Bejegyzések

Hattyúk Velencében

Kép
Sziasztok! Hát itt vagyunk, mindannyiunk feje felett egy kis fekete felhővel járkálunk, szorongunk, vagy szitkozódunk az üres polcok mellett elhaladva a boltban, vagy hogy a gyógyszertárban, postán irreálisan hosszú sor kivárása után lehet sorra kerülni. Félnek az emberek közel állni egymáshoz, betartják mindenhol a másfél, 2 métert. Öröm az ürömben, hogy legalább így egyik napról másikra megszűnt az a vásárló típus aki az ember fenekébe tolta a bevásárló kocsiját, vagy indokolatlanul közel állt meg, mintha oda be akarna egy hat tagú család heti bevásárlásával furakodni. Nem akar. Nem tudok annyira örülni a napsütésnek, az ember mosolyába észrevétlen egy árnyék vegyül, mindenki bizonytalan, esetlen ebben a helyzetben. De ez teljesen feldobott! Nem tudom ezeket a képeket kihagyni, most még jobban vágyom Velencébe, mint eddigi életemben akármikor. Sokszor voltam, úgy térek oda vissza, mintha egy régi kedves ismerős lenne, de most olyan oldalát láthatnánk amit eddig soha...

Egy hét a nagy tészta-konzerv-liszt hiány idején

Kép
Én, ahogy elmagyarázom az unokáimnak hogyan okozott egy Kínában denevér levest evő férfi wc papír hiányt az USA-ban  Sziasztok! Persze a tisztánlátás kedvéért, nem gondolom, hogy egyetlen leves indította el az egészet. Csak fordítottam, de a helyzet legalább ilyen szürreális. Ellátás hiány még nincs, csak mérsékelt pánik. Forrás: 9gag.com Milyen hetetek volt? Szorongós, vagy a kard lengetését csak a tarkótokon éreztétek? Esetleg hírzárlatot rendeltetek el magatoknak és csak éltetek bele a tavaszba? De jó is lenne tudatlanul élvezni a fák virágzását, élvezni, hogy érzem a nap melegét és ledobhattam végre a téli kabátot. Irigyelem Emőke misszióját, akárhányszor kinézek az ablakon, látom, ahogy köröz a ház körül. Annak idején, amikor még hideg volt, P. úgy akarta ezt a berozsdásodott kiskutyát mozgásra bírni, hogy az akkor felásott gázvezeték árkán áthelyezte ha kiengedte sétálni. Ezzel rákényszerült, hogy megkerülje a házat. Pavlov reflex alakult ki benne, ha kimegy most már ...

Vajas kifli #2

Kép
Sziasztok! Évekkel ezelőtt töltöttem fel ide egy bejegyzést, amiben megírtam egy kifli receptjét. Néhányszor megcsináltam, aztán a rossz szokások és a kevés idő, az, hogy mindig közbe jött valami eltávolítottak ennek a rutinnak a kialakításától. A múltkor amikor a pizzatésztából készítettem vacsorához péksüteményeket a többieknek, eszembe jutott az az időszak, amikor a saját sütésű szendvicsalap része volt az életünknek. Megkívántam, hogy feltámasztom ezt a pluszt.  Mert összességében nem jön ki drágábbra az elkészítése (ha azzal a pofátlansággal számolunk, hogy egy kb. 40 g-os császárzsömle 30 ft-tól kezdődik) és jóval tartalmasabb étkezést biztosít. Nálunk a kenyér holt vágány, reggel kell valami, aztán mást eszünk vacsorára. A vége mindig az, akárhogy figyelem, porciózom, hogy bundás kenyér, morzsának való, vagy melegszendó lesz belőle. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nálunk az étkeztetésben vannak türelmi időszakok, mikor jöhetnek az újítások, egészen addig a pontig, amí...

Mosakodj be Debrecen, itt a március!

Kép
Sziasztok! Valahogy az itthoni hangulatunka a héten ráült a búskomorság, pedig nincs rá okunk. A héten eljutottam megnézni a kis testvérem várva várt kisfiát, akivel alig tudtunk betelni, olyan pici és olyan tökéletes kis emberi lény. sokszor eszembe szokott jutni, ahogy olyan védtelenül feküdt a kiságyában. Közben itthon a miénk, aki sohasem volt a picurka kategória, igazi nagylány, önálló akarattal és elképzelésekkel. Ha addig nem őszülök bele a vitatkozásba, majd a kamaszkorába biztosan. Egész héten szegénykém nehezen csinált mindent, meggyőzés kellett minden egyszerű tevékenységhez, ő sem érezte jól magát. Talán érezte a mi bizonytalanságunkat. Közben hallgattuk a híreket a korona vírussal kapcsolatban, néztem, ahogy az emberek felvásárolják az üzletek konzerv, tészta és liszt készletét. Öröm az ürömben az emberi természet tanulmányozása nyomás alatt. Jókat mosolyogtam magamban, ahogy a kollegák boltban találkozós - középen akadályt képezős - beszélgetéseit sodorta felém a tö...

Félperces 7.

Kép
Neked milyen a tökéletes hétvége? Nekem ez a kép szombat esti introvertált mennyország! Nem a "dancing queen" a csengőhangom, de attól még nagyon fel tud tölteni, hogy teljes figyelemmel arra tudok koncentrálni amit szórakoztat, vagy fejlődöm általa. Mondjuk egy jó könyv, vagy egy olyan előrelépés a gondolatimban, ami hozzám tesz. Talán a csökevényes társadalmi szerepem az oka, elkezdtem értékelni az egyedüllétet, elfelejtem azt, hogy amúgy sem tudom barátokkal eltölteni. De nem kell siratni, minden fegyvernek 2 éle van, nekem is tanulnom kell, hogy kellemesebb társaság legyek. Forrás.

Süni-süti

Kép
Sziasztok! Február legvégére esett a bölcsödés farsang, ahova a ház körül található maradvány anyagokból, csomagoló alkalmatosságokból csiga jelmez készült az drága kis csigánknak. A karácsonyra kapott csiga plüss állandó társa a bölcsiben, az alváshoz, a hintázáshoz, az utazáshoz, hogy kimosás okán sem tudom annyiszor kilopni a karjából, mint amennyiszer kellene. Ma reggel, kicsit felpuffadt képpel szendvicset kenve eszembe jutott, hogy meddig jutottunk: most már jelmezt és sütit pakolok a kiscsajnak a bölcsödébe, 8 éve ilyenkor még készülődtem a tanítási napomra, az aznapra eső tablófotózásra, utána a szakács oktatásra, majd a nap fénypontjára, egy első randira azzal a sráccal, aki most már a férjem. Azóta sok minden történt velünk, minket is bedarált a stressz, a fel-fel jövő különbségek, a visszatérő viták, megsértődések, vagdalkozások, összeborulások, mint akárkinél. Remélem, nálad minden csudijó, de biztos hallottál már olyan párokról, akik nem értettek egyet és tudsz vel...

Tartós élelmiszer lista vészhelyzet esetére

Sziasztok! A blogomon egy két kivételtől eltekintve nem szoktam aktuálpolitikai, vagy világtörténésekről véleményt nyilvánítani. Azért, mert megtanultam azt a hasznos viselkedésformát, hogy amiről nem vagyok minden oldalról hitelesen utánaolvasva, nem nyitom ki a szám. Most kivételt teszek, ugyanis a Covid-19 vírus apropóján eszembe jutott egy igazán gyakorlatias kérdéskör: - Fel vagyunk arra készülve, hogy a boltok nem nyitnak ki és a saját házunkba kényszerülünk? Válaszom: - öööö nem. Szerintem azok az emberek sem így tervezték az életüket, akik most a saját lakásuk fogjai lettek, beláthatatlan ideig. Egy ázsiába szakadt vlogger videóját nézve, ő azt mondta, hogy a vírus kitörésekor fagyasztó szekrényt vettek és betáraztak. Nem akarom, hogy aluminium fejfedős vészmadárnak tűnjek, de tedd a szívedre a kezed: most, e szent minutumban, a családod meddig lenne jóllakatva és kiegyensúlyozottam étkeztetve a kamrád és a hűtőd tartalma alapján?  Hiánypótló számomra is ez a lista, ...