Le Café de Capucine

Minden azzal kezdődött, hogy egyik reggel felkiáltottam: Eddig és nem tovább! Azokban a napokban történt ez, amikor a minden platform azon csámcsogott, hogy bezzeg a vasfüggönyön túl jobb minőségű ételeket lehet venni, nagyon meglepett, ezt nem gondoltam volna. Csak vicceltem. (Eltelt egy hét és most meg arról születnek összehasonlítások hogy a hazai termékek jobbak...no comment.) Ha Erről nem tudtam volna, akkor az utazásaim során egy adott város nevével ellátott polóval vagy más túrista ajándékkal térek haza, nem kajával megpakolva. Nem csak az országok között van különbség az élelmiszerekben, hanem ahogy telik az idő, egyre kisebb adagokat kapsz a pénzedért, az is egyre inkább műanyag ízű, semmire való termék. Mint a békás mesében, ahol csak lassan forrt fel a víz, mindig csak kicsivel kellemetlenebb a helyzet és a végén visszanézve látod, hogy átvertek. Néhány dolgot kivéve alig veszünk kész élelmiszert, vannak kattanásaim, amit apró bűnként megtartottam, amit megkívánok, ilyen ...

Már a facebook is szemrehányásokat tesz, hogy az olvasóközönséged nem hallott rólad már mióta. Nem mintha olyan társadalmi nívóval rendelkeznék, hogy a gépen kívül más is felhánytorgatná ezt nekem, mindenki a saját szekerét tolja, de én is rosszul éreztem magam emiatt. Képzeljétek, néhány vizsgálatot leszámítva túl vagyok az első harmad Canossa járásán, minden ok a méh magzattal, ahogy a szakirodalom nevezi és csak egyszer keveredtem kellemetlen helyzetbe nyilvánosan, a kevésbé publikusoknál csak én bosszankodtam a saját hülyeségem és figyelmetlenségem miatt és azt már valahogy belekalkulálom az egészségügy kebelén töltött időbe.   Az irodába a fejem felett még mindig Godzilla vesz stepp tánc leckéket egy ütvefúrót használva sétapálcának. Sok munkánk van mostanában, azonnal kell reagálni, fejben ott lenni, nem működik a fusizás a blogon. Ha őszinte akarok lenni, kicsit most lesilányodott a kis világom, melóra, orvosi időpontokra és alukára és az állandó készülődés a hol...

Sziasztok! Az elmúlt napokban elkezdték a fejem fölött felújítani a régi épület szintjeit. A fúróhangokra jegyezte meg az egyik ügyflelem, miután 5 percet töltött nálam az irodában: "Hát ez pont olyan érzet, mintha az ember fejében csinálnák." Tapasztalatból mondhatom: pontosan. Az ügyvédek elszállingóznak a folyosóról, mióta elkezdődtek a munkálatok, rossz hír: hiába meg most el nyaralni, 2 hét múlva ugyanúgy itt lesz a hang. Jobb megszokni a bestiát.  Néha megremegnek az ufó lámpák a kis kapcsaik között a plafonon, ilyenkor átfut az agyamon, hogy ha festéskor nem fogattuk fel jól (amire nincs nagy esély mert alig értük el) akkor a fejemen fog landolni. Ma a női vécében az első emeleten valaki kiütött egy csövet, ami tégladarabokkal borította a földet. Ha belegondolok, más tartalomnak kevésbé örültem volna, szerencsések vagyunk, hogy nem egy majdnem 70 éves szennyvíz csövet barmoltak szét. Ordítani tudnék, hogy így kell koncentrálnom a munkára, természetesen most robban...

Már régóta készülődik ez a bejegyzés, próbáltam olyan dolgokat és ötleteket összeszedni, amelyek egy közel korombeli személy házában is helyet kaphat. Különös tekintettel azokra az ötletekre, amelyek saját kezűleg is elkészíthetőek. Helyet kapnak olyan ötletek is, amelyek csak imitálják ezt a játékot, a hangulatát, a vidámságát, habár másból készültek. Tetszenek a letisztult terek, a számomra "felnőtt" bútorok, amik profizmust, stílust jelentenek egy háztartásban, ha tovább megyek még egy jelzővel azt is hozzáteszem, hogy konformisták és unalmasak. De becsapni sem akarom magam azzal, hogy nem vagyok egy infantilis kis hülye. Különösen vonzódom az olyan dolgokhoz, amiknek van valami gyakorlati szerepe a gépezetben, viszont viccesen vagy cukin néznek ki és lehet velük játszani. Például az étkezőasztalunkon elhelyezkedő 2 elefánt a só és bors szóró, de használaton kívül harcolni tudnak egymással, vagy épp nagyon összeölelkezni. Másnak is megvannak ezek az élményei, talán ...

Sziasztok! Amilyen erőbedobással kezdtem a napot, úgy merültem le mostanra. Ha végig lehet pörögni a munkanapot, kevésbé fáradok el, eleve gyorsabban telik az idő, mint így, az eseménytelenségben. Amúgy jól vagyunk, hétvégén amikor lehetőségem volt rá, olvastam egy könyvek, amely egy kávémérés életét írta le a 18. századi Frankfurtban. A főhős eljut német polgárasszony létére Velencébe és arról az útvonal felől közelíti meg a várost, ahogy magam is láttam először, Fusina felől, hajón ringatózva a reggeli ködben. Borzongató számomra, hogy amilyennek akkor leírták a látképet, nagy részében én is azt láttam a 21. század első évtizedében. Annyiszor végigbóklásztunk az egyformának tűnő kis terek és utcák hálójában, hogy az agyam gyönyörűen végigsétálna, egészen a Szent Márk térig, a Café Florianhoz, ahol ez a regény folytatódott. Szerencsés, piszkosul mázlista vagyok mert ennyit utazhattam és mindig szerencsésen hazaértem. Azok a gyerekek, akik Veronában égtek a buszukban sajnos nem mon...

A szoci rakéta fotel új puha élete egy saját készítésű asztallal. Hamarosan a régi leszek és fel tudom venni az olyan kedves témák fonalát. Nem hiszitek el, de már magam előtt szégyellem, hogy milyen nehezen veszem rá magam akármire. Legyen az a főzés, egy mosásprogram elindítása (mi lenne ha a patakra kellene kimenni a hidegbe mosni), vagy hogy a kedves kis szörmók kutya előbb érzi a tavaszt vedleni kezd, már januárban és gurgulázó szőrcicákat hagy szerte a lakásban, amit össze kell szedni. Kellett nekem hosszú szőrű csivava. De most boldog vagyok, végre elmúltak a rosszulléteim, most már belekezdhetek a bürokratikus társasjátékba, amivel egy várandósság nem lenne teljes. Érdekesség: múlt héten rákerestem hogy van e list a a kötelező megjelenni valókról, amíg megszülök, az első amit feldobott a google, egy blogbejegyzés volt, a címe: Ezért utáltam meg végleg az egészségügyet! (reakcióm olvasás közben ---->) Khhm. debreceni leányzó írta.   A passzivitásom ellenére szoktam...

Amikor kiderült, hogy gyereket várunk, megfogadtam, hogy nem fogom teleszórni a blogomat hintőporral és másról is lehet velem beszélgetni a gyerek dolgon kívül. Viszonylag jól tudom ezt tartani. A sűrűsödő testi tüneteket szidó kirohanásaimon kívül. Ezt a bejegyzést nem is az olvasóimnak szánom, csak magamnak, hogy emlékezzek erre az időszakra is, a platform azonos, de annyi a különbség, ha megtalálod, akkor nevess egyet velem. Mert fogok még túl lenni ezen és akkor lehet, hogy sajnálni fogom, hogy nem lett ilyen módon megörökítve. Minden reggel megnézem a letöltött app-on, hogy mennyit fejlődött szerinte a baba és nagyon várom a közeledő vizsgálatokat, hogy erre ráerősítsenek. Bosszankodom, mert amikor leírtam,, hogy a gyermek nem zaklat rosszullétekkel, evési rohamokkal stb., azóta megváltozott. 2 óránként meg kell etetnem magamat, hogy az agyam és a testi funkcióim ne akarjanak ordítani a kalóriákért. Annyira leesik ilyenkor a vércukrom,. hogy sírtam ha nem jutottam azonnal kaj...