Le Café de Capucine

Neopolis a görög neve, keramikusok lakták ezt a helyet. Ez a kis kiruccanás volt a szokató napunk, ugyanis sok olyan dolgot hallottunk erről az országról amik óvatosságra intettek. Ne hagyj a szobádban semmi értéket mert elviszik, mindenképp bérelj széfet, elő ne vegyél valamilyen drága dolgot, átvernek, kicsalják a pénzed, hülyének néznek...Tapasztalatlanok voltunk, hittünk minden olyan félős dolognak, amit utólag nem érzek olyan fenyegetőnek. Például a taxi közlekedés, azt mondták az eligazításon, hogy ne engedjünk az árból, amit ott mondanak, mert a több nem reális, csak sétálunk tovább, úgyis megáll a következő is és felajánlkozik. Kifogtunk egy olyan kedves bácsit, aki az általunk kiszabott árat egyből elfogadta és amíg hazaértünk addig elmondta, hogy hol mi épül, kapott borravalót. Odafele nem törődött velünk  a sofőr, hallgatta a muszlim "vidám vasárnapot" és táncolt, énekelt saját kedvére. Szó se róla hangulatos volt, de erre a forgatagra senki sem készíthe...

Az elsőt sem írtam le? Dehogynem, csak a délig tartó intervallumig. Nem gonoszkodásból pihentetem az emlékeimet, csakis amiatt, mert annyi minden történt már azóta, hogy a ki sem bontott csomagokra szállnak az újabb élmények: államvizsga, születésnap, ajándék-álom táskán meglepődés, lecsófőzés, iszogatás. Valahogy olyan távoli lett, mintha nem is velünk történt volna, még a színünk sem emlékeztet arra, hogy megjártuk Afrikát. Visszakanyarodva a ber-berekhez...ők a sivatag őslakosai, ennek a kegyetlen tájnak az egyedüli használói, akik ténylegesen hazatérnek ide. Barlangokba vájt házaiban kellemes a hőmérséklet, a kis járatok arra emlékeztettek, hogy mennyire emberléptékűen, természeti adottságokat figyelembe véve gondolkodnak. Számomra ez tisztelni való és az egyetlen módként tekintek rá, a hosszú távú életben maradást szem előtt tartva. Aznap reggel fél ötkor indultunk el a szállodából úgy, hogy szinte semmit sem tudtunk reggelizni. Nem idő híján voltunk, csak a svédasztalra...

Mint ahogy más alkalommal említettem volt, egy gyáva nyúl vagyok. Szeretek minél többet olyan filmekből nézni - lehetőleg nagyokat ugorva és párna, ember karba bújva - ami zombis....hhhrrrr. Bevallhatom, vannak olyan filmélményeim, amiknek néhány részét mai napig nem láttam. Ilyen az a bizonyos Legenda vagyok, amiben Smithi alias Will Smith keresi az emberiséget megmentő gyógymódot a teljesen elnéptelenedett Nyúl York utcáin. A mindenható fogyasztói társadalmunk  apokalipsziséről szóló filmeknek, főleg a fogcsattogtató, zölddé váló, aszott, bélkilógós, élsportolókat lefutó és ugró lényeknek, bizony aranykora van. Beugrott a gondolat: a zombi, mint jelenség, nem más mint a fogyasztói kliséket vég és ész nélkül faló egyén. Ez egy filmes fricska nekünk, mi pedig örömest fizetünk is érte. Tegnap beültünk megnézni, hogy megtiszteljük a látványvilágba fektetett irgalmatlan pénzmennyiséget és hogy meglegyen az a bizonyos komplex moziélmény. Probléma: a "pórias" csóró, rossz ...

Tegnap, a kocsiból kirévedve esett le az a nyilvánvaló tény, amit csoporttársam szemében már Szegeden láttam: véget ért egy korszak. Nem lesz mostmár olyan, hogy jókat olvasva lebuszozok, vagy az utóbbi egy évben leautózunk, úgy hogy közben nézzük a fokozatosan kiderülő eget dél fele hajtva, konstatálom magamban, hogy a parasztházak 2 megyével arrébb bizony teljesen mások, mint amit  itthon láthatunk. Mióta elköltöztem onnan az 1. diplomám után, azóta folyamatosan hiányzik. Kedvenc vasalóházam A Kálvin téri ún. "kakasos templom" nap végi idill: Szent István tér, kivirágozva, felújítva Átláttam, hogy valószínűleg jó idő el fog telni addig, amíg a közben kétlakivá váló, régi jó barátnőmmel a kávénkat kortyolva egymás kedvére beszélhetünk és hallgathatunk, arcunkat a nap felé fordítva.  Eszembe jutott, hogy többet nem fogom hallgatni a "művészúr" saját tökéletességéről és ragyogásáról szóló poénokat miközben festek.  A változás nem szükségképp r...

Próbáltam valami frappáns, állagát kifejezendő jelzőt kitalálni, de ne bonyolítsuk túl a dolgokat, egyszerűen csak finom. Nem kell túl sokat bajolni vele, még be sem kell kapcsolni hozzá semmit. Ne mondd kérlek, hogy van lelki erőd 10 percnél több időt tölteni a konyhában, mert kitüntetlek. Ez az időszak a rapidfogások idénye. Hozzávalók: 200g háztartási keksz 1 citrom leve és héja 450 ml tejföl 450 ml kefír 2 evk cukor Kevés málna, vagy idénygyümölcs Elkészítés: A kekszet kivéve, keverjünk össze mindent. Reszeljük bele a citrom sárga héjàt. Egy tál aljára szórjuk a keksz negyedét, nagyobb darabokra széttördelve. Arra öntsünk a masszából annyit,hogy elfedje. Megint jön a keksz, megint massza. Keksszel fejezzük be és fedjük be légmentesen, végül rakjuk a hűtőbe. Az az ideális eset, ha másnapot kivárjuk vele, de nem jutunk pokolra érte, ha megdézsmáljuk. Friss gyümölccsel és tejszínhabbal díszíthetjük, fagyis kanállal porciòzzunk.