A házak megnyugtató, kiszűrődő fényéről

Micsoda hülye cím. De elgondolkodtam miért van babonás bizodalmam azokban a távoli fényekben, amik egy ház ablakán szűrődnek ki.
Talán mert a mesékben a fény nem ET űrhajóját jelezte egy erdei éjszakán száz éve, hanem a ropogó fahasábok hangját és egy fölé rakott teáskannát, ami gőzt eregetett a csőréből. Mondjuk Jancsi és Juliska nem a hívogató biztonságról beszélgetett a terapeutájával felnőtt korukban a gondolkodó pamlagon, mikor elengedték azt az érzést, hogy beledobtak egy kannibál vasorrú bábát a kemencébe.

Talán mert minden nap ezzel foglalkozom, belemásznak az álmaimba a házak, olyan honlapot nézegetek, ami amerikai háztervekről szóló magazinokat digitalizáltak a 20-30-as évekből. Mikor még az ún. amerikai álom csak épült. Szeretem ilyen motívumokkal körül venni magam. Ez van a fogason, a lakásunk falain festmény formában és a múltkor találtam egy új ház-szerelemet. Ház alakú tiffany lámpát. Mikor elsétáltam előtte mindig elmosolyodtam, de az utóbbi hetekben valaki annyira beleszeretett, hogy haza is vitte.

Egy kitérő: Eszembe jutott a főiskola hogy én is jártam ilyen kurzusra és katasztrofálisan béna voltam, mert az üveg a precíz emberek rolls-royce-a. Nos nekem ilyen készségből egy babetta lábbal hajtásos motorbicikli jutott.  Az is lerobban néha.
Mai napig akkorát nevetek, na jó kicsit égek is, azon amit a tanárom mondott, Kovács Keve üvegművész:
- Kedves Á., szeretnék magának jó jegyet adni, mert szépen bejárt az órákra, dolgozott is. De nézzen rá a munkáira, erre nem tudok.
Visszakanyarodva, beütöttem csodák tárházának billentyűkombinációját: house lamp. Ahogy az internettel kapcsolatban mindig rájövök: valahol van valaki, akár több is, aki ugyanerre esett rá.












Lebegő falu!





források: house-lamp.com, aliexpress.com

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Walipini: medencének indult, üvegház lett belőle

Kender: egy "magasröptűbb" építőanyag

BBQ csirke sütőben sütve

Walipini: tervezés

Komposzt kazán, az erjedés magasiskolája