Bejegyzések

Boldogságfolyam

Kép
Újonnan megszólaló hangom hangosabb és tettre készebb így, hogy kényszerűen hallgatnom kellett az elmúlt hónapokban.  Alapjaiban változott meg az életem. Azok a bejegyzések amelyek az év első hónapjában születtek, a keserűség és szomorúság, irónia ihlette. Most már úgy emlékszem arra az időszakra, mintha nem is velem történt volna.  Nem akarom természetesnek venni a nagy rózsaszín felhőt, viszont nem tehetek mást, mert a párom mellett így van. Mindketten dolgozunk azon, hogy a hétköznapok mindegyikének tartalma legyen. Mindenhol vannak kipattanó vitatémák, olyan szikrák, amelyekről ellentétesen gondolkodtok most és mindig, ám azt mondom, hogy amíg nem a saját, hanem a közös megoldásunkat keressük, nem lehet bajunk.  Az elmúlt időszak legfontosabb feladata volt számomra, hogy olyan nő legyek az ő eltűnő, agglegény életében, amelyre büszke lehet. Közös háztartásunk van, ami augusztus 5.-én lett hivatalos. Kicsit korai lépés, de úgy éreztük, hogy nekünk épp idej...

Megtréfál a technika ördöge

Kép
Kedves valós és képzeletbeli barátaim! Ne haragudjatok rám, mert ezen az elmúló nyáron nem foglalkoztam az írással. Foghatom a jó időre, a nyitott ablakoknál eltöltött éjszakákra, de nem teszem. Be kell vallanom, eddig biztosnak hitt informatikai tudásom és a rendszer közérthetőnek titulált használata kiiktatott engem. Jelentem megtaláltam a rést a pajzson!

Déli álom

Kép
Mi olyan áthidalhatatlan dolog ebben a kis országban, hogy ekkora különbségek vannak lét és élet között? A létet, mint vegetatív, Manslow-i szükséglet piramis alján karistolást értem, amikor alszol, eszel, dolgozol. Azzal szemben, helyezkedik el az ÉLET amikor van valami szép érzet a levegőben, amikor becsukod a szemed és elmosolyodva iszod a reggeli kávéd, felrakod a napszemüvegedet és csak élvezed, hogy süt a nap és közben a hajad összekócolja a jó öreg, alföldi szél. Rácsodálkozol a bólogató, virágos fákra, tűnődsz azon, hogy csak a hely okozza-e, de mintha itt még a tavasz is mutatósabb lenne, vagy csak te vagy elfogult? Akárhogy légyen is, a mai napom arról szólt, hogy jártamban-rohantamban a város egyre csak csalogatott: gyere vissza kislány, itt vagy itthon, mit neked egész Hajdú-Bihar, amikor itt van minden. (Ekkor galád módon felsorolta a kedvenc dolgaimat…) A Tűsarok utcád, a pékséged, ahol csokit adnak a kávéd és a csoda szendvicsed mellé, a gyönyörű házaidon kösz...

Instant ünnep

Kép
A pihenőnapok az élet kiérdemelhető, egyszerű jutalmai. "Just add water"- Jelen helyzetben egy jó fürdőt javaslok, arcpakolással, egy pohár borral és máris visszakapja a világ az elveszett kerekségét. Angol rózsát, könyvet, muzsikát ízlés szerint !       A csütörtöki napom olyannyira építő és kellemes volt, hogy nem tudok elég hálás lenni érte. Rácáfoltam a nagy kedvencemre, Marquez bácsira, aki állítja, hogy a csütörtök olyan szenvtelen napja a hétnek, amikor semmi sem történik, sőt meghalni sem érdemes ezen a napon. Frászt! A csütörtök a hétvége kapuja, egy lélegzetvétel és sóhaj, hogy már csak a szorgos és boldog péntek van hátra. Visszatérve a hiba nélkül kivitelezett lusta napomhoz, végre úgy tudtam felkelni, hetek óta először, hogy nem csörgött az óra. Persze a veretes igazság része az is, hogy ez a szabad időpont rendellenesen koránra sikeredett a rutin miatt. Szabad akaratom ünnepe volt ez a csütörtök, mikor pizsamában fetrenghetsz a reggeli kávéval és a s...

Mese, mousse-al?

Tanulok élni, tanulok ember lenni. Tanulom a kötelességet és meg akarom találni az arany középutat a munka és a szórakozás között. Nem a szétválasztásukkal, hanem azzal a kivételes és éteri állapottal, hogy próbálom ezt a  két barikádot összebékíteni. Tanulva szórakozom és élvezettel dolgozom. Mennyi körülménynek kell összefogózkodni, hogy ez létrejöhessen? Talán nem olyan soknak, mint ahogy picurka racionális énem el akarja ijeszteni ezeket a munkaruhába öltözködött lehetőségeket, amiket a világ probléma néven ismer.  Vágyom rá, hogy így élhessek, néha felfedi a tanárság egy ilyen szép momentumát, aztán jön az a többi 90 percent, amikor érzed hogy ez a világ nem hajlandó beengedni erre a bennfentes partijára. Megtűrt vagy a habos álmaiddal és naivságoddal az emberiség teljes kulturális örökségével együtt. Érdemes e olyan világban élni, ami minden elemében a hasznosságra épül, nélkülözve a szép esetlegességét? Holly God, dehogy! Legyünk emberek, legyünk rácsodálkozók...

Március idusára

Kép
Nagyvárad mindig a nosztalgikus szívem csücskébe tartozott, ahol olyan tartással lépsz be az EMKÉ-be, hogy bizony Ady is ide tért be, hol az ital fennkölt, hol a színésznők szereplési vágyát kielégítendő, szereposztó díványhoz hasonlatos (itt újsághasáb), alantasabb céllal. Kihúzod magad a Fekete Sas palotában, mert tudsz róla hogy a dédszüleid is itt kávéztak meg egy fárasztó megyei vásár után, itt nézegették hitetlenkedve azt a fura szerkezetet, aminek beszélője egy fali dobozból jött ki és a fülüket odahajtva csodákat halhattak.  Olyan ember hangját, aki nem volt jelen. Nem is említették otthon, az öregeknek, hiszen ilyen modern masinériát el sem tudtak képzelni. A kis mellékutcában található művészellátó, ahol az idős eladó még abból a hősi korszakból származik, amikor a művészek festékeit patikus módjára törték, keverték.     Ez nekem Nagyvárad. Nem akarom meglátni a román nyelvű feliratokat, nem akarom meghallani, hogy csak idegen nyelven szólnak hozzám és ...

Otthonom az egész világ, de nyaralni mindig haza járok....

Kép
Vállalt szemlélet a világpolgáré, más azt dönti el, hogy bizony ő lokálpatrióta. Úgy is szerethetsz minden utcát és házat a szemeddel, ha más hely szelleméből is akarsz megérezni. Pontosan, érezni. Az, mikor csak visz a lábad, mikor önkéntes alapon elveszel egy város atmoszférájában. Utólag emlékszel milyen zenét hallottál éppen a lejátszódban, mit éreztél mikor beszívtad az illatokat, mikor a színek és a formák adják azt az élményt, hogy itt vagy és nem máshol a világon. Fura, szinte utópiszikus belegondolni, hogy az az élménycsomag, amit ott kapsz, sehol máshol nem lesz ugyan az. Akkor vagy szerencsés, ha egy-egy felcsípett ingerből rekonstruálni tudod a többi, elefánt méretű hiányt. Sohasem gondoltam volna, de jómagam az elbúcsúztatott ízek nagy rajongója vagyok. Azért búcsúztatok, mert ha megadom a módját az elválásnak, akkor talán méltóvá válok arra, hogy megint köszönthessem. Eddigi francia visszaköszönőim koronás királynője a krémes és karakteres Fois Gras, a kacsamáj p...