Le Café de Capucine

Ahogy az unokanővérem fogalmazott, a boldog élet egyik titka a tartalmas társasági élet. Az, hogy érdekel valakit a léted, hogy számon tart valamilyen módon. A héten ennek az ellenkezőjéről is meggyőződhettem, szerencsére a világot nem csak a kicsinyes és önző emberek népesitik be. Értékes dolognak tartom, hogy a kezdeti debreceni létem, a minimális kommunikáció a "hasonszőrünikkel", -a hasonló, vagy épp ellentétes érdeklődésű emberekkel- szaporodni látszik. Szombatra meghivást kaptunk egy jelmezes maskarádéba, a kis infantilis énem ujjongott, mig szegény P. gyomra csak össze tudott ugrani, mert a tervezés és a kivitelezés egy mérnökembernél a "lassú viz partot mos" elven működik, vagyis lelkiismeretesen kigondol mindent és fokozatosan tökéletesiti a kreációt, amig minden gomb és részlet a helyére rendeződik. Egy ilyen ember nem elégszik meg azzal, hogy a párja "majd lesz valami" alapon turkál a beépitett szekrény mélyén és a gombhoz keresi a kabátot.

Ma farsangi mulatságra megyünk, évek óta vágyom egy beöltözős buliba! Utoljára gésa voltam a fősulin. A mostani jelmez, olyan rámondásos lesz, a találgatóknak, mindig igazat adok.

A kiegészitő munkahelyem egyik legnagyobb előnyének azt tartom, hogy utazhatunk. Eddig is imádtam, hogy a kis poloban faljuk a kilométereket, viszont a közelmúltban vettünk egy kis tankot, egy berlingót, amibe belefér a toronyóra lánccal, egy kutyaház és 2 bicikli. Igen, végre kinyújthatja az ember a nyakát, a lábát, akár cilinderben is vezethetne.  Nagyon tanulságosnak érzem ezeket az utakat, mert kedvemre legeltethetem a szemem olyan nüansznyi különbségeken, amiknek józan ész szerint kigondolva semmi funkciója, viszont borzasztó érdekes.  Például a vegyük ezt a Hajdú-Bihar megyét, franc sem gondolná, hogy mennyi piciny, egymásra sem hasonltó, tiszta kis falu található benne, mennyi sok szép kis parasztház előtt ott a lóca, szigorúan a szemmozgalom céljából. Vannak olyan hivságok a házak kinézetében, amik csakis arra a falura jellemzők, 10 km múlva mást látsz. Most döbbenek rá ennyi járkálás közben, hogy a saját falumban élő parasztok sajnos nem tudtak maguknak semmi "csicsát

Nem sok olyan filmet láttam még életemben, ami ennyire tudott vezetni. Mármint ha Sós Ágnes, rám parancsol, hogy sirj, akkor megteszem. Amiben új, az, hogy mikor elfacsarodik a lelked, mert akkora tragédia van annak a tiszta embernek az arcán és az igazi, egyszerű szavaiban, 2 perc múlva a még könnyes szemedet már a huncut kiszólások miatt törölgeted, azok viszont örömkönnyek. Teljesen olyan hullámvasút, mint az élet maga. Lehetett arról hallani, hogy külföldi dijakat nyert dokumentumfilmről van szó, viszont egyetértek azzal, hogy igazán annak tud sokat jelenteni, akik ezt, mint anyanyelvükön hallgatják. Annyi finomsága, annyi izessége van a szavaknak, hogy úgy hallgattam Őket, hogy kénytelen voltam mosolyogni. Sokat olvastam róla, mielőtt megnéztem, kinek mi volt a megragadó dolog, legfőképp a vidámkodó, töltött káposzta töltés közben anekdotázó Veronka nénit idézgették, aki kimondott minden olyat, amit a többiek csak pironkodva, szemlesütve mertek. Ezek az asszonyok, tényleg szemé