyannal foglalkozom, ami örömet szerez és próbálok belőle adni másnak. Mint például a kenyér. Miután végighallgattam egy előadást arról, hogy a glutén nem egyéb mint finom, ropogós bundába bújt halálos méreg, nem tehetek róla, megkívántam! Az eszem azt harsogja, hogy lehet élni a sülő kenyér illata nélkül, a szívem viszont kiabál, dübörög és kérdezi: Akkor minek? Már néhány próbálkozásom itt van az archívumban, vannak közöttük bonyolultak, pofonegyszerűek, de végsősoron mindegyiket gyúrni kell, mert imádom, ...

Sziasztok! Megint itt, klaviatúra közelében! Nem is régen volt, hogy nem lélegzetvisszafojtva pötyögtem némán a laptopon, a babafigyelő bal indexe fel fel ugrott, ahogy Bubuka nyekkent egyet álmában. Nem sok olyan alkalom volt, amikor leültem írni. Akkor mikor Z. aludt, akkor voltam elememben, akkor hoztam be minden olyan lemaradásom, ami egy háztartás elégséges üzemeltetéséhez szükséges. Nem értettem az olyan tapasztalatokat, hogy jut idő ilyenkor olvasgatásra, tanulásra, mert a tevékenységeket kötöm bizonyos helyzetekhez, az otthon számomra a család és a házimunka helye.  Most már megint bent vagyok az irodában és lubickolok abban, hogy felnőtt dolgokkal foglalkozhatok újra, ami az apukájával való közös életünkhöz tesz hozzá. Z. az én szívem legszebb kincse, de a napi négy óra, amit külön töltünk nem hosszú idő, egy kis alvás egy kis játék és megint ott vagyok mellette. A nagymamának meg egyenesen unoka mennyország. A kisbabám a napokban töltötte be a 4 hónapot, gyönyörű, jó ...

Sziasztok! Egyre hamarabb van sötét, de fel a fejjel, nemsokára itt a téli napforduló! A tél úgy begyűrűzött, hogy egyre nagyobb gyomorgörccsel szembesülök, hogy 10 nap múlva szenteste, majd, egy szempillantás alatt 2018-ban találjuk magunkat. Még el sem kezdtem gondolkodni a ajándékokon, ugyanis évről évre erősebb a meggyőződésem az irányában, hogy ajándékozni felesleges. Persze egy gyereknek nagy törés lenne, ha nem kaphatna semmit a Jézuskától, de felnőttek között nem sok értelmét látom, lévén, hogy a kapitalizmus és a fogyasztás gyermekei vagyunk, ha valamiről úgy gondoljuk, hogy megérdemeljük, akkor megvesszük magunknak, legyen akármilyen évszak, vagy te vársz, fél évet, hogy "véletlenül" megkapd, valamilyen alkalomra? Annál jobban pörög az életünk. A Grincs is megmondta, hogy ami nem tetszik a megajándékozottnak, úgyis nála köt ki, a szemétdombon. Múlt szombaton egy kisebb pánikrohamot járkáltam le bevásárlás közben, ugyanis, ez a felfokozott hangulat, a hangos zene...

A reggelek, amikor Emőkével sétálunk, nagyon sokat jelentenek. Nem csak azért mert vallom, hogy a mozgás az élet és a kínai zsinórmértékhez tartom magam, hogy addig leszek egészséges, amíg a lépésszámlálóm 10.000 lépés körül tendál naponta, hanem azért is, mert szeretem a késő őszt a maga nyálkás összetapadt leveleivel, a reggeli köddel és a kipirosodott orrommal együtt. Egyre nagyobb érték a napfény, ami olyan szép érett sárgára mázolja a szemben lévő épület falait, ahogy egyre vacogósabban bugyolálom be magam, lassan felcsendülnek az agyamban a sohasem énekelt karácsonyi dalok. Tudtam, de nem éreztem igényt arra, hogy énekeljem. Most, hogy gyerekem van, kevesebb szarkazmussal várom a karácsonyt. Neki még minden dal új és élvezettel hallgatja, először fog karácsonyfát látni, nekem ez megható. Főleg, mert tavaly pont karácsony reggelén ültem a konyhában, kezemben a pozitív terhességi teszttel, lefagyva. Nem csak a lábujjam, az agyam is mozdulatlan volt. Bubut a karácsonyi angyal ho...

Ismeritek Emil Rulez Zazi az ágyban című számát? Mikor összeállítottuk a kiságyát jutott eszembe, hogy már bárcsak lenne ott. Most ott alszik békésen, miközben írok. Sokszor szokott eszembe jutni a szülés és a várandósságom, ha nem is a közönségnek, magamnak írok néhány gondolatot. Ha megtalálod, akkor okulj belőle nőtársam, aki még a dolgok előtt vagy, ne balfa#@oskodd el az egészet mint jómagam. Bár ha jobban belegondolok, ez tipikusan az az élethelyzet, amire nem lehet felkészülni, mert máshogy fogod megélni, hiába olvasol el tonnányi irodalmat, akárhonnan közelíted meg az eseményt. Az idézőjel a címben jómagam csekély szerepvállalására utal, mert nem szültem, hanem kiműtötték belőlem.   Néhány dolgot megtanultam saját magamról, ami meglepett és talán kicsit el is szomorított. 1. Korántsem vagyok, vagy leszek olyan erős, hogy természetes úton szüljek.  Hiába gondoltam magamról, hogy de. 2. Ha megtehetem, akkor a könnyebbik utat fogom választani és miért is kellene a h...

Sziasztok! Végre bejelentkezem. Az esték során, a végtelenül rótt körök közben amíg vártam, hogy Gugu elaludjon, sokszor gondoltam az én árvuló blogomra és arra, hogy mi mondanivalóm lehet, hogy benne vagyok még mindig az élet körforgásában, hogy mérhető tartalmat osztok meg azzal, ha írok. Sajnos ilyesmivel nem szolgálhatok, be vagyok szűkülve az evés-pelenka-alvás bermuda háromszögbe. Ha irritál a téma, ne olvasd tovább, remélem leszek érdekesebb olvasnivaló hamarosan.  Máskor, a borúsabb napokon inkább a hallgatásba burkolóztam, sajnos néhány érdeklődőnek így is a nyakába öntöttem, hogy nem nekem való ez. Ahogy telik az idő, egyre inkább kivitelezhetőnek tűnik, bár még mindig ijesztő.  A gyerekágyas időszaknak nemsokára vége, azt mondja Dr. Spock (nem a Star Trek-es, hanem a gyereknevelős könyv írója) és a klasszikus orvoslás, hogy ez a legnehezebb időszak, utána könnyebb lesz. Szerintem nem lesz könnyebb, csak anyu idegrendszere hozzáedződik az új feladathoz, ezért ne...