Bejegyzések

Nudli alaprecept (GM, paleo)

Kép
Sziasztok! Sajnálatos módon most van egy kis megakadás és lazaság a diétában, ugyanis nem tudom mi van velem, de hetek óta nem tudok aludni. Ennek folyománya, hogy napközben megint a hülyeségekhez nyúlok nasiként és kívánom a szénhidrátot. Ha nincs egy kisgyerekem, aki felkeltene éjjelente, akkor majd én kreálok magamnak egy fáradt reggelt.  Így ennek az állapotnak az egyensúlyozására kitaláltam egy receptet amely egy nagy gyerekkori kedvencet dolgoz meg kicsit és aminek egyetlen eredeti alapanyaga sem illeszthető be a jelenlegi életmódomba. Vannak olyan receptek amelyeket sokáig kell keresni, hogy a megfelelő arányokat és állagot elérjük, van ahol mintha kisütne a nap, úgy megy minden mint a karikacsapás és a végeredmény tökéletes. A nudli egy napos recept. A tészta szépen összeállt, főzéskor ruganyosan és szétfővés nélkül állta a sarat ÉS az íze is kitűnő. Túl szép, hogy igaz legyen. A hempergető prézli helyett olyan helyettesítőt találtam, amiről nem mondanád meg, hogy eltér az

Házi Csokoládé a javából (GM, LM, Paleo)

Kép
Frissítés. 2019. márc. 12: a sokadik kocka után is azt gondolom, az emberiség jólétét és hétköznapi dolgok iránti lelkesedését szolgálom ezzel a recepttel. Ehetsz másféle csokit, de minek? Sziasztok! Találtam egy szuper receptet, amit azóta kb 4-5 alkalommal már megcsináltam, nagyon egymásra találtunk. Az eredetit egy paleos honlapon találtam , nem gondoltam, hogy ilyen egyszerű és szó szerint pár perc alatt megvan. A kitartást igénylő munka, hogy megvárjuk, amíg törhető állapotba kerüljön és megdermedjen. Saját változatomban dúsítottam mindenféle olajos maggal, kókuszreszelékkel.  Különleges szeretettel nyúlok a különböző magokhoz, nem csak most, egész életemben imádtam. Nekem a paleo a dúskálás a kedvenc alapanyagaimban, ha mogyorós nápolyit is csinálnának, tökéletes lenne. Zárható dobozkában kis kockákra vágva... csodálatos nasi és nincs olyan része, ami káros lenne rám nézve, nem rohad ki a fogunk és nem nő a seggünk tőle.  Egy nagy klasszikussal tudom csak az örömöm kife

Példát mutatni, boldogságból

Kép
kép forrása: savvymom.ca Sziasztok! Úgy ülök itt majd 2 hónap kihagyás után, mint abban a helyzetben lévő régi barátok, akiknek ellaposodott a kapcsolatuk. Kérdezheti az egyik szenvtelenül: - Mesélj, mi újság veled? A másiknak sorakoznak az agyában a megélt kis örömök, a egy-egy másnak ki nem adott terv, álom és kétség, de végül csak ennyit mond, mert tudja, hogy fölösleges belekezdenie: - Á, semmi különös! Nem akarok "semmi különös" lenni. Az utóbbi időszakban nagy változásokon mentem és megyek keresztül és hátrébb léptem a gondolkodásom megértésében. A mozgatórugókat, amiket a férjem, csak a "démon"-jaimnak nevez (teljesen jogosan, vannak helyzetek, amikor megszűnök én lenni a keserűség és a megbántottság mögött), elkezdtem módszeresen kiszedegetni, mint a nyüveket az elüszkösödött testrészről. Képletesen ez történik: a rothadó gondolatokat felzabálják a jók. Sajnos, ezek is legalább ennyire bűzlenek.   Volt néhány nap, amikor átéltem a megérkezettség

Karácsonyi dekor merítés 2018

Kép
Nem leszek hosszú, csak annyit mondok mint a csendes festő a kiállítása megnyitóján: "Beszéljenek helyettem a képek!"

Bécs Bruegel nélkül

Kép
Abban a szerencsében volt részünk, hogy a hétvégén eljutottunk Bécsbe. Már nem először voltam/voltunk de mindig úgy jöttem el innen, hogy még többet akarok belőle ismerni. A nap mérlege viszonylag jól sikerült, annak ellenére, hogy mire elértünk haza, irreális kerülőket tettünk, hogy a cég kipipálhassa azt, hogy a buszuk minden ülőhelye elkelt és nyereséges volt a befektetése. Nem akartam, de megfordultunk Egerben és Nyíregyházán is. Végignéztük a természettudományi múzeumot ami egy nagy élmény volt, a vakszerencse épp elénk vezette a bécsi lovasiskola lovait, így láthattam a lipicaiakat egy méterről. Gyönyörű állatok. A nap végén még az is belefért, hogy együnk egy Sacher tortát a Sacher szálló cukrászdájában. Szerencsére annyi vásárt láttunk, amennyi épp elegendő volt, hogy még kellemes legyen: 5-8 percig. Cukrászda a nyúlon túl Elvileg már nagyon kellene érezni az ünneplés előszelét, tegnap Bécs megadta mindazt, amit A karácsonyi hangulatnak hívnak ... tudod, roppanós hó,
Kép
Csak egy kis jegyzet a mai nap margójára, hogy megemlékezzek milyen jó dolog is anyának lenni. Jelenleg a sajgó tagjaim és a lezúzott arcom el akarják ezt feledtetni, továbbá a szégyenérzetem is, amikor nem tudok úgy megnyilvánulni, ahogy én is szívesen fogadnám Tőle, mert már türelmetlen vagyok estére. Ő meg nagyon álmos. Egyik sem életbiztosítás. Ma délelőtt a kiscsaj segített nekem zoknit válogatni, felmutattam egyet a kupacból és ő odament a szárítóhoz és hozta a párját. Tudom neki ez még inkább egy találd meg játék, de nagyon örültem neki. Amikor kész lettünk, a cuccaimat egyenként a fehérneműs fiókba rakta. Valahogy a nap folyamán próbáltam ezt az öt percet visszaidézni, amikor pl. visíva ordított, mert rácsavartam valamire a kupakját, vagy mert nem engedtem neki, hogy felvegye egy kedves idegen eldobált feles üvegét stb. stb. Most megint olyan távolinak tűnik, milyen jól elvoltunk, pedig 12 órája történhetett. Legalább itt megmarad. 

Paleo keksz 20 perc alatt

Kép
Sziasztok! Igen, még mindig el vagyok veszve, jobban ráfeküdtem az írásra mint gondoltam, ámbátor azt is meg kell jegyeznem, hogy már sokkal szakavatottabb vagyok Queen témában, mint egy hete, mikor a filmet megnéztük ez pedig annyira a napi szólimit rovására ment, hogy fel kellett adnom a nanowrimos álmomat e novemberben.A történet sem érdemel egy egész könyvet, rossz választás volt, de ha nem így, majd évek múlva előkapom az ötletet, lehet addigra én is okosabb leszek, hogy elbírjak a kihívással. A régi könyvemet vettem elő és a elkezdtem szerkeszteni esténként. Közben az írás és a babázás mellett én is végzem a háziasszonyi feladataimat, főznöm kell a kis családomnak. A paleo életmód váltást már nyár közepe óta sikeresen csinálom, több kevesebb hibával. Ezt leírtam az ide vonatkozó cikkben.  (Sajnos mostanában fedeztem fel a boci csoki kókuszreszelékes csodáját. Csak én tudom otthon milyen az íze, mivel a többiek nem is láttak belőle semmit. Azóta csak úgy tudom megállni a fo