Le Café de Capucine

Vannak könyvek, amelyeket kivégzel és úgy ahogy végigolvastad, el is sikkad a felejtésben, de vannak olyan olvasásélmények, amelyek utána kitörölhetetlenül beépülnek a lelkedbe és csak azt sajnálod, hogy nem tudod kitörölni az agyadból az élményt, hogy újraolvasd és megint ugyanúgy lenyűgözzön, mint az első alkalommal. Tegnap este gondolkodtam a könyvön, hogy mégis hogyan foghatnék bele az elmesélésébe, vagy egyáltalán, hogy megmutassak abból a meseszerű világból, ami összekapcsolódik a fojtogató, véres valósággal, amivel annyira szinkronban van. Balszerencsémre utánanéztem, hogy az emberek hogyan viszonyulnak ehhez a hangulathoz, tetszett e nekik, háááát nem olyan töretlen a lelkesedés, de nekem mint megrögzött infantilisnak, aki egyszerre próbál igaz is lenni, nekem tökéletes volt. Nem akarom műfajilag berakni egy dobozba sem, mert helyet kap benne várostörténeti leírás, lélektani fejlődéstörténet, picike szerelem és hatalmas adag álomszerű leírás, ami valóság, szociológiai r

Akkor vettem észre, hogy egy másik életkori osztály tagja lettem mikor még Szegeden laktam és egyik szombat hajnalban egy találkozóra siettem reggel 6:30-kor. Ültem, vártam a trolit Újszegeden, hogy elvigyen a nagy vásárcsarnokba, mert piacozni jó, főleg még a nagy tömeg előtt.  Imádom a reggeli csendet, az illatát a fáknak, a friss levegőt. A megállóban rajtam kívül csak 2 tizenéves emberke állt meg, akik nem indították a napjukat, hanem próbáltak hazaevickélni egy nagyon hosszúra nyúlt este után. Aztán elkezdődtek a munkás, szétcsúszott évek, amikor örültem, ha eleget tudtam aludni, hogy úgy ahogy összerakjam magam a következő napra. Nagy hiba volt esténként bekapcsolni még arra az egy-két órára a tévét. Az utóbbi hónapokban nem visz rá egyikünket sem a lélek, hogy este csak úgy ott ragadjunk egy kretén mese vagy valami film előtt, csak hogy zizegjen valami. Unalmas, manipulatív és nem építő, az idő sokkal értékesebb ennél. Nincs tévé. normális időben fekszünk és ezzel egyetem

Ma éjjel olyan kellemes álmom volt, amely megérlelte, hogy beszélhessek arról az elképzelésemről, hogy megtanulok baguette-et sütni. Régi  kedves emberekkel kávézgattam Párizsban egy csendes téren én meg nem győztem reggel siránkozni P.-nek, hogy megélhettem 30 krumpli kapálást és még mindig nem jutottam el, pedig az utóbbi 20-ban erősen vágytam oda. Persze 2016 eleje óta mindig ott volt a félsz is a forrongó város miatt, de a praktikumban hívő emberként vérteztem fel magam: miért épp engem és abban a pár napban lőnének agyon, egyszeri turistaként, ha más, nap mint nap ott él és dolgozik? Nagyobb esély van arra, hogy hazafele belém csap a villám. Visszatérve a sütéshez, egész nagy tárházat és szabályrendszert építettem fel a baguette sütéssel kapcsolatban, utánaolvastam, volt olyan, hogy hajnalban, mikor felébredtem múlt pénteken 500 db gyúrómozdulattal készítettem elő a tésztát a 24 órás kelesztésre. Mert láttam, hogy a lyoni pékségben olyan ruganyos a tészta, hogy a másik ember el

Egy hosszú nap végén megláttunk egy embert, aki leintett minket és tört angolsággal benzint kért, előző héten töltöttük fel a vésztartalékot, hogy akármikor kifogyhat, sokat megyünk, ha kietlen helyen fogy ki, 100 km-en belül csak találunk egy kutat. Ez az ember egy litert kért a következő kútig, mikor P. beleegyezett, a pasi beleöntötte az egész tartalékunkat a saját kocsijába és utána közölte hogy nincs nála semmi pénz és így jártunk. Mikor el akart hajtani, mint a filmekben, megjelentek a rendőrök, befaroltak a kocsival, nem engedték el. Csak úgy felbukkantak, mintha hívásra érkeztek volna. Lekérték a pasi adatait és egyezkedés és activity (kedves rendőrtanoncok, vegyétek komolyan az angolórát az iskolában, szükségetek lesz rá munkavégzés közben) után lekérték az adatait, egy angol állampolgár volt, aki alig beszélt angolul (elképzelni sem tudom, hogyan tudott állampolgári vizsgát tenni). Kiderült, hogy azon a szakaszon már többször volt ilyen és Hajdú-Biharban. E

Ma valahogy kibuggyant ez a téma, mikor néztem egy tizenéves szárnyaló fantáziáját és kreativitását,örültem az ő tehetségének, de magam elszomorodtam. Honoré Daumier egyik legismertebb képe: A mosónő A múltkorában volt egy kedves ügyfelem, akivel miután lerendeztük a kötelező köröket a szerződésben, egyeztetésben, oldalra tekintett az irodában és meglátta a festményemet. Nagyon megtetszett neki, felállt, közelebb ment, kiderült, hogy műkedvelő amatőr és megkérdezte, hogy mi a francot keresek itt és iktatok, ha ilyen dolog van a kezemben. Ezt én is megkérdeztem már magamtól, de az élet és az önismeret megadta rá a választ. Mióta letelt az utolsó félév a főiskolán, a diplomamunkáim ha nem is nyerték el annyira a tetszését a zsűrinek, elfogadták és utamra engedtek, sok olyannal együtt akik nagy reményekkel és ambícióval kezdték ezt a szakot. Imádok megjeleníteni, az izmok munkáját, ahogyan a modell arcélén, vagy épp vádliját körbe rajzolja a súrló fény, imádom a valóságot ízei

Az utóbbi hetekben bejárta az internetet egy olyan "kis színes" hír, amely arról szólt, hogy beazonosítottak, egy mizofóbia nevű elmeállapotot, amely azt jelenti, hogy bizonyos embereknek mérhetetlen stresszhatást okoz például, ha csámcsogást hall, orrszívást, szuszogást, de minden olyan kisebb mozdulatot, tevékenységet ide soroltak a kutatók, amelyek a hétköznapi életben gyakoriak. Kis dologért, mérhetetlen idegesség és türelmetlenség lesz úrrá az emberen és onnantól kezdve nem képes tisztán gondolkodni, csakis arra, hogy a vér az agyába kerül és nem tudja kontrollálni a dühét és ki kell mondani, hogy legyen vége. Utána, hogy a családodat, ismerősödet vagy egy idegent az utcán rendre utasítottad, szégyelled magad és mindenki hülyének néz, hogy "ez miért kellett, komolyan EZ baj?"   Honnan tudom ezt? Én is ettől szenvedek már gyerekkorom óta és megkeseríti a kapcsolataimat. Mert onnantól kezdve hogy egy ilyen befurakodott egy beszélgetésbe, nem tudsz odafigyelni

Sziasztok! Ahogy Kőhalmi Zoltán megfogalmazta egyszer az egyik előadásában: a vallásos ünnepeknél, csak a jó részeknél száll be, amikor már enni kell. Lehet, hogy a sonka a szigorú böjt vegetálása után tényleg egy mennyei manna, de ez már ebben az évben nem tudom meg. Így is nagyon jól esett minden roppanós retek és újhagyma a sonkás kalácshoz, ilyen pogány módon is kiélvezem a tavasz minden adományát, ahogy a marokszám a számba tömött friss sóskát, néha még földesen. Húsvét hétfő van és kevesebbet tettem hasznos dolgokat, mint amennyit akartam tenni, többet ettem, mint amennyit a józan eszem megengedett volna, de így alakult, jó volt ez a néhány nap az utóbbi hetek hosszú, ideges hétköznapjai után. Most még azt is egy csodaként értékeltem, hogy a telefon is csak néhányszor csörrent meg munkaügyben. Viselhető. Péntek reggel még belefért egy rövid kirándulás is a Hutákba, ami mindig örömmel tölt el, szeretem a környéket. Szeretek előző este szendvicset csomagolni és másnap reggel