Le Café de Capucine

kép forrása: Nom nom paleo blog Nem akarok senkit rábeszélni semmire, csak el szeretném mondani a történetem. Tudjátok, mindenkinek vannak olyan ideáljai amit ha nem is mond el senkinek, nem hangoztat azért a döntései mögött búvópatakként megjelenik. Nekem a folytonos keresgélés, a szerteágazó érdeklődés mögött az az indok, hogy meg szeretném találni a hivatásomat, de még semmi sem tudta olyan hosszan és élénken fenntartani a figyelmem, hogy letegyem mellette a voksom. Vagy csak koncentrációzavarom van? Az egészségi állapotommal kapcsolatos vágyam, hogy 100 évig szeretnék élni. (Azért, hogy a még ismeretlen hivatásom sokat űzhessem.) De nem akárhogy, egészségesen és energikusan. Sok sok kis szokást vettem fel az évek folyamán amelyek ezt támogatják de valami mégsem stimmelt, mert sokszor voltam fáradt. Szerencsére beteg nagyon ritkán vagyok, de nem csak ellenni akartam ezen a színvonalon, hanem olyan energiaszintet akartam elérni, mint egy kisgyermek, aki csak azért áll meg, mert

Igen, október eleje van és a sok roppanós zöldség ideje már lejárt, a paradicsom zabáló orgiáimnak vége. De jómagam arra kaptam rá, hogy amikor Bubuka alszik, viselhető mennyiségű savanyúság (2-3 kg zöldség) eltevésével múlatom harmincas éveim ezen szakaszát. Viszonylag hamar megy a dolog, mert az előkészítést a reggelije sütése közben is meg lehet oldani, vagy előző este. A baba alvóidejét pedig mintha arra találták volna ki, hogy vágjak és méregessek, öntögessek. Szuper levet találtam hozzá , amely nem tartalmaz sem tartósítószert, sem ismeretlen számú E-vel kezdődő számsort. Ezzel már készült paprika és mostanában az uborka a soros. Így amikor a piacon szép darabokat látok, veszek néhány kilót és záros határidőn belül nekiállok.   Szeretek befőzni amúgy is, olyan jó mondani, hogy mit kértek a sült mellé, uborkát vagy paprikát? A másik dolog, hogy számomra nincs ár-érték arányban a bolti változat. Hozzávalók: (nagyobb adagokat adok meg, kb. 8-10 standard (720 ml) üveghez ele

A nihill kifejezésének érzem, hogy egyre többet látok olyan pólót az embereken, amely a jól ismert Nike szlogen (just do it.) kicsavarását mutatja be: Just do nothing.  Nem azt mondom, hogy egy ne tégy semmit feliratú pólóban nem  tudnál elmenni futni, de azért kevesebb ingerenciád lesz, ha mantraként ezt látod a tükörben.   Üresnek érzem magam mit egy szobor, amelynek mellkasán keresztül a végtelen tengert láthatod. De pozitívnak kell maradni, az a nagy üresség lehet egy ablak amely az új utak fele nyit. Bosszant hogy telik az idő és nem ütött be az a szikra, melyre régóta várok, hogy meglássam a hivatásom és az a szenvedélyt élhetem meg a munkában amely örökké tevékennyé és fáradhatatlanná tesz. Az elméd olyan mint egy ejtőernyő, csak akkor működik ha nyitva van. Ahelyett, hogy búsulva pörgetem a pinterestet vagy mosogatás közben sóhajtozom, hogy nem ér semmit az életem, csak csinálok valamit, aminek felülhetek a szárnyára és elrepülhetek innen. Nincs sok minden

Az oldal olvasói talán emlékeznek arra, hogy különös helye van a szívemben a Jurassic Parknak, igen, a 93'-as változatnak, amit esős vasárnap délutánokon megnézek, ha épp odakacsolom a tévében. Tegnap volt a filmfolyam legutolsó alkotásának premierje, ahova nagy lelkesedéssel mentünk el P.-vel. Tökéletes estének ígérkezett, Megvacsoráztunk, Bubuka a nagymamával boldog egyetértésben játszott, észre sem vette, hogy elmentünk. Annyira szeretnék ujjongani, mennyire jó volt, mert nem unatkoztunk, pörgött a cselekmény, ahol bes#aratós rész volt, ott nem mertem odanézni, Chris Pratt ahol bohóckodott, megjutalmaztunk egy mosollyal, a többi szereplő is szimpatikus, a gonosz gonosznak tűnik és csak a pénz érdekli, a jónak csillog a szeme, de mégis így érzem: ...Nyeh... P. fogalmazta meg az érzést: "I'm too old for this shit." - mondták a Halálos fegyverben. Jó kis estét kaptunk, de nem felejthetetlen élményt. Onnan tudtam, hogy valami nem kerek, hogy nem tudtunk semmin öss

Sziasztok! Nem hiszitek el, a jövő hónap azonos napján lesz a boldog születésnapom! 32 éves leszek. P. szokta idézgetni, hogy "közelebb a 30-hoz mint a húszhoz" passzust a blog fülszövegében, azzal a változtatással, hogy a 20-at időszerű kicserélni 40-re. Csak egy ilyen fun fact volt, nincs jelentősége. Sokat írom fejben a blogot, vagy csak úgy kiüresedve nézek ki a fejemből, abban a fogyatkozó szabadidőben, amit az egyre növekvő picur alvással tölt a nap folyamán. Nem hittem volna, de szinte boldogan végzem a házimunkát, mert az azt jelenti, hogy nem kell becsípett ujjacskákért, betört fejért és halálos eszköz babrálásából adódó balesetért aggódnom. Magányosnak érzem magam, főleg mikor látom, hogy a gyerek előtt állók, számomra már elképzelhetetlen szabadsággal rendelkeznek és akármit megtehetnek. De a kislányom egy egy huncut és incselkedő szemöldök emelgetése visszabillent, miért csinálom az egészet. Rendes kiscsaj, nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ő jött hozzán

Egyszer régen mondta egy barátném, hogy vannak olyan helyzetek, amikor a megoldás az, hogy nem érzelgősködünk, nem gondolkodunk, csak megnyomjuk a törlés gombot a szívünkön és folytatjuk tovább a dolgunkat.  Jómagam nem fogalmazok leveleket, hogy kifejtsem benne a gondolataimat és megmagyarázzam mi bánt és mi mozgat. Tapasztalat: Az emberek nem szeretik. Talán így 30-on túl javul majd az érzelgősségem és sikerül letuszkolni a torkomon a lesz@rom tablettát.  Inkább olyannal foglalkozom, ami örömet szerez és próbálok belőle adni másnak. Mint például a kenyér. Miután végighallgattam egy előadást arról, hogy a glutén nem egyéb mint finom, ropogós bundába bújt halálos méreg, nem tehetek róla, megkívántam! Az eszem azt harsogja, hogy lehet élni a sülő kenyér illata nélkül, a szívem viszont kiabál, dübörög és kérdezi: Akkor minek? Már néhány próbálkozásom itt van az archívumban, vannak közöttük bonyolultak, pofonegyszerűek, de végsősoron mindegyiket gyúrni kell, mert imádom, ahogy a t

Sziasztok! Megint itt, klaviatúra közelében! Nem is régen volt, hogy nem lélegzetvisszafojtva pötyögtem némán a laptopon, a babafigyelő bal indexe fel fel ugrott, ahogy Bubuka nyekkent egyet álmában. Nem sok olyan alkalom volt, amikor leültem írni. Akkor mikor Z. aludt, akkor voltam elememben, akkor hoztam be minden olyan lemaradásom, ami egy háztartás elégséges üzemeltetéséhez szükséges. Nem értettem az olyan tapasztalatokat, hogy jut idő ilyenkor olvasgatásra, tanulásra, mert a tevékenységeket kötöm bizonyos helyzetekhez, az otthon számomra a család és a házimunka helye.  Most már megint bent vagyok az irodában és lubickolok abban, hogy felnőtt dolgokkal foglalkozhatok újra, ami az apukájával való közös életünkhöz tesz hozzá. Z. az én szívem legszebb kincse, de a napi négy óra, amit külön töltünk nem hosszú idő, egy kis alvás egy kis játék és megint ott vagyok mellette. A nagymamának meg egyenesen unoka mennyország. A kisbabám a napokban töltötte be a 4 hónapot, gyönyörű, jó kedé