Le Café de Capucine

 A blog eddigi írásaiban már megemlítettem ezt a kezdeményezést, de úgy döntöttem, egy teljes írást érdemel. Nincs eléggé hangsúlyozva, hogy mennyit számít egy <10 milliós városban a megfelelő helyezkedés, a kreativitás, ha az ember olyan helyen akar élni, ami tágas, központi helyen van és nem utolsó sorban az övé. Következő alkalommal, mikor ellátogatunk Londonba, biztos felkeressük a  Kristály Palota környékét, látni nem sokat fogunk látni a kialakult zseniális ingatlanból, ugyanis a föld alatt található. Bejáratához, nem fel, hanem le kell cankózni egy lépcsősor aljára, mint a sous-terrain lakások esetében, amelyekről itt áradoztam .  Utánaolvastam kicsit a munkálatoknak. Az egész mögött egy építész "lányka" állt, Laura Clark. Környezetében kiérdemelte a "Laura Loos" (ráerőszakolt fordításban: Vécés Laura) beszélő becenevet. Aki a folyamatot egy blogban, később az építész irodája honlapján tette közzé. Beleszeretett ebbe a szemetes, penetráns szagú, 5

A napokban eszembe jutott Robin Williams monológja a Holt költők társaságából: Szívd ki az élet velejét, Carpe Diem! A napokban olyan energia lengett minket körül, hogy a rendelkezésünkre álló 24 órába beleerőszakoltunk 25-öt! Szombaton volt az évfordulónk. Megint. Mert januárban is ünneplünk egyet, de Február 28.-án is. Olyan ez mint a névnapom. Annyiszor fogadom a jókívánságokat, annyiszor örülök, ahányszor felköszöntenek. Elveszi az ember kedvét, ha jó szándékkal felköszönt valakit és ez a válasz: Kösz, de nem most tartom. Erre az a válaszom, hogy attól még lehet örülni neki. Nem veszekszünk azon, hogy az első találkozástól, vagy az első randevútól számoljuk a közös időszámítást, mindennek örülünk. Szombaton mikor tanakodtunk, hogy egy kiállítás és egy mozi után is maradna e beszélgető téma, ha még először randiznánk, P. fejéből kipattant egy merész és izgalmas ötlet: - Utazzunk el Egerbe! Haza se menjünk, csak így, ahogy vagyunk induljunk! Nekem nem kellett kétszer mondani.

Micsoda hülye cím. De elgondolkodtam miért van babonás bizodalmam azokban a távoli fényekben, amik egy ház ablakán szűrődnek ki. Talán mert a mesékben a fény nem ET űrhajóját jelezte egy erdei éjszakán száz éve, hanem a ropogó fahasábok hangját és egy fölé rakott teáskannát, ami gőzt eregetett a csőréből. Mondjuk Jancsi és Juliska nem a hívogató biztonságról beszélgetett a terapeutájával felnőtt korukban a gondolkodó pamlagon, mikor elengedték azt az érzést, hogy beledobtak egy kannibál vasorrú bábát a kemencébe. Talán mert minden nap ezzel foglalkozom, belemásznak az álmaimba a házak, olyan honlapot nézegetek, ami amerikai háztervekről szóló magazinokat digitalizáltak a 20-30-as évekből. Mikor még az ún. amerikai álom csak épült. Szeretem ilyen motívumokkal körül venni magam. Ez van a fogason, a lakásunk falain festmény formában és a múltkor találtam egy új ház-szerelemet. Ház alakú tiffany lámpát. Mikor elsétáltam előtte mindig elmosolyodtam, de az utóbbi hetekben valaki ann

Ez az ember egy olyan ex rocksztár kinézetű építész aki vicceskedésből elvégezte a mérnöki fakultást, csak azért hogy tudja, hogy honnan kell a lehető legmesszebb elmennie. Már most szimpatikus. A hatvanas-hetvenes évek ébredező környezetvédő mozgalmainak hatása alatt megalkotta a saját megoldását az akkori ÉGETŐ ökológiai kizsákmányolásra és szemétkérdésre. Azt mondotta, hogy minek neki építőipar és a termékei, ha négyzet kilométereket töltenek meg a használhatatlan, selejtezett autóabroncsok (már akkor) és az üveghulladék. Épületeit "earthship"-nek nevezte el. Úgy képzelte el hogy nem csak egy lakhelyet egy hajlékot akar adni hanem egy önműködő rendszert, ahol minden igényed kielégülést nyer anélkül, hogy fogyasztanod kellene. WOW!   Annyira szép ez a hozzáállás, viszont eltelt egy emberöltő és ez a fecske nem tudott nyarat csinálni. De legalább megpróbálta és néhány helyen nem csak megbólogatták az ötletét és továbbálltak. Így jutott el hozzánk is. Minden magára vala