Le Café de Capucine

Egy szerencsés kis asszony vagyok, ugyanis a gondviselés olyan 30. születésnapot adott nekem, amit el sem tudtam képzelni magamnak. Még februárban kérdeztek meg minket P. rokonai, hogy van é kedvünk szelni a magyar tenger habjait egy csodálatos vitorláshajón a nyáron? Egy ilyen felkérésre csakis igen a válasz, ha csak nincs thessalofóbiád, ugyanis a Balaton közepén a "feneketlen" mélység torkában - ami átlagban 3 és 4 méter között ingadozik - fürödhetsz. Gyerekkoromban túlságosan megijedhettem a cápás filmtől, vagy előző tudatállapotomban vízbe fulladhattam, mert rettegek a nyílt és beláthatatlan vízektől. Ez a hétvége megtanított arra, hogy a félelmemet hogyan tartsam hátul a kispadon, ugyanis már első este kihajóztunk és fürödtünk a hajó körül BENT a nyílt vízen Szent Iván éjszakáján. Mindig lenyűgözött a tihanyi apátság, de most így volt a legjobb, a majdnem 30 fokos, kellemes vízből. Aznap is volt egy születésnap a hajón, a többiek nagyon okosan előre gondolkodt

Előszezonban kell elmenni ha nem akarjuk, hogy az utazási irodák megfogjanak minket a két bokánknál és felemelve kirázzák az összes pénzünket. Annak ellenére, hogy már januárban le lett foglalva a hely, utolsó lehetőségként beharangozva, a június 4. ei indulás hetében még egy hangot nem hallottunk az utazási irodától. Nagyon felháborodtam ezen, főleg, hogy megengedték magunknak azt a kommunikációt, hogy egy viszonylag nagy összegű út eldöntését egyik napról a másikra kellett megtenni, mert ők nem várhatnak. Hétfőn, akkor még nem tudtam, hogy a fiúk már felhívták őket, én is tettem egy hívást, amelynél még tovább fokozta a totemállat kitörését belőlem. Az ügyintéző, aki felvette utánunk a prémiumot, már nem volt érdekelt a probléma megoldásában, más szóval egy flegma altesttájként válaszolgatott a kérdéseimre, hogy tudják e egyáltalán mikor indulunk, hova megyünk, stb. Nem szidtam össze, csak a helyzethez nem illő udvariaskodást nem tettem meg az irányába. Nem fogadtam el a felkínál

Egy egzotikus hőerőmű sziluettje a horizonton... Nem akartam önző lenni, nem hagyhattam ki, hogy Ti is csorgassátok a nyálatokat. Egy olyan életformát kezdtem el elméletben piszkálgatni, amit sohasem tudtam volna magamnak elképzelni: a vízparti ház. Mindig tetszett, a víz közelsége, főleg az élő víz összetettsége, akármennyire is félelmet kelt bennem. Lehet, hogy a sok gyerekkori: "beleesel, megfulladsz, a helyedben nem lennék ilyen vakmerő"-nek meglett a hatása. Gyerekkoromban csak azért olvastam végig az Aranyembert, mert a Senki szigete, nagyon megmozgatta a fantáziámat. Az ahogy leírta, hogy a néni maga vetette magról a gyümölcsfákat, ahogy magának építette fel a saját hajlékát...vissza vissza tér az irodalomban az vadonban élő ember egyszerű, küzdelmes élete és mégis megborzongató szabadsága, hogy a pénzügyi, materiális világ szemében semmije sincs, mégis mindent meg tud magának teremteni.  Robinson Crusoe történetét is az építkező részig tartottam letehetetlenne

Nagyon tudom értékelni azt, hogyha nem direktbe akarnak minket megfogni a reklámok. Négy évet húztam le marketing szakon, mindig érdekelt az eladás, de az biztos, hogy egyszer sem tárgyalták a komoly könyvekben, hogy humorral meg kerülhetjük azt az egyszerű tényt, hogy hogy el akarunk adni valamit.  Az utolsó 20 évben talán miután azokat a könyveket, amiből tanultam már elküldték a nyomdába egy különleges generáció cseperedett fel a reklámszakemberek rutinját kinevetve: ők voltak azok, akik nem voltak szégyellősek játszani. Ahogy Huizinga is leírja a "Homo ludens" vagyis játszó ember című könyvében, akármennyi idősek vagyunk, vágyódunk arra, hogy játszunk. Így nem csoda, hogyha megfognak, közvetve a pénztárcánkat is megfogja az a kezdeményezés, ami életre hívja a játékot, az összekacsintást, a poént, az elme munkát.     Humorral még egy olyan helyre is bemész, ami nem biztos hogy tervben volt. A képlet egyszerű: elolvasod, felnevetsz és lehet hogy megkívánod az a beígért sör

 Hetek óta várakozik a gépemen ez a fotósorozat, végre tovább adhatom Nektek! Minden képben van olyan ami megfogott, de ezt az abszolút kedvencem. Mindig szerettem volna ilyen helyen lakni, egy ilyen tetőteres elefántcsont toronyban. Na igen és itt látszik a legtöbb háztető.   Az hogy gyerekkorom egy fontos filmje ezt említi: Tökéletesség? Inkább a hibái olyan szervezetten kapcsolódnak egymáshoz, hogy tökéletes egységet alkotnak! Ez jutott róla eszembe. Ez a képsor az esetlegesség, a keresetlen pillanatok összessége, aminek hátterében a világ talán legikonikusabb nagyvárosa, Párizs. Sok kérdés felötlött bennem mikor megnéztem őket. Vajon azok az emberek, akik belekerültek utólag megtudták ezt? Vagy meglepődve ismerték fel magukat a világhálón? Hogy jutott be ennyi házba a fotós? Ennyi barátja van, akinél kiülhetett az egyik ablakba, hogy keresse a tökéletes képet, úgy hogy közben a család a háta mögött nézte a tévét, vagy vacsorázott? Vagy bekéreczkedett régi lépcsőházakba és