Bejegyzések

Egy Hörcsögvár belülről

Kép
A munkánkból adódóan szép kis szeletet kapunk Magyarországból, vagy csak inkább a keleti fertályból. Múlt héten olyan tapasztalat jött velünk szembe, ami olyan ritka, hogy belekerülhetne a top 10 érdekes (értsd furcsa) magyar otthonba. Kóros gyűjtgetőknél járunk. Nem olyan ritka mint gondolnád, minden 1000 alkalomra jut egy. Egy jól szituált, kedves idős pár járt nálam az irodában a hét elején és megbeszéltem velük egy munkát. Alig vártam, mert elmesélték, hogy befogadják az állatokat, otthont adnak nekik, de szerencsére van elég helyük, mert egy nagy házban laknak egy nagy kert közepén, a város egyik legszebb övezetében. Egész héten vártam hogy bolyhos cicákat és elhízott kutyákat gyomrozzak munka fedőnév alatt. Megemlítették, hogy milyen borzalmas körülmények között tartotta a szomszéd az állatait, akinek furcsa betegsége volt, mindent összegyűjtött és semmitől sem tudott megszabadulni. Hiába úgy hisszük, hogy Debrecen nagy város, mégsem elég nagy, hogy ne tudjuk miről beszélnek, a ...

Ünnep

Leckéztet ez a hét, leckéztet az elmúlt időszak. Nem akar megtaposni, csak érezteti erejét és csodálatos ajándékként élem meg. Úgy a munkában mint a kapcsolatunkban. A munkában azt veszem eszre, hogy ha a sok bosszantó dolog és ember mellett kapunk kis ajándékokat, ami arra enged következtetni, hogy alapvetően jók vagyunk, nemcsak mi ketten, hanem Mi, mindannyian, csak a rosszak több figyelmet csikarnak ki maguknak.  Egy reggel mosogatás közben egy dal ment a rádióban, egy mondata megfogott: Ha lélekben megértél, rászolgáltál a változásra.  Ez az! Egy lépés a teljesség felé, egy irány ami utat mutat a stagnálásban.  Épp most, ebben az állapotban ezt a mondatot meghallani, reményt ébresztett bennem.  3 nap múlva megértettem miért. Bekerült a blogom egy nagy női magazin vip blog szekciójába. Az elmúlt időszak teljesítménye alapján nem értem miért. Kiderül, megugrom e a lécet.  Akaratlanul is arra a változásra gondolok, ami a magánéletemben is küszöbön áll. ...

Rukkolás fasírt

Kép
A hétköznapokban elfelejtünk dicsérni, pedig nagyon fontos. Nem akarjuk, hogy így legyen de az aktuális napi probléma megoldása eltolja a hangsúlyt az igazán fontos dolgokról és emberekről. Azt hittem mentes vagyok ez alól, hogy én majd odafigyelek erre, de sajnos nem. Mindenesetre törekszem arra, hogy 10-ből egyszer eszembe jusson és akkor azt ki is mondjam.  Nem vagyok fából, imádom, hogy megdicsérik a főztömet, az ember szűkmarkú a dicséretemmel, ha precizitással, számolási dolgokkal kapcsolatos,  viszont nagyvonalú a konyhai teljesítményemet illetően. Ennél a fasírtnál elégedetten bólogatott és ezt mondta: neked ez A tehetség az életedben, amiért érdemes dolgoznod. Ilyenkor csak ez a mém jut eszembe: Még három év után is megmelengeti a szívemet egy ilyen. de nem tudom megijedjek e, hogy nem említett mást. Csak viccelek, a pillanatban él, ő ott és akkor a legboldogabb hasú férfi volt a világon.   Hozzávalók: 35 dkg darált hús 3 evk zabpehely aprított 5 dk...

Fondant-fodor és mackóorr, ezt nyújtja az internet torta témában

Kép
Az art deco, ha torta volna Be kell vallanom valamit: sokáig volt egy titkos hobbim. Egészen a legutolsó időkig, amíg nem kopogtatott be (szó szerint értendő, házhoz jött) az ajtómon a szerelem, éjszakákat töltöttem azzal, hogy szörföztem az interneten és ismeretlen emberek esküvői tortáit nézegettem. Ruháról nem is álmodoztam, nem fájdítottam a  szívem azzal, ami úgy sincs kilátásban. De a torta... az olyan kompromisszumos megoldás, ráfoghattam az egész addikciómat arra, hogy érdekelnem a szakmai truvájok a sütésben és díszítésben. Huncut, mi? Jó, egy ember volt aki tudott erről, előtte takaróztam ebbe a mondókába. Bezzeg most még nem intéztem el. Még két hónap az esküvőig, de elég sok kardinális kérdésre még nem született válasz. Ilyen a torta is. Most meg itt vagyok, a menyasszonyi ruhám a hibás.  Karácsony óta annyiszor lejtettem a házban, hogy az alja bepiszkolódott, ki kell addig mosni, valahogy elviszi minden a figyelmem.  A bennem lévő sznob azt mondja, ...

44. gyermek, a film

Kép
Eljutottam ennél a filmnél arra a pontra, amit sohasem akartam meglépni: kívülről néztem, nem tudott a cselekmény bevonni. Mivel nem tudtam belefeledkezni, végig drukkoltam magamban, hogy Szirmai Gergely ügyeletes megmondó úrnak ne legyen igaza és érdemes legyen közel 140 percet eltölteni ebben a világban. Az ami felháborított amikor megnéztem a film kritikáját, az a butaság volt és a lesajnálás, amit olyan dologról nyilatkozott elég kisarkítottan, amit még el sem olvasott. Ez volt az utolsó filmes véleménye amire adtam. Meg kell védenem ezt a filmet és a rendezőjét:  egy torzót, egy megcsonkított, zanzásított dolgot kellett kiadnia a kezéből, huszárvágásokkal kellett fontos részeket és kulcsmomentumokat kihagynia, fölösleges dolgokat kellett beleírnia azért, mert a legnagyobb főnöke ráparancsolt. Ez a főnök hamar ítélkezik sok előző filmélmény, elvárás, talán még emlék is van az agyában: épp olvas engem. Tedd a szívedre a kezed, beülnél e egy 4 vagy 6 órás filmre? Vagy kibírn...

Csini-terápia

Kép
Jó párszor emlékeztetnem kell magam a panaszkodós énemnek, hogy tegye vissza a kis pofiját alapállásba és a morális és fizikális vérnyomás kilengéseit ne vegye olyan komolyan. Csak legyen hálás, hogy van munkája, hogy nem egy macskához megy haza és hogy lyuk van a fenekén. Egyre nehezebb szó nélkül hagyni, vagy csak magamban dühöngeni olyan dolgok miatt, amikre nem tudok megoldást, mert alapjaiban kellene az emberi kapcsolatokat és szokásrendszereket megreformálni. Egyedül nem megy, minden birkával nem tudsz leállni vitatkozni! De gyarlók vagyunk, csak homokba dugjuk a fejünk. Múlt héten olvastam egy viccesnek tűnő, de ideiglenes megoldást nyújtó kis gondolatot az ilyen helyzetekre. Szabad fordításban így hangzik: "Sz@r napom van, mindjárt veszek valamit a neten és jobb lesz." Gondolom, a bevezetővel megcsináltam a jó hangulatot, mutatnék néhány darabot, ami tetszett: Egy ruhába fojtom minden csalódottságom, az emberiség iránt érzett szomorúságom és jó fogyasztóként f...

Egy zaklatott péntek legpirosabb pontja

Kép
Voltatok már úgy, hogy nem akartátok felfogni a józan eszetekkel az előttetek álló napot? Ekkor előveszem Brian Tracy motivációs gyöngyszemét, ami az időgazdálkodás ék egyszerű megoldása: Csináld MOST! Saját olvasatom: Told meg a tempót pörögj, majd a felszabadult idődet ilyen kulináris szépség elfogyasztására és kiélvezésére pazarold el. Zabpehely, néhány szem eper, kevés meggy dzsem és görög joghurt. Táskában összerázva, irodában szervírozva.