Le Café de Capucine

A kiegészitő munkahelyem egyik legnagyobb előnyének azt tartom, hogy utazhatunk. Eddig is imádtam, hogy a kis poloban faljuk a kilométereket, viszont a közelmúltban vettünk egy kis tankot, egy berlingót, amibe belefér a toronyóra lánccal, egy kutyaház és 2 bicikli. Igen, végre kinyújthatja az ember a nyakát, a lábát, akár cilinderben is vezethetne.  Nagyon tanulságosnak érzem ezeket az utakat, mert kedvemre legeltethetem a szemem olyan nüansznyi különbségeken, amiknek józan ész szerint kigondolva semmi funkciója, viszont borzasztó érdekes.  Például a vegyük ezt a Hajdú-Bihar megyét, franc sem gondolná, hogy mennyi piciny, egymásra sem hasonltó, tiszta kis falu található benne, mennyi sok szép kis parasztház előtt ott a lóca, szigorúan a szemmozgalom céljából. Vannak olyan hivságok a házak kinézetében, amik csakis arra a falura jellemzők, 10 km múlva mást látsz. Most döbbenek rá ennyi járkálás közben, hogy a saját falumban élő parasztok sajnos nem tudtak maguknak semmi "csicsát

Nem sok olyan filmet láttam még életemben, ami ennyire tudott vezetni. Mármint ha Sós Ágnes, rám parancsol, hogy sirj, akkor megteszem. Amiben új, az, hogy mikor elfacsarodik a lelked, mert akkora tragédia van annak a tiszta embernek az arcán és az igazi, egyszerű szavaiban, 2 perc múlva a még könnyes szemedet már a huncut kiszólások miatt törölgeted, azok viszont örömkönnyek. Teljesen olyan hullámvasút, mint az élet maga. Lehetett arról hallani, hogy külföldi dijakat nyert dokumentumfilmről van szó, viszont egyetértek azzal, hogy igazán annak tud sokat jelenteni, akik ezt, mint anyanyelvükön hallgatják. Annyi finomsága, annyi izessége van a szavaknak, hogy úgy hallgattam Őket, hogy kénytelen voltam mosolyogni. Sokat olvastam róla, mielőtt megnéztem, kinek mi volt a megragadó dolog, legfőképp a vidámkodó, töltött káposzta töltés közben anekdotázó Veronka nénit idézgették, aki kimondott minden olyat, amit a többiek csak pironkodva, szemlesütve mertek. Ezek az asszonyok, tényleg szemé

Az elmúlt hetekben megszegtem a magamnak tett fogadalmam, a hét 5 munkanapjából kevesebbszer álltam neki főzőcskézni este, mint az emlitett szám fele. Több okkal takarózhatok e témában, például a hétvégi nagy tankolásokkal a szülői portákon, ugyebár, nem lehet az "adnak fogadd el, ütnek szaladj el" elvet és a energia takarékos konyha elvárását kijátszani. Persze az is fontos tényező, hogy az Ember nagyon meggyőzően tud érveli a Mérges pizza rendelése mellett, amire a családi béke és a lusta fenekem érdekében nem mondhatok nemet. A héten előkerült egy nagy agglegény kori kedvence, a Kentucky csirke, ami csak bizonyos márkájú piros és fölöttébb egészséges porral leöntve készülhet. Nem vagyok hive, de ahogy ő sem húzza a száját az én vinegrette öntetes addikciómra (olivaolaj, citrom leve, balzsamecet, fokhagyma zúzva, tengeri só -mmmmhhh), én is megcsinálom neki havonta (bár ő vallja, hogy ritkábban) azt az ételt amiből egyedül evett egy kilót, Family Guy-on neve

Nemrég egy szupermarketben vásároltam, amikor a fiatal pénztáros hölgy azt javasolta nekem, hogy inkább a saját táskáimat használjam, mert a műanyag zacskó nem környezetbarát. Bocsánatot kértem, és elmondtam neki, hogy „az én időmben nem volt még ez a „zöld” dolog." A hölgy azt válaszolta, hogy „azért van ma ezzel problémánk, mert az Önök generációja nem törődött eléggé azzal, hogy a környezetet megóvja a jövő nemzedékének”. Elgondolkodtam. Annak idején tényleg nem volt még ez a „zöld” dolog. De akkor mink volt helyette? Nos, leírom, hogy mire emlékszem… Annak idején visszavittük a tejesüvegeket, üdítősüvegeket és sörösüvegeket a boltba. A boltból visszakerültek az üzembe, ahol mosás és sterilizálás után újratöltötték őket. Így voltak mindig újrahasznosítva. De ez a „zöld” dolog még nem létezett az én időmben. A lépcsőn gyalog jártunk, mert nem volt mozgólépcső minden boltban és irodaházban. Gyalog mentünk a boltba, nem pattantunk be a 300 lóerős verdánkba, valahánysz