Le Café de Capucine

Mikor megérkeztünk.  Ne haragudjatok, sok sok idő óta beteg vagyok. Grazról sajnos nem tudok túl sok mindent írni, majdnem sötét volt mire megérkeztünk, még ráhúztunk 45 percet a parkolóhely keresésére, ami azt eredményezte, hogy a helyi nevezetességek jótékony homályba burkolóztak, vagy a reflektorok megvilágították ugyan az ismert részeket, de egy első utazónak nem mondanak sokat. Szép város volt, bár megint rájöttünk, hogy a nagy tömeg, nem a mi műfajunk a hosszú sorokkal a forralt  boros előtt, vagy a gofrisnál. Itt láttam a legtalányosabb kürtős kalács forgatót, aki úgy görbítette a száját, mintha a nyálát gyűjtötte volna, hogy a mesterműre köpjön, néhány percig figyeltem, szegény csak unta magát. Belebotlottunk egy Adventi kórus előadásába egy régi barokk épületben. Jó hangulata volt, bár inkább a mennyezeti dekoráció fogott meg, felmentem a lépcsőn amíg lehetett, közvetlenül alá, gyönyörű volt. Nagyon hangulatosak voltak a klasszikus vidámparkos játékok, mivel még sohasem

Legalább annak a 2 kis cukinak, akiket láttunk a hétvégén. Régóta vártam, hogy kicsit kiszabaduljunk, tesóm mondta hogy busszal akarnak Grazba menni, mikor bejelentkeztem, hogy milyen jó lenne ha én is utazhatnék, bejelentkezett az ember, hogy ha nem is fér a lába a buszon és utálja (én is), ha 10 éves B kategóriás filmek ordítanak a fülébe, akar jönni. A variálás addig folytatódott, hogy megegyeztünk, autóval megyünk és leteszeljük NYikíta fogyasztását egy cirka 1200 km-es utazás keretében. A buszos utazás programja a Zotter csokoládégyár meglátogatása volt, ami sokkal többet adott mint fejfájást a hihetetlen cukor rush miatt a bezabált kóstolók mennyisége miatt. Ezért van az, hogy sajnos senkinek sem hoztunk semmit a shopból, le voltunk sápadva a folyó csokiszökőkutak és a kóstolók miatt és tömtük magunkba a kijárathoz tett ecetes uborkát. Azzal sem törődtünk, hogy előtte 15 perccel még forró csokit ittunk házi tejjel. Még egy ok, hogy az elme irányít, nem érdekelt semmi, csak

Nem vagyok egy nagy karácsonyi manó, aki már az utóbbi hónapját boldog tervezgetéssel töltötte, hogy kinek mint, milyen kütyü mütyüt tesz a lakás melyik pontjára. Persze örülök neki hogy az év ezen időszaka van, de a tapasztalat azt mutatja számomra, hogy minél görcsösebben akar valaki megfeleni a saját csillámporos gondolatainak, annál nagyobb pofára esés a vége, mert az élet mindig lesben áll egy husánggal, hogy gyomron csapjon. Nem azért mert nem akarja a "mennyből az angyalt", egyszerűen nem tud tökéletes lenni, mert különben odavan az egyensúly. Nem is kell tökéletesség. Mégis kivel lehetne egyensúlyról beszélni, ha csak abban tudja mérni a szab ad idejét év végén, hogy mikor mehet büntetlenül szórni a pénzt a plázákba és estéket töri a fejét, hogy kinek mit vásároljon? Ha megtehetném, akkor kivívnám a családom rossz érzését azzal, hogy nem csomagolom be az ajándékaikat, hogy ne fogyasszuk fölöslegesen a papírt, mert a szívem szakad meg, amikor a bontogatós vérengzés u

Tudom, tudom kedveseim, most épp valami lakásdíszítős, vagy forró kakaós témát lenne ildomos kardélre hányni, de nem bírok magammal. Amit most leírok annak lesz aktualitása most és még hosszú ideig, ha valaki bele akar folyni a szennyvíz kérdéskörbe. Addig amíg, a világ újra kizöldül, mielőtt az ember összepiszkolta volna, szóval még jó sokáig érdemes hallani Országh Józsefről. Mindig elcsodálkozom az emberi hülyeség mellett azon, hogy milyen hasznos dolgokat raknak le az asztalra egyesek. Olyan fenntartható, egyszerű gondolatokat, amelyek mindenki hasznára lehetnek és lesznek, csak szegény, zseniális koponyák egy olyan korba születtek, amikor sokkal több embert érdekel, hogy ki mit beszél ki a másikról a háta mögött a villában és ki kivel fekszik össze. Közben reklámszünet és jobb esetben elvégződik a házimunka, de mindenképp kimennek egy gyors pisire a jó kis kóla vagy sör után, amit a tévé közben elfogyasztottak. Csirr-csurr, utána szépen leöblítik azt a max fél liternyi fo

A múltkor hallottam egy olyan vicces megszólalást egy rádióműsorban, amikor 2 meglett férfi azon elmélkedett, hogy a leves annyira nem étel, hogy amikor a második fogást feltálalják, az emberek önkéntelenül, másodjára is "Jó étvágyat!" kívánnak egymásnak. Ez a leves inkább megágyaz, de semmiképp sem egy kis léként gondolni rá. Kaptunk több liternyi, tömör sütőtök pürét. Megehettük volna magában, de kellett valamit csinálni vele, a pinterest ontja magából a sütirecepteket. Az sajnos nem készült belőle, levesként hasznosult, volt olyan nap, hogy az volt az egész napi ételem, lenmaggal, dióval, fahéjjal. Minden tisztítónap aranyat ér a decemberi zabálások előtt. Téli sütőtök leves Hozzávalók: - 1/2  liternyi sütőtök püré  - 1 tk őrölt fahéj - 4 szem szegfűszeg - frissen reszelt gyömbér (ha tényleg egzotikumra vágyunk, erős aroma, amúgy nem kötelező, fontolva haladó családok asztalára elég az első 2 íz)  - 1 evk méz - csipetnyi só  - 6-8 dl víz,  Díszítéshez: dió

Nem nagy dolog, csak nem fér a fejembe, hogy lehet ilyet tenni: a 3 napos autónkról lelopták tegnap éjszaka a márkajelet a dísztárcsákról. Valószínű hetek múlva sem tűnt volna fel, ha ma nem szólnak P.-nek a gumisnál, mert ennyire érdekel miket a márkajel. Nem az ára fáj - bár most tudtuk meg hogy bizony túl van árazva - hanem hogy egy böte csavarhúzóval feszegették le és nem vigyáztak rá, összekarcolták, a másik dolog, hogy így ezek után milyen szívvel hagyjuk kint? Kedves (csak vicceltem, egy szemét vagy, úgy is vissza fogod kapni) piti, kétbalkezes tolvaj, ennyire sokat ér néhány csili-vili szar a használt autó alkatrészesnél, hogy a másik ember örömét megrövidítsd vele?

Az említett recept, már lassan egy hónapja pihen a telefonomon. Úgy kezdődött, hogy Márton napja ott volt még az emlékeimben és pénteken egy gyors bevillanásra meglátogattuk a kis értékű váltópénzről elnevezett üzletláncot, ahol tévesen a kacsa helyett egy egész csirke került megvásárlásra. Ha lúd nem volt, beértem volna egy másik hápogó jószággal, amit úgy akartam elkészíteni, ahogy a londoni kínai negyedben láttunk, narancsosan, ropogósra sütve! Aznap este P. elment a barátaival iszogatni, így alkalmam nyílt arra, hogy az íródó könyvecskémmel párhuzamosan a lassan sülő jószágot, időnként meglocsoljam, átforgassam, stb. A végeredmény egy wow élmény, amely új szintre emelte az egyszerű sült csirkét. Azóta, ha megkérdezem a vásárlás közben oly szótlan férfiút, hogy ugyan hogyan készüljön ha veszek, egy a válasz: Narancsosan, mint a múltkor. A titka ott keresendő, hogy a savas hozzávalók átpuhítják a szegény állat rostjait és az illóolajok gazdagítják az ízét.  Minél vastagabb, zárt