Jurassic Sokadik - Bukott Birodalom
Az oldal olvasói talán emlékeznek arra, hogy különös helye van a szívemben a Jurassic Parknak, igen, a 93'-as változatnak, amit esős vasárnap délutánokon megnézek, ha épp odakacsolom a tévében. Tegnap volt a filmfolyam legutolsó alkotásának premierje, ahova nagy lelkesedéssel mentünk el P.-vel. Tökéletes estének ígérkezett, Megvacsoráztunk, Bubuka a nagymamával boldog egyetértésben játszott, észre sem vette, hogy elmentünk.
Annyira szeretnék ujjongani, mennyire jó volt, mert nem unatkoztunk, pörgött a cselekmény, ahol bes#aratós rész volt, ott nem mertem odanézni, Chris Pratt ahol bohóckodott, megjutalmaztunk egy mosollyal, a többi szereplő is szimpatikus, a gonosz gonosznak tűnik és csak a pénz érdekli, a jónak csillog a szeme, de mégis így érzem: ...Nyeh... P. fogalmazta meg az érzést: "I'm too old for this shit." - mondták a Halálos fegyverben.
Jó kis estét kaptunk, de nem felejthetetlen élményt. Onnan tudtam, hogy valami nem kerek, hogy nem tudtunk semmin összevitatkozni úton hazafele. Ültünk csendben, csak fáradtak voltunk és nem éreztünk az igényét, hogy szót kellene fecsérelni rá.
Pedig tényleg látványos volt, jó volt a történet, de mégse.
Végig az volt az érzésem, hogy a rendező úgy görgeti az eseményeket, mintha egy szimfónikus zenekart hallgatnánk a karmester tökéletes fennhatósága alatt. Rend, lezárt szakaszok, elvarrt szállak khm. és 0 agyalni való.
Talán a vizuális memóriám az oka, mert az első filmből minden kis mozzanatra emlékszem, mert annyiszor láttam, az egész film ebből táplálkozik. Ami valahol jó, mert fogalmazhatunk úgy, hogy az első hármas széria legsikerültebb alkotása, a nagy dobás.
Nem mondom, hogy ha azt láttad, akkor ezt is, de erősen építkezik belőle.
Új jurassic életigazságot véltem felfedezni: Ha szorult helyzetben vagy, mindig akkor jön a T-rex mint egy páncélos lovag, elkapja az ellenséged, majd ordít egyet és téged figyelmen kívül hagyva eltűnik az erdőben.
Kivéve, ha te vagy a fincsi csali, egy hangos helikopter végén. Nagyon erős volt a film kezdése. Lehet, hogy a mély vizek iránti viszolygásom miatt, de gyönyörűen volt összevágva, illetve a film során többször ellőtték a felvillanó fényben, képkockányira meglátható gonoszt. Az mindig adta.A story erősen kúrtítva: Claire,(Bryce Dallas - a legjobb gonosz volt a "Segítség"-ben) aki az előző rész óta kapott egy bakancsot - a törhetetlen magassarkú helyett - hogy jobban tudjon benne futni, egy állatmentő szervezet feje, akik amellett kampányolnak, hogy mentsék meg a Sorna sziget állatait egy kitörő tűzhányó pusztítása elől.
Mr. Hammond munkatársa (?) egy rezerátumba akarja áttelepíteni az állatokat.
Claire mint a régi park dolgozója, vezetője ismeri a belépési kódokat, így azonosítani tudják az állatok helyzetét, ezzel felgyorsítva a befogást.
Csavar! Nem karitatív munkát végeznek, hanem nyerészkedők! Közben kitör a vulkán, elpusztítva a szigetet és megteremtve a filmtörténelem legszomorúbb sorsára hagyott brontoszauruszát. Összefacsarodik a szíved ahogy egyre távolabb hajóznak, ő pedig csak áll a parton és várja a halált. Mesélhetném tovább, de nem: csak még egy plusz:
A teljes káosz előtt (remélem gondoltad, hogy lesz ilyen a filmben) látható egy árverési jelenet, ahol egy hibrid egyedet is bemutatnak, ott éreztem, hogy kiül rajtam a rettegés, hogy mi lesz, ha az a dög kikerül a ketrecből. Nem sokszor voltam így, ki akartam menekülni a moziból, mert ez a feszkó sok volt, nem akartam tudni mit csinál egy ilyen magunkfajta puhatestűvel.
Az a dög felmászik a ház tetejére és pontosan megtalálja a kislány hálószobáját, hogy utána szuper lassan, csak az élvezet kedvéért belopakodjon és az ágyára mászva a lelket is kiijessze belőle.
Viszont számomra a leijesztőbb annak felismerése volt, hogy szupergazdagoknak szánt zártkörű árveréseken mi minden cserélhet gazdát, szerte a világban, amiről egy magunkfajta embernek sejtelme sincs. Igen biztos vannak műtárgy árverések, de az a legkönnyedebb műfaj.
Nem bánom, hogy megnéztük, egy mozijegy árát bőven megérte az élmény. Meg fogom nézni, ha elkezdik játszani a tévében.