Lakberendező születik
Ma olyat rögzített a szemem és a lelkem zsigeri valójában, ami valószínű ott lesz még a demens emlékeim között is, ha már elindulok az örök vadászmezőkre. Látod, olyan jópofának találtam, hogy leküzdöm ellenérzésem a gyerekem személyes jogai iránt és gondviselőjeként kiteregetem ezt a világhálóra.
Szituáció:
Ebédeltünk. Z. elgondolkodva kanalazza a meggylevest, közben a szemét le sem veszi a játékkonyhájáról. Egyik kezében serényen jár a kanál, a másikkal könyököl az asztalon és arcát nyugtatja a tenyerén. Megszólal:
- A konyhának tetszik a színe, de kell mellé egy kanapé is.
Felnevetek: - Úgy érted, hogy olyan amilyen a nappaliban van? Pont ilyen?
- Igen, de az enyém inkább legyen rózsaszín. Meg kell egy ilyen pult is. - mutat a konyhaszigetre. Egyszer sem húzódott mosolyra az arca, halál komolyan gondolta.
Erre gondolod, hogy itt aztán vannak igények, elképzeltem, hogy eltelik 25 év és ugyanezzel az ábrázattal fogja ezt előadni a pasijának, de akkor már nem a játékkonyha lesz a soros.
Ha valaha megtalálod ezt a kis emléket Z., tudd, hogy már 3 évesen is ilyen vagány és céltudatos csaj voltál. Ezt mindig csodáltam és szerettem benned. Ne hagyd, hogy bárki is kiölje belőled ezt. Örökké szeretlek, Anya
