Le Café de Capucine

A malacok, mint a Jóisten teremtményei, számomra eddig vajmi kevés vonzerővel bírtak, úgy tekintettem rájuk, mint olyan okos jószágokra, amiknek finom húsa fokhagymával, rozmaringággal megsütve piros, aminek tepertőjét nagyapám üstházban kavargatta az esztári portán, a disznótor estéjén, aminek a fülét megkaptuk. A szárazkolbász pedig örök kedvencem lesz, vegetáriánusok, ide vagy oda. De mostanában döngetjük a gondolataink határait, lókolbász kerül a szendvicsembe, ugyanis hozzánk átvándorolt otthonról, mert az én édesapám még a késztermékben is látta a gyönyörű, lobogó sörényű, kedves szemű állatot. Most hasonló merényletre készülök: nézzétek meg ezeket az életrevaló állatokat! A fáma szerint tengerészek rakták ki őket a földi paradicsomban, a Bahamákon, ahol ahelyett, hogy elanyátlanodtak volna, mint egy valamire való háziállat, inkább elkezdték élni a véget nem érő tengerparti érzést. Ezek az állatok élik meg a Carpe Diemet. Mintha nem lenne kaja egy trópusi szigeten, várják a

Infantilis hülyének lenni jó, felszabadító dolog. Eszembe jutott erről a kisfilmről, a múltkori szántódi fürdőzés. A másik pár, visszafogott, kedves, sutyorognak, nevetgélnek...mint a normális, felnőtt emberek. 3 méterrel arrébb mi: hisztérikusan röhögtünk és azon szórakoztunk, hogy meg tudjuk e csinálni a Dirty Dancing vízben táncolós jelenetét, miközben borzasztó hamisan énekeltük a "Time of my life"-ot. Mindkettőnket kergetni lehetne azzal a filmmel, de épp a giccsfaktora és a környékünkön álló, megkövült arcú gyerekek miatt megérte.      

A veretes igazsághoz hozzátartozik, hogy csak egy Pierre vett részt a recept életében: az enyém, a kis drágám, aki elpusztítani segített.  De ha mindenképp hozzá akarnám kötni valahogyan, azt mondhatnám, hogy még ő is el tudná készíteni. Nem mintha nem lenne kompetens a témában, hisz volt ő agglegény is, de mondhatni, elvesztette a felügyeletét alig használt konyhája felett. Az ételhez nem kell más, csak az igazi fűszerek aromája, a rozmaring, a kakukkfű, a levendula...és a fokhagyma, a citrom  olyan együttes hatása, ami képes arra, hogy első osztályon utaztasson, egyenest ahhoz a gondolathoz, hogy érdemes  élni, jó társaságban enni és lenni. Már második alkalommal csinátam meg és ha én olvasnám más receptjét, amiben megírja, hogy a szaftját is kiflivel tunkolta ki az illető (hiába vigyáz kerek vonalaira--elvileg), akkor elhinném neki, hogy nem sikerült rosszul. Egyszóval, próbáljátok ki nyugodtan, nálam bevált. Hozzávalók: 1 tk só 1 egész citrom 4 nagy gerezd fokhagyma 8 cs

Most olyan dolog jött vissza az életembe, amit szinte már el is felejtettem: az egyedüllét. Visszagondoltam az első saját albérletemre, ami annak ellenére, hogy 2 ökör ára volt télen felfűteni 16 fokra, nagyon szerettem. Hosszú idő óta először böngésztem órákat a könyvtárban, néztem meg Miss Marple-t a tvben, pepecseltem fél napot egy olyan ajándékkal, amit egy távoli jó barátnak szánok, éjjelbe nyúlóan olvastam közép Európa gasztronómiai földrajzát a századfordulóról. Nem kérdeztem meg: "éhes vagy e?" Nem mondta senki, hogy "biztos kell az a 3. kàvé?" A mosatlanok türelmesen várják hogy megint tiszták legyenek, de nem most. Most kávézom és nemsokára elered az eső. . . Visszajött! El is mosogattam. Ebédeltünk. Végre megint beszélgetek többes számban! Minden más csak önálltatás lenne nélküle.

A hétvégén került szóba a földház kérdés, ugyanis nekem nagyon tetszik. A kistestvérem megemlítette, hogy látott egy házat az interneten, amit egy millió forintból építettek meg. Csak az orrunk alatt szigorúan, de megmosolyogtuk a naivitását, szegény, ha tényleg létezne ilyen, akkor biztosan többen használnák ki. DE nekem buzerálta a fantáziám, a bennem lévő idealista naíva csak körüljárja a kérdést és itt van. Megcsinálták. Személy szerint nekem a "pioneer" típusú, fedetlen farönkök, kilógó gerendák befejezetlen hatást keltenek, nem tetszik. De ízlések és pofonok. A gondolat mindenképp megér egy misét.  Természetesen nem a minimalista bútor-design zászlóshajója, minden részlete élőnek tűnik, mintha még most is növekedne. Sajnálom, hogy a párommal mennyire eltérő a gondolkodásunk a vonalak és ívek tekintetében, de biztos itt is vannak kompromisszumok. Beollóztam az egész riportot amit az építővel csináltak, tudom, ez nem nagy megerőltetés, viszont olyan nyögvenyelősen jönne

Megemlékezem erről a napról: a mai napon, pont egy évvel ezelőtt, többed magammal összepakoltam a lakásomat Berettyóújfaluban. Dobozba zártuk a teagyűjteményem, a kotyogós kávéfőzőm, a varrógépem, a Vateráról buglizott bútoraimat, (természetesen, egyik sem fiatalabb mint a nagymamám, kivéve az egyedi készítésű olivazöld heveredőm, ami még mindig eladó ). Lezártam és ragasztottam az albérletről-albérletre hurcolt kedvenc kis komódom, ami megjárta a Kartács utcai panelt és a Szeged Odessza városbeli Tűsarok utcát (ahogy Zoli barátom mondja). Annyiszor felemlegetjük, amikor arra fele visz az utunk: mi lett volna ha, ha másik albérletet találsz, ha meggondolod magad és nem költözöl külön a szülői komfort zónából, vagy ha épp akkor nem vagy otthon és nem találkozunk? Viszont azt a döntést sem sírom vissza, hogy érdemes volt e feladnom a szuper egoista, magam által összetákolt kis birodalmam, azért, hogy minden sallang nélkül, valaki más megossza velem a saját életterét. Egység és k