Cudar, cudar élet
Nem fogok általánosságban fogalmazni. A 2012 eddig számomra nem hozott mást, mint csalódást. Igen, tudom, mit verem a heppet január elején, korán van még ehhez. De, a fene egye meg, ezt van. Kezd az eddigi biztos életem biztosan a darabjaira hullni. Nincs lakásom, úgy érzem, hogy nem tudom teljesíteni a rám szabott feladatokat sem az iskolában, sem a munkahelyen. Nem tudom miből fizessem ki a számláimat, arra már nem is gondolok, hogy miből fogok megélni. Majd azt mondom magamnak: elélsz majd, Isten kegyelméből.
De ami ennek a szép kupacnak a tetején ül, az az a tény, hogy el kell viselnem a megaláztatást, hogy már megint nem kellek valakinek. Kérdem én, hogy legyek magabiztos és nemes lelkű nő, aki mosolyog, ha mindig a elutasításba és játszmákba, kétélűségbe ütközik? Mindig ismertem azt a mondást, hogy: "Egyenes derékkal nehezebb járni." - és tanúsíthatom, egyre nehezebb, de nem megy máshogy.
Megfeszíthetem magam, lehetek szellemes, vagy szép az én "gáncs nélküli" lovagom a saját szemellenzője mögül nem akar kilátni. Úgy neveztem meg magamban a viselkedését, hogy: rideg tartás.
Vagyis, néhanapján odadob nekem egy kis koncot, aminek örülhetek, aztán arra a polcra rakhatom amire akarom, ha akarja bók, ha akarja, udvariasság. Nem kell a sajnálata, hogy kedves akarjon lenni szegény kislánnyal, akit elküldött melegebb éghajlatra, úgy hogy még esélyt sem ad neki.
Így is forgatom a fejemben, hogy egy huszárvágással minden hozzá vezető utat elvágok, ami csak érik és érik, de még nem tudom megtenni. Sajnálom ezt az anyagot ebek harmincadjára hagyni.
Cigány, vándor életem újabb fejezete mocorog, tovább akar lépni.
De ami ennek a szép kupacnak a tetején ül, az az a tény, hogy el kell viselnem a megaláztatást, hogy már megint nem kellek valakinek. Kérdem én, hogy legyek magabiztos és nemes lelkű nő, aki mosolyog, ha mindig a elutasításba és játszmákba, kétélűségbe ütközik? Mindig ismertem azt a mondást, hogy: "Egyenes derékkal nehezebb járni." - és tanúsíthatom, egyre nehezebb, de nem megy máshogy.
Megfeszíthetem magam, lehetek szellemes, vagy szép az én "gáncs nélküli" lovagom a saját szemellenzője mögül nem akar kilátni. Úgy neveztem meg magamban a viselkedését, hogy: rideg tartás.
Vagyis, néhanapján odadob nekem egy kis koncot, aminek örülhetek, aztán arra a polcra rakhatom amire akarom, ha akarja bók, ha akarja, udvariasság. Nem kell a sajnálata, hogy kedves akarjon lenni szegény kislánnyal, akit elküldött melegebb éghajlatra, úgy hogy még esélyt sem ad neki.
Így is forgatom a fejemben, hogy egy huszárvágással minden hozzá vezető utat elvágok, ami csak érik és érik, de még nem tudom megtenni. Sajnálom ezt az anyagot ebek harmincadjára hagyni.
Cigány, vándor életem újabb fejezete mocorog, tovább akar lépni.
