Le Café de Capucine

A rendhagyó lakhelyek sorozatom x-dik részében a lakhatásra alkalmas hajó keresésem osztom meg a nagyérdeművel. Mindenek előtt leszögezem: nem tudom hogyan lehet egy hajóban elképzelni a családi életet. Legalábbis nem úgy ahogyan először találkoztam a témával még réges-régen Lyonban. A Rhone parti sétányon magányos postaládák álltak közel a folyóparthoz. Nem tudtam mire vélni, de amikor közelebb mentünk, akkor láttam meg a kövezett kis utakat, majd a lépcsőt egészen a hajótestig. Józan paraszti ésszel azt gondoltam, hogy mekkora hülyeség, éppen a röghöz kötéssel lenyisszantották a dolog szabadság illúzióját. Ahol már postaládád van, ott vagy és kész. Belegondolva: gyerekeid vannak, iskolába kell járniuk, te dolgozóban vagy. Egyszerűen nem teheted meg azt, hogy felhúzd a horgonyt és végigcsordogálva a folyón kiköss máshol. Nem vagy Johnny Depp féle vándor cigány a Csokoládéból. Akkor miért van hajód? Egyrészt, mert sokkal olcsóbb az ára és a fenntartása mint egy azonos négyzetméter

Talán a Myfair Ladyben találkoztam először ilyen kis megbújó föld alatti alkalmatosságokkal, sous terrain-ekkel. Londonban volt szerencsém annyit látni belőlük, hogy teljesen beléjük szeressek. Nem mondhattam rájuk sem azt, hogy sötétek, nyirkosak vagy egészségre károsak lennének, csupán egy 10 milliós metropolisz egyik tradicionális válasza egy több száz éve égető kérdésre. Nekem ezeknek a lakások egyet jelentenek azzal az optimista gondolkodással, hogy ha az Élet megtagadta tőle a lépcsőkön feletti lakhatást, akkor úgy alakítgatja a kis lakát, hogy stílusos legyen, amije van. Igazuk van! Tüneményes. Mini kerteket, öntöttvas lépcsőket,  színes ajtókat, napfényben fürdő gyermek rajzasztalt láttam az ilyen házak környékén. Mindenhol azok a gyönyörű téglák és smaragdzöld, zsebkendőnyi kertecskék. Nem egy Twist Oliver szindróma rácsokkal és elsuhanó emberlábakkal. Ha megfelelő a vízelvezetés, egy nagyobb eső nem változtatja a lejáratot zuhataggá, a lakást pedig, tengerré. Hőszigetelé

Épp most hallottam hétvégén azt a nagyon életszerű megállapítást, hogy az ember minél inkább komolyan akar viselkedni, annál nevetségesebb szituációba keveredik. Ezt csak egyféleképp tudod feloldani. . . . Meg kell tanulnod Együtt nevetni azzal az emberrel, aki törögeti ennek a bőrkabátnak vagy testnek korlátait. Mozdulatai nem ismernek rutin és pálya szerűen leírható gesztusokat. Könnyebb végig nevetni az életet, még ha egy burleszk színész veszett el is benned, akinél gyári program a szerencsétlenkedés. Mondom magamnak,  ne légyen rossz napod amiatt, hogy egy hónapon belül másodjára kínálod meg szegény gépedet az itókádból, mind a fél literrel. A másik dolog, ami nevetségre ad alkalmat, az, hogy pubertás korom óta nem szoktam meg a mellek jelenlétét a mozgáskultúrámban, ennek tanúja annyi leevett póló, annyi ebédlő asztal széléről levert pohár. Igen, most a kis gépem is áldozat. Bosszúság? Igen. Nélkülözhetetlen munkaeszköz? Igen. Az univerzum jelez, hogy koncentráljak és talán

Nincs apelláta, ilyet akarok fellógatni a majdani......akármelyik helységbe P.! Nem tudom milyen anyaggal, milyen technikával tudták ezt a csodálatos dolgot létrehozni, de csak tátott szájjal tudom nézni, amikor feltérképezi az agyam a bonyolultságát, az egész komplex rendszert. Benne vannak a marokkói mozaikok formái, a Big Ben óralapja, a középkori illuminált könyvek díszítő szegélyei. Ezért érdemes látni és tudni. 

Szeretném mindenkivel megosztani egy örömömet, mert a szépet nem lehet önző módon csak magunknak kuporgatni. Visszatérő és eddig még sajnos nem megvalósított vágyam, hogy megtanuljam, hogyan lehet cserépkályhát készíteni. Nem, nem rakni, hanem a részeit, hogyan állíthatom elő. Sárból, hogy csinálhatom meg egy ház szívét? Valami miatt az a megérzésem, hogy a mostani, fiatal korosztály egy hasznos, de még inkább bumfordi, avitt dolognak érzi, azokkal a lehetetlen színű, sörösüveg színeire emlékeztető mázakkal és a szocialista ízű csempékkel. Meglátod egy szobában és a szemed nem tud szívesen nézni rá, csak az enyhít, hogy olyan takarékos és meleg. De ne húzzuk le a fajanszon ilyen könnyen a lehetőséget, ugyanis a magyar cserépkályhák a szocialista éra előtt európai hírnévnek örvendtek, sőt egészen a 14. századig találtak míves, gyönyörű részleteket a régészek. Régebben, 2 rétegű, áttört csempékkel díszítették a kályhákat, olyasmikkel, mint a gótikus templomok ablakkeretei. Olyan szere