Paleo keksz 20 perc alatt


Sziasztok!
Igen, még mindig el vagyok veszve, jobban ráfeküdtem az írásra mint gondoltam, ámbátor azt is meg kell jegyeznem, hogy már sokkal szakavatottabb vagyok Queen témában, mint egy hete, mikor a filmet megnéztük ez pedig annyira a napi szólimit rovására ment, hogy fel kellett adnom a nanowrimos álmomat e novemberben.A történet sem érdemel egy egész könyvet, rossz választás volt, de ha nem így, majd évek múlva előkapom az ötletet, lehet addigra én is okosabb leszek, hogy elbírjak a kihívással.
A régi könyvemet vettem elő és a elkezdtem szerkeszteni esténként.
Közben az írás és a babázás mellett én is végzem a háziasszonyi feladataimat, főznöm kell a kis családomnak. A paleo életmód váltást már nyár közepe óta sikeresen csinálom, több kevesebb hibával. Ezt leírtam az ide vonatkozó cikkben. 
(Sajnos mostanában fedeztem fel a boci csoki kókuszreszelékes csodáját. Csak én tudom otthon milyen az íze, mivel a többiek nem is láttak belőle semmit. Azóta csak úgy tudom megállni a fogyasztását, ha a boltban hagyom. Ne haragudjatok, ha olvassátok. Tudjátok, nagyon finom.)
 
Az életmód váltás egyik legnehezebb pontjának azt tekintettem, hogy le kell mondanom arról, hogy kekszet ropogtassak egy kávé mellé. Nem kell süti szörny adagokra gondolni, 1-2 darab.
Így ordítóan nagy igény volt arra, hogy valami keksz félét csináljak magamnak és a picurnak, de még az apukájának is ízletes legyen.
Az utóbbi néhány hétben próbálkoztam adagokkal, mindig el is fogyott, de mégsem volt az igazi, snassz lett.
Z. például imád egyet elmajszolni útban a játszótérre. Tele van magokkal, (kivéve földimogyoró) akad benne egy pici csoki is, gyönyörűen lehet pici étkezéseket kipipálni vele, mert ténylegesen telít, nem roncsolja a fogait, nem dobálja a vércukrát, hogy éhesebb legyen utána.
A másik dolog, hogy már vastagon benne vagyunk a hisztizős drámakirálynő korszakban, úgyhogy nem szeretnék termékek iránti függőséget elhinteni benne. Hogy jön ez ide? A múltkor láttam ahogy egy 2 év körüli kisfiú meglátta a sorban a kedvenc kekszét és visító rohama lett, dobálta magát a kocsiban, amíg be nem rakta az anyukája a kosárba az adagját.
Nekem elég az, hogy ha fáradt, akkor vasalódeszkává változik és ordít, hogy be akarom rakni a babakocsiba. Bekötésről nem is álmodom, csak hogy valahogy ülő pozíciót elérjek nála. Nagyon erős kiscsaj, acél hasizmai vannak, ha akar valamit.
Summa summarum csökkentsük a lehető legkisebbre a súrlódási pontokat.
Nekem végre így nem csorog a nyálam, ha meglátok akármilyen kekszet az üzletben de azért még morzsolok néhány könnycseppet, ha jóféle törökmogyorós nápolyi mellett haladok el.


Hozzávalók:
A magok ízléstől és kamra felszereltség függvényében változnak.
Utoljára ezeket raktam bele:
30 g dió
30 g nyers hántolt tökmag
20 g szeletelt mandula
15 g lenmag
30 g napraforgómag hántolt, sótlan

50 g kókuszreszelék
5 púpos teáskanál kókuszliszt
5 púpos teáskanál tápióka keményítő

10 csepp folyékony sztívia
3 teáskanál datolya paszta
2 tojás
diónyi kókuszzsír felolvasztva

20 g 70 % os étcsokoládé 
vanilia esszencia mokkáskanálnyi
fél tk szódabikarbóa
fél tk ecet + kevés víz

Elkészítés:
Ne aggódj a sokféle hozzávaló miatt, ha józan paraszti ésszel végignézed az eleje a magok, a második a töltőanyag, ami adja a testét, majd jönnek a folyékony összetevők és az extra járulékos dolgok, amik csak kimaxolják a végeredményt.
A magokat egy tálba töltöm, talán át lehet forgatni kicsit a darálóban de nem szükséges. Csak a pici miatt csinálom, hogy ne kelljen egész tökmagokat kitolni a pelenkába.
Utána kimérem a massza testét + szódabikarbóna, hogy jól elkeveredjen.
Az aláhúzott alapanyagokat otthon készítettem el, semmi drága cucc nem kellett hozzá. Csak bioboltos csillámpor, hogy neked ezt meg kellene venni nála drága pénzért. Ez igaz a magtejre is. Nem kell 7-800 ftot kiadni egy olyan löttyre amiben átlagban 4 % (!!!!!!!) mag található.
Ezeket majd hamarosan megírom, hogy készítettem otthon. Tudom fordított sorrend logikusabb lenne. Bocs.
Felolvasztom a kókuszzsírt, a kókuszos szárazanyagra öntöm. Beleütöm a tojásokat, a folyékonyba teszem az ecetet kevés (1 tk) vízzel + vaniliát.
A csoki opcionális, nekem jól esik benne egy pici.
Összekeverem homogén masszává, sütőpapíros tepsire kanállal halmokat teszek, nagyjából 12 tenyérnyi és 20 kisebb süti jön ki ebből az adagból.
Hőlégkeveréses sütőben 12 max 15 percig sütöm. 150 fokon.
Kiveszem és egy rácson kihűtöm, fogyasztásra alkalmas. Ami megmarad jó légzárású dobozban 2-3 napig eláll, folyamatosan puhul.

 

  

   
  

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Walipini: medencének indult, üvegház lett belőle

Kender: egy "magasröptűbb" építőanyag

BBQ csirke sütőben sütve

Walipini: tervezés

Komposzt kazán, az erjedés magasiskolája