Már csak párat kell aludni az első tavaszi salátáig: Póréval töltött sültcsirke, puliszkával


Reggeli sétám során nézem az emberek arcát, hosszú a tél és a karácsony narancsillatú romantikáját már elfújta a szeles, havas január. Visszahallom, hogy mindenki úgy megy dolgozni, hogy elege van a szürkeségből és még azzal is összevitatkozik, akivel máskülönben nincs baja. Vergődünk, várjuk az első napos, friss illatú reggeleket.
Minden porcikám követeli azt, hogy friss zöldséget ehessen, olyat ami után nem lesz bűntudatom, hogy hosszabb utat tett meg a tányéromig, mint amennyire én valaha elhagytam a szülővárosom. 
De Henry Ford mondása visszafog: Ne panaszkodj, ne magyarázkodj, egyiknek sincs értelme. 
Így az első roppanó salátákig megvárjuk a húsvétot.

Addig beérem azzal a növénnyel, ami akkor is harsogja haragos zöld színét, amikor a hóból kandikál ki, elrejtve termését. Szent Hildegárd óva intett a fogyasztásától, de ahogy a franciák, én is csak huncutul beledobom a kosaramba és jót eszünk belőle. Ez a póréhagyma, annak is a téli fajtája, ami túléli a fagyokat.  
Szerencsére nagyon alkalmazkodó, jó barátságban van minden olyan húskészítmény ízével, ami a téli disznótoros, a kamra feltankolása után épp erre a borongós időre érik össze.
Hedonista lakomát főzhetünk belőle, a zöldségek részesülnek a saját zsírjában, levében puhuló hús ízeiből és viszont.
A szalonna zsírját a szivacs funkciót ellátó kukoricakása szívja magába. Kicsit ropog, kicsit forró, nagyon jó.

Hozzávalók:  (4 személyre)
- 2 egész csirkemell, bőrös, csontos
- 1 csomag szeletelt bacon
- 1 szál póréhagyma
- 1 dl almalé
-  1 evk só
- 2 dkg vaj
- őrölt bors 

Köret: 
- 2 dl-nyi száraz kukorica dara.
- kevés só, bors
- 3 dkg sajt
- víz, amennyit fel vesz amíg megfő (nekem nagyjából 7-8 dl volt)

Elkészítés: A póré fehér szárát karikázzuk fel és kevés vajon fonnyasszuk. Sózzuk, borsozzuk.    A csirkemelleket mossuk meg negyedeljük fel. Összesen 8, tenyérnyi nagyságú húsunk lesz. Enyhén sózzuk meg, borsozzuk. Ahol félbe vágtuk a mellet, látjuk az a szép rózsaszín, tömör hús keresztmetszetét, vezessük bele a kést merőlegesen, közben a bőrt ne sértsük fel.
Töltsük bele egy evőkanálnyi hagymát és egy szelet baconnal tekerjük körbe. Egy tűzálló tálban kevés vajon pirítsuk meg a hagyma szeletelt zöld szárát és tegyük bele a csirkét, had kapja kicsit oda a bacont.
Amikor végeztünk a betekeréssel és beleraktuk a sütőtálba, öntsük fel 1 dl almalével. A savassága és az édes íze miatt van rá szükség.
Takarjuk le a húst és toljuk be a sütőbe, közepes lángra. 45 perc múlva rázogassuk át és locsoljuk meg a sülő szafttal. Fedő nélkül tegyük vissza és alacsony lángon süssük tovább, további 20 percig.
Lekapcsolás után ha hagyjuk még negyed órát tálalásig.
A puliszkát sóval borssal tegyük fel főni, dupla annyi vízben. 15-20 perc alatt megpuhul. Ha olyan lenne az állaga mint a pudingnak és még nem jó az íze húzzuk félre és öntsük fel egy pohár vízzel. Szépen dermed, olajozzuk ki a formát és magától kicsúszik. De halmot is csinálhatunk belőle.   
 




       

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Walipini: medencének indult, üvegház lett belőle

Kender: egy "magasröptűbb" építőanyag

BBQ csirke sütőben sütve

Walipini: tervezés

Komposzt kazán, az erjedés magasiskolája