Távoli földeken
Vágyom utazni. Nem irthatom ki magamból az örök menés gondolatát. Elég ehhez egy távoli emlék, egy megivott jó olasz kávé, egy idegen szó, melyet oly ízesen tudsz mondogatni, mindegy ha nem is helyes. Franciaország és a St. Honorat sziget mindig a levendulaolajról jut eszembe, amivel esténként kenem be az arcom. Mindig visszagondolok a szerzetesekre akik kertészkedtek abban a földi paradicsomban, a tenger és levendula illatával körüllengve. Vakít a júniusi nap, ciripelnek a kabócák, tűleveleken lépkedsz és a legnagyobb vágyam ott és akkor az volt, hogy ne velem induljon vissza a hajó Cannes-ba.
Eddigi utazásim során, sohasem vettem feliratos pólót, nem etettem galambot a St Marcó-n, nem voltam kiéhezve egy kis "hazai" Mc.Do-s kajára, nem béreltem sokad magammal gondolát, hogy aztán szidjam milyen drága volt, mint a legtöbb turista, akik általában megteszik ezt mikor Velencébe látogatnak. Hűtőmágnest és képeslapot is csak kötelességből vettem, mert tudtam, hogy elvárják tőlem.
De mindig megfogadok valamit: elhozom az emlékét annak, hogy Én, mint porszem a világban, megalkottam a saját városképem. Cipőboltok sokaságával, kedves kávézókkal, éttermekkel.
Fontos a vizualitás, szó se róla, de (szerencsére) nem csak színes műgyanta porfogókkal tudunk emlékeket és vágyódást gerjeszteni.
Emberek! Dobjátok el az útikönyvet és főleg a térképet, vesszetek el! Ha utaztok, keressétek meg magatoknak a saját, külön bejáratú városotokat, vegyetek kekszet, bagettet, sajtot és bort, ott ahol a bennszülöttek, akarjatok ti is a részévé válni annak a csodának. Nem baj, ha nem beszéled a nyelvet, a mosolyt és a jószándékot mindenki megérti és segít. Olyan helyen is, ahol a kedvesség csíráját sem gondolnád, ott botlasz bele ajándékba. Mint én kis naiv, mikor bementem útbaigazítást kérni egy "fura" étterembe, amiről kiderült, hogy bordélyház. Nem találtunk közös nyelvet, de elkísérték szegény "Je perdu" lányt a következő ismerős pontra, ahonnan hazajutottam.
Legyünk emberségből és szeretetből utazók, ne csak a kirakott képek miatt.
Eddigi utazásim során, sohasem vettem feliratos pólót, nem etettem galambot a St Marcó-n, nem voltam kiéhezve egy kis "hazai" Mc.Do-s kajára, nem béreltem sokad magammal gondolát, hogy aztán szidjam milyen drága volt, mint a legtöbb turista, akik általában megteszik ezt mikor Velencébe látogatnak. Hűtőmágnest és képeslapot is csak kötelességből vettem, mert tudtam, hogy elvárják tőlem.
De mindig megfogadok valamit: elhozom az emlékét annak, hogy Én, mint porszem a világban, megalkottam a saját városképem. Cipőboltok sokaságával, kedves kávézókkal, éttermekkel.
Fontos a vizualitás, szó se róla, de (szerencsére) nem csak színes műgyanta porfogókkal tudunk emlékeket és vágyódást gerjeszteni.
Emberek! Dobjátok el az útikönyvet és főleg a térképet, vesszetek el! Ha utaztok, keressétek meg magatoknak a saját, külön bejáratú városotokat, vegyetek kekszet, bagettet, sajtot és bort, ott ahol a bennszülöttek, akarjatok ti is a részévé válni annak a csodának. Nem baj, ha nem beszéled a nyelvet, a mosolyt és a jószándékot mindenki megérti és segít. Olyan helyen is, ahol a kedvesség csíráját sem gondolnád, ott botlasz bele ajándékba. Mint én kis naiv, mikor bementem útbaigazítást kérni egy "fura" étterembe, amiről kiderült, hogy bordélyház. Nem találtunk közös nyelvet, de elkísérték szegény "Je perdu" lányt a következő ismerős pontra, ahonnan hazajutottam.
Legyünk emberségből és szeretetből utazók, ne csak a kirakott képek miatt.
