Most, The Knick
Sziasztok!
A régi, normális életünkhöz közeledünk. Nem olyan mint eddig, de már kezd hasonlítani. Visszajöttem dolgozni és bár sokkal éhesebbek vagyunk, mert nem tudok olyan lakomákat csinálni, sütikét minden délután, azért ez sem rossz. Embernek, hasznos embernek érzem magam újra.
A picur megint elkezdett bölcsödébe járni, annyira megszoktuk, hogy állandóan itt van velünk, bár egyre többet kérdezgette, hogy viheti e a csigát holnap reggel a bölcsibe. Akkor még szó sem volt nyitásról, csak vágyott. Nem akartam, de az ő igényei találkoztak a szükséggel, hogy valakinek vinnie kell az irodát.
Mostanában nem vagyok a mintaháziasszony, szalad a ház, bár ki tudja, másnak is lehetne relatív rend. Majd jobban igyekezem, hogy tüfftig legyek.
Teljesen le vagyok aljasulva, ugyanis az alvás mentes napok azt eredményezik, hogy este 8 után használhatatlan vagyok. Így mostanában a streamelés felé vettem az irányt, ami feltölt és kiszakít.
Hallottatok már a The Knick nevű sorozatról? 2016-os, Clive Owen a főszereplő. Minden benne van amit imádok: történelmi nézőpont, esendő, tökéletlen szereplők, a feltalálás, kutatás izgalma és a csodálatos emberi test, amit finomkodás nélkül mutatnak és az örök szerelem, New York City a 20. század kezdetén. Kórházsorozat szigorú értelemben, de mégis több. Imádom látni, hogy milyen tévutakat kellett bejárni egy orvosnak annak érdekében, hogy megtalálja azt az eljárást, ami életben hagyja a betegét, mennyi véren és elveszített élet árán lehet életet menteni. Ezek az emberek menthetetlenül felmorzsolódnak ebben a harcban, de érzik, hogy van több, hogy lehetnek jobbak, tehetnek többet. Van benne szó rasszizmusról, függőségről, a szokásos pénzügyi mutyizásról, ami a kórház vezetéséhez hozzátartozik a legjobb, be lehet kukkantani hogy éltek az emberek 120 évvel ezelőtt, milyen betegségekkel küzdöttek, mik voltak a félelmeik, a nehézségei egy mentősnek, egy műtőssegédnek. Átvezetés a modern világba, mikor a röntgen és a villanyfény bekerült a közember életébe, mikor a New Yorkiak még nem beszéltek nagy részben angolul, mert nemrég érkeztek mindenhonnan, mikor minden formálódott. Nézzétek ha tudjátok, zseniális.