Le Café de Capucine

A szoci rakéta fotel új puha élete egy saját készítésű asztallal. Hamarosan a régi leszek és fel tudom venni az olyan kedves témák fonalát. Nem hiszitek el, de már magam előtt szégyellem, hogy milyen nehezen veszem rá magam akármire. Legyen az a főzés, egy mosásprogram elindítása (mi lenne ha a patakra kellene kimenni a hidegbe mosni), vagy hogy a kedves kis szörmók kutya előbb érzi a tavaszt vedleni kezd, már januárban és gurgulázó szőrcicákat hagy szerte a lakásban, amit össze kell szedni. Kellett nekem hosszú szőrű csivava. De most boldog vagyok, végre elmúltak a rosszulléteim, most már belekezdhetek a bürokratikus társasjátékba, amivel egy várandósság nem lenne teljes. Érdekesség: múlt héten rákerestem hogy van e list a a kötelező megjelenni valókról, amíg megszülök, az első amit feldobott a google, egy blogbejegyzés volt, a címe: Ezért utáltam meg végleg az egészségügyet! (reakcióm olvasás közben ---->) Khhm. debreceni leányzó írta.   A passzivitásom ellenére szoktam olv

Sziasztok! Bár a hétvégén a családom karácsonyfája már állt, ugyanis a testvérem születésnapjának az az egyik sarokpontja, hogy fel legyen díszítve. Nekünk magunknak nincs karácsonyfánk, addig nem akarunk egy szegény fát (ami igen lassú növésű) sem megölni azért a pár napért, amíg nálunk szikkadhat a lakásban január 6-ig. Számomra az a legszomorúbb, ahogy a decemberi lakás fénypontja néhány nap múlva úgy várja a szemetes autót, mint egy lecsupaszított, kisemmizett roncs, amitől minden bőrt lehúztak.  Csinálom itt a szentséget és a jó hangulatot igaz? Ne haragudjatok érte, az örömben nekem ez az üröm. Tudom egy csúfság vagyok, hogy ilyen piszkosul leegyszerűsítve beszélek erről mellőzve a vallási és spirituális hátterét. Lássuk be, a legtöbben, nem gondolunk ezekre a dolgokra, mikor hazavisszük. Hiszen jó az illata, hangulatos, én sem vagyok fából. Mennyire favicc volt ez az utóbbi. Még rosszabb, inkább abbahagyom. Ha úgy döntöttetek, hogy örömet szereztek a családnak egy csin

Most kényszerítenem kell magam, hogy írjak. Vannak helyzetek, amin szeretnél rágódni, felháborodni, elgondolkodni, de azzal is tisztában vagy, hogy Te nem tehetsz semmit, hogy jobb legyen. Nem látsz bele, nem vagy ott és akármennyire is szeretnél segíteni, nem tudsz. Csak fáj a szíved érte. Életünk közszemlére téve Amikor a kutyát sétáltatom, elgondolkodom az életemen, és van, amikor az élet mutat valami olyat, amin érdemes elkattogni. Például most a kabátzsebemben van egy számomra ismeretlen körtefajta leíró kártyája. Sajnálatból tettem el, mert akihez tartozott, aki álmodozott a kis lakásában, hogy neki is lesz egyszer kertje, már kiköltözött a köztemetőbe, az örökösei eladták a lakását. Mindenét kirakták az utcára, a kertészeti kártyás gyűjteménye, a vízmelegítője, a járókerete és az összes könyve és minden felhalmozott java először át lett nézve a lomisok által, utána mindent elszállított az AKSD. Ez az egy kártya maradt a kupac helyén mikor legközelebb arra mentem. H

Ahogy a főiskolai tanárom mondta egyszer nagyon szépen: az ember épp attól ember, hogy értékelni tud olyat is, aminek nincs semmilyen gyakorlati haszna a hétköznapjaiban. Emberek vagyunk, vágyunk a szépre, a otthonosabban érezzük magunkat, ha a szemünk is jól lakik. Tovább megyek: nem elég az, hogy ha valaki étkezés közben tudja jószívvel rágni a falatot, hanem sokkal jobb lesz az az étel, amit olyan környezetben és hangulatban hívtak életre, ahol jó lenni. Nem magyarázom tovább, képekre fel! Nagyon szeretem ezt a műfajt, a csendélet a régi, tisztára suvickolt holland otthonokban jött létre. Egzotikus gyümölcsöket, felakasztott nyulat, fácánt, vagy a méregdrága gyarmatárukat nem engedhették meg egynél többször egy évben, vagy mert szigorúan szezonális volt a fogyasztásuk (akkor még nem hozták 6000 km-ről minden nap konténerekben, át az óceánon) viszont festve minden nap ott volt velük. Takaríthatták. Ezek a hollandok számomra olyanok, mint a japánok: képesek mindennek megfogni

Én semmit, már csak azért sem mert tesómmal állandóan szívtuk egymás vérét, hogy felhúzva vagy leeresztve legyen a redőny. Ő volt a kompromisszum kész, nem tehetett szerencsétlen mást, mert amint elaludt idegtépő lassúsággal elkezdtem felhúzni az egyik felét. olyan szertelen, olyan gyagyás, hogy imádni kell: egy buborékokat fújó láma. Lemondóan és egy 10 évestől meglepő megvetéssel törte meg a szerencsétlenkedésem: - Húzzad! De csak annyira ami egy kis macska fejének elég, hogy benézzen!! Olyan gyakran bámulnak be macskák egy sötét szobába, hogy őket kell mértéknek használni.   Most már tudom, hogy egy melatonin nevű hormon csak akkor tud termelődni, ha töksötétet kap, még a csukott szemhéjon keresztül is érzékeljük a világosságot. Tesómnak volt igaza, de én még mai napig szeretek nézelődni elalvás előtt.  Besüt a hold, más hangulata van egy nyugalmas térnek, amit a lakók lassú lélegzete tölt meg. Gyerekként nagyon szerettem az olyan vendégségeket, amikor legeltethettem a sze

Debrecenben még nem találtam olyan környéket, amely esetében találkozott volna az ízlés és a pénztárca közötti összekötő kapocs. Vagyis egy kivétel volt, ahol el tudtam volna képzelni, hogy gyümölcsöt szüretelek, - működő kert volt, nagy gondot viselt rá a gazdája - lekvárt főzök be egy csendes utcában, közben a háttérből laposakat pislog az előző írásomban felvázolt macska-bálna. Már a veteményes ágyásait méregettük, de az építési hatóság olyan kritériumokkal jött, mindenféle lakhatási megoldással szemben, hogy le kellett tennünk a helyről, vagy kaphatunk egy olyan házat, ahova sohasem süt be a nap. Úgy siratjuk azt a lehetőséget azóta is, mint egy régi plátói szerelmet.  De mindig marad motivációm, ha ilyen példába nyúlok. Nemrég találkoztam egy ház építésének történetével, szerintem mikor belekezdtek, bennük még ennyi reménység sem volt, mint ami nekünk megmaradt. Ugyanis ami az ő esetükben adott volt: egy foghíjtelken (mennyire találó kifejezés) lévő régi kis házikó, kihív