Le Café de Capucine

Kedves olvasók! Ha olvastátok az előzőt megelőző írásom, a végén, eldicsekedtem azzal, hogy a munkahelyemen már nem tart olyan soká újra jobban érezni magam, ha épp a társadalom egy kevésbé szociális tagjával hoz össze a jósorom. Ilyenkor szokta gondolni a gondviselés, hogy ha már ilyen nagy pofám van, hogy eldicsekedem róla, akkor nosza, dobjuk be a mély vízbe és emeljük meg a szintet. A pályázatos beadások, a ketyegő határidő, a tudatlanság és a beharangozott pénz, amit úgy kezel a média, hogy mindenkinek odaadják (na persze, evidens, az állam az év jótékonysági szervezete) kihozza az emberekből, remélhetőleg nem igazi énjüket. Örömmel jelentem, hogy most már ha elküld valaki a jó k€#va anyámba, akkor most már ezt is tudom kezelni, ugyanis ezt ordítozta az egyik kedves ügyfél a telefonba minimális felvezetés után, mikor számára nem kedvező választ adtam. Jóféle paraszt nevelést kaptam nagypapámtól, ami 2 szabályon nyugodott: Isten nevét szádra hiába ne vedd, a másik az anyázá...

2016 májusában a kenderbeton megkapta a magyar Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Kft.- röviden az ÉMI - nyilatkozatát. Bár nem tartok tévedhetetlennek és korrumpálhatatlannak egy olyan szervezetet, akik gazdasági társaságként vannak a jelen, viszont a azt is tudni kell róluk, hogy ők az építőipar alfája és omegája. Ha egy építőipari terméknek nincs ilyen nyilatkozata, akkor enyhén szólva alternatív eljárásnak számít. Olyan mint az alternatív gyógyászat: sajnos nincs benne elég bizalom az emberek oldaláról és fennáll annak a lehetősége, hogy hiszékenységnük csapdájába sétálunk. Nem arról van szó, hogy jó pénzért mondjuk sós vizet vagy károsabbat vásároltatnak velünk csodaszer gyanánt, hanem arról, hogy ha a ház szedett vetett, bevizsgálatlan anyagokból emeltetik, félő, hogy egyszer mi és családunk maradunk alatta.   Szóval az ÉMI tevékenysége nem megkerülhető és ha egy ilyen szervezet foglalkozik vele és megmérettetik akkor az nem holmi szerencsére bízott dolog, mint a közép...

Képzeljétek el, a héten olyan csodát láttam, amit az életemben másodjára pillanthattam meg. Olyan tiszta és különleges, ami tényleg csak 100 ezerből egy, mint annak a valószínűsége hogy az ember láthat hármasikreket. 8 hetes pici babák, gyönyörűek, egészségesek. Egymás mellé lepakolva a 3 egyforma mózeskosár. Csak akkor hűlt meg az ereimben a vér, mikor az egyik elkezdett nyöszörögni és sírni akar... az internetről tudom, hogy ez láncreakció, mint a nevető ötösikrek esetében. Mellettük ott a szüleik, egy olyan csinos filigrán anyuka, aki már most felvehet olyan rövidnadrágot, amit én kb. 10 évesen tehettem meg utoljára büntetlenül a pubertás előtt. Szerintem az ilyenek háta mögött súgnak össze a játszótéri padon azok a sorstársak akik azóta azzal bajlódnak hogy beleférjenek a régi farmerjükbe: WTF? Hogy csinálja? Nem tudom magamban tartani: Utána indultam el mérni és az utcán a szél a lábam elé fújt egy tizest. Igen, 3 nullával. Még életemben nem történt velem ilyen. Körbenéztem, h...