Le Café de Capucine

http://www.nosalty.hu/ajanlo/het-bloggere-le-cafe-capucine

HelyszÍn: Debrecen, szombat reggel. Sétánkat ez a kis kurtizán szakította félbe, utána felbukkant a macska is. Há, elsőre is a macskáról beszéltem, ugyanis odasétált hozzánk és én, mint önkéntes állatgyomrozó (kedves értelemben) azonnal állományba helyeztem saját magam. Ilyenkor csak remélem hogy a másik félnek is jó. P. kapott már el olyan képet, ahol a megölelt állat leolvashatóan ezt jelzi a szemével: -"Remélem gyorsan futsz, mert ha elkaplak véged." Ezen hahotázva nevettek a barátaival. Amíg nem lesz saját, beérem az utcán sétáló és az ügyfelek állataival. 

Reggeli sétám során nézem az emberek arcát, hosszú a tél és a karácsony narancsillatú romantikáját már elfújta a szeles, havas január. Visszahallom, hogy mindenki úgy megy dolgozni, hogy elege van a szürkeségből és még azzal is összevitatkozik, akivel máskülönben nincs baja. Vergődünk, várjuk az első napos, friss illatú reggeleket. Minden porcikám követeli azt, hogy friss zöldséget ehessen, olyat ami után nem lesz bűntudatom, hogy hosszabb utat tett meg a tányéromig, mint amennyire én valaha elhagytam a szülővárosom.  De Henry Ford mondása visszafog: Ne panaszkodj, ne magyarázkodj, egyiknek sincs értelme.  Így az első roppanó salátákig megvárjuk a húsvétot. Addig beérem azzal a növénnyel, ami akkor is harsogja haragos zöld színét, amikor a hóból kandikál ki, elrejtve termését. Szent Hildegárd óva intett a fogyasztásától, de ahogy a franciák, én is csak huncutul beledobom a kosaramba és jót eszünk belőle. Ez a póréhagyma, annak is a téli fajtája, ami túléli a fagyokat.  

Lelőhelye: http://wkgoodness.com/products/bowchikkawowow-card

Tudom, hogy előre nem illik beszámolni még be nem következett dolgokról, de ez a lehetőség úgy kellett az önbizalmamnak mint egy falat kenyér: a nosalty.hu felkért, hogy legyek a hét bloggere. Nem bírtam magamban tartani. Bár biztos nem a bonyolult receptjeim győzhették meg őket, de írni fogok nekik! Hááá!

Megnéztük és minden adott volt egy tökéletes moziélményhez. Pihentek voltunk, a táskámban véletlenül találtam az egyik rekeszben egy meglepetés sört, kevesen voltak, úgy képzeld el, hogy ha 12-őt mondok, már túlzásba estem. Hatalmas moziterem, miközben Magyarország ebédel, ez a tucatnyi ember elszántan várta, hogy a britek meséljék el anyanyelven ezt a mesét. Nyáúúú! Mondhatnám a kettőnk szlengjével, de legnagyobb bánatunkra, ez a katarzis elmaradt. Annyira elfogult vagyok az úriemberrel, hogy a "lapos" jelző pironkodva hagyta el mindkettőnk száját. Furcsa, mert azóta sem tudom pontosan megfogalmazni, hogy miért. Bosszantó, mert a színészek kedvesek voltak a szerepükben, jól eljátszott, szerethető karakterek, gyönyörű helyeken játszódott. Nagyon tetszett, hogy eredeti képsorokat is bevágtak az archív felvételekből. Mr. Sherlock Holmes-tól már megszoktuk az asperger szindrómát jelző, végletekig logikus gondolkodást, ami a külvilág szemében a goromba, arrogáns fráterség

Akár a neve elé mondhatnám, hogy "Don", mint egy macska- keresztapa egybe oltva egy római patrícius állat alteregójával aki 2000 éve ugyanilyen hedonista módon ette a szőlőfürtöt. Imádom.