Bejegyzések

Újrahasznosítás címkéjű bejegyzések megjelenítése

Útra készen: Reggeli rántotta, tortillába csavarva

Kép
Sziasztok! Már elég meleg van, hogy pocos testemet olyan gúnyába bújtassam, ami ezeknek a napsugaraknak kedvez. Persze a járókelők, nem biztos, hogy egyet értenek a döntésemmel, sőt esztétikai környezetszennyezésnek gondolják, hogy természetellenes, sőt nem kívánatos, hogy egy 7 hónapos terhes nő ne akarjon egyberuhát hordani, ami szabadon hagyja a lábát és kendőzetlenül ott a pocakja is, de szerencsére nem hozzájuk megyek haza. Emőke is megkapta a nyári frizuráját és hűsen tartja sakkban az utcán elhaladókat, jelezve, hogy ez az ő háza, az ő kis vára. Persze, csak ha nem alszik, vagy látásból ismeri a "betolakodót", ugyanis nem olyan vérmes, hogy megugasson valakit, akiről nem tudja mire számítson. Gyorsan eltelt az előző hét, a magyar ember, - elnézést - sokunk  természete a halogatás, meg hát, vízpart volt, Pünkösd és sörsátor, ki a franc foglalkozik holmi pályázati leadási határidővel, lakáseladási szerződéssel... Persze a  napjaink ilyenkor több mint kaotikus sz

Az egyetlen elfogadható módja a szemetelésnek

Kép
Az utóbbi hetekben bejárta az internetet egy olyan "kis színes" hír, amely arról szólt, hogy beazonosítottak, egy mizofóbia nevű elmeállapotot, amely azt jelenti, hogy bizonyos embereknek mérhetetlen stresszhatást okoz például, ha csámcsogást hall, orrszívást, szuszogást, de minden olyan kisebb mozdulatot, tevékenységet ide soroltak a kutatók, amelyek a hétköznapi életben gyakoriak. Kis dologért, mérhetetlen idegesség és türelmetlenség lesz úrrá az emberen és onnantól kezdve nem képes tisztán gondolkodni, csakis arra, hogy a vér az agyába kerül és nem tudja kontrollálni a dühét és ki kell mondani, hogy legyen vége. Utána, hogy a családodat, ismerősödet vagy egy idegent az utcán rendre utasítottad, szégyelled magad és mindenki hülyének néz, hogy "ez miért kellett, komolyan EZ baj?"   Honnan tudom ezt? Én is ettől szenvedek már gyerekkorom óta és megkeseríti a kapcsolataimat. Mert onnantól kezdve hogy egy ilyen befurakodott egy beszélgetésbe, nem tudsz odafigyelni

Első lépés a macska lét felé: végezd a dolgod alomba. Néhány gondolat a komposzt wc-ről

Kép
Tudom, tudom kedveseim, most épp valami lakásdíszítős, vagy forró kakaós témát lenne ildomos kardélre hányni, de nem bírok magammal. Amit most leírok annak lesz aktualitása most és még hosszú ideig, ha valaki bele akar folyni a szennyvíz kérdéskörbe. Addig amíg, a világ újra kizöldül, mielőtt az ember összepiszkolta volna, szóval még jó sokáig érdemes hallani Országh Józsefről. Mindig elcsodálkozom az emberi hülyeség mellett azon, hogy milyen hasznos dolgokat raknak le az asztalra egyesek. Olyan fenntartható, egyszerű gondolatokat, amelyek mindenki hasznára lehetnek és lesznek, csak szegény, zseniális koponyák egy olyan korba születtek, amikor sokkal több embert érdekel, hogy ki mit beszél ki a másikról a háta mögött a villában és ki kivel fekszik össze. Közben reklámszünet és jobb esetben elvégződik a házimunka, de mindenképp kimennek egy gyors pisire a jó kis kóla vagy sör után, amit a tévé közben elfogyasztottak. Csirr-csurr, utána szépen leöblítik azt a max fél liternyi fo

Tavaszi kikelet helyett, ki-veled: lomtalanítás elméletben.

Kép
A gyakorlatban: majd meglátjuk.  Első körben Mindenkinek Kellemes Húsvéti ünnepeket kívánok! Teljen a sonka, tojás, kalács szentháromságában a bendőtök újra és újra. Mi jól vagyunk, sajnos a ünnepekre annyira sem készültem, hogy egy előre gyártott hungarocell tojást kibiggyesszek a bejárati ajtóra. Az elmúlt hetekben a tikokkal keltem, érzi a szervezetem hogy mocorognia kell, hol a csiklandozó napfény, máskor az elintézendő irodai dolgok miatt. Szerencsére a családjaink nem a kapitalizmus gyermekei, ahol mindig készen kell állni a következő megrendelésre, ismerik még az ünnep és a készülődés örömét, így mindenhol megtömtek minket, mint a lakodalmas kutyát. Tegnap kutyasétáltatás közben amikor épp azt tervezgettem, hogy melyik maradékból milyen sorrendben fogok csipegetni, beugrott egy szó: Maradék-fiesta! Carramba! Hirtelen felindulásból, ha időnk és napsütés is van, ki szoktunk menni a kertbe, ami mindig gyógyító hatással van a kis lelkünkre, viszont mindig arra jövök rá, hogy mi

Tepsis francia pirítós: 9gagről a reggelizőasztalra

Kép
Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de ha megtehetjük, akkor szeretünk szépen komótosan reggelizni hétvégén. A kellemeset összekötöttem a hasznossal, amikor összeszedtem a megszáradt kenyereket a hűtőből és abból készítettem egy ún. kenyérpudingot. Milyen más érzet ezt mondani? Ez a színtiszta marketing: nem áztatott szikkadt kenyérnek hívjuk, hanem kenyér pudingnak. Mindig keresek és meg tudok örülni a mentő recepteknek, amik lehetővé teszik, hogy egy lesajnált hozzávalónak új élete legyen. Paraszt gyerek vagyok, arra voltam mindig szocalizálva, hogy ételt kidobni a legnagyobb tiszteletlenség, ma is e szerint élek és rosszul érzem magam, ha kénytelen vagyok ilyet tenni. A 9gag nem csak a macskás gifek és a filmes poénok lelőhelye, hanem olyan kisfilmeket is lehet nézni, amely érdekes recepteket mutat be. Ezt is onnan szedtem, de nem ez lesz az utolsó, amit kipróbálok. Kicsit finomítottam a cukor és a nutella mennyiségén, ezen kívül joghurtot használtam krémsajt helyett, mert spúr

Mi vagyok én, egy láda banán, hogy konténerben legyek?

Kép
Párizsi csodakávézó A konténerekkel való továbbgondolkodás nem új keletű dolog. Fősuli alatt Velence mellett, Fruzsinában (vagyis Fusinában. kis város a kontinensről) minden évben konténerekben szálltunk meg a helyi kempingben, nem egyszer olyan hidegben, ami inkább volt fagypont mint kellemes konténerben megszállós idő. Egyáltalán nem volt gáz, a berakott kis melegítők a hálófülkéket szépen fűtötték. Bár először megjártuk, mert egy mókus épp a kocsi tetején próbálta eltüntetni a zsákmányát, így elég közelről hallottuk  ahogy kaparászik. 2007 óta alapjaiban új gondolatok és igények kielégítésére alkalmas konténer épületeket terveznek és gyártanak le, megoldva a szűk, hosszú terek és doboz érzet, a szigetelés hiányosságait, a hő és hanghatások gondját. Akármennyire is ágálsz ellene és jössz a 3 kismalac mesével, hogy csak az a ház, aminek beton alapja van és tégla a fala, cserép a teteje, azt kell mondanom, tényleg érdemes elgondolkodni, még ha kiegészítő lehetőségként

Füstölt pizza

Kép
Egy jó ideje várakoznak a képek, hogy megmutassam őket. A reggeliző muffin után készült a sütőtök pempő maradékából. Neem ez csúnya szó, mintha nem kellene valakinek: inkább légyen többlet. Nos, a többlet nem volt túl sok, de épp elegendő ahhoz, hogy egy nap sárga pizza tésztáját dúsítsa. A pinteresten találtam a ötletet, a reform szekcióban, mert a vegánoknak, gluténérzékenyeknek nem jó vagy nem ehető a sima pizzatészta, ezért répából és cukkiniből és a megismert sütőtökből készítenek pizzát. Utóbbi megkapó és nem olyan durván egészséges, hogy egy mindent ehető embernek is beindítsa a fantáziáját.  Megtetszett, hogy ennél tönkölylisztet használt hozzá a hölgy és gyönyörű színe volt. Még valami: a héten 3 alkalommal kellett meglátogatnom a mikrofilmtárat mert a több száz kép amit lefotóztam elszállt a semmibe, egy vírus miatt. Itt voltak a pizza képei is. Egy kisebb agyvérzés után, mikor rájöttem hogy harmadjára is mehetek fotózni eszembe jutott, hogy nem csak én járhattam így a v

Zsákba öltözve is szép az élet

Kép
Donna Karan kender ruha. Potom 2000 dollár. Most olyan dolgot kell Nektek megírnom, ami teljesen felemelt és most nem érzek fáradtságot, csak csillapíthatatlan tudásszomjat, hogy minél többet tudjak meg erről az anyagról. Lassan ténylegesen elérem a harmincat, (P. sokszor szokta emlegetni a blog rólam szekcióját: közelebb a harminchoz mint a húszhoz) de az iskolai rendszerünk és közvetve a társadalmunk teljesen elfelejtett tudása miatt olyan keveset tudtam erről az anyagról, hm hm ... mint akármelyikünk.  Ez a növény a kender. Annyit tudtam róla, hogy kötelet készíthetünk belőle, zsákot és csomó helységnevünkben szerepel, ami arra enged következtetni, hogy megélhetési forrás lehetett. Ha a vad fajtáját szívjuk rózsaszín bicikliző unikornisokat láthatunk és hogy kultikus, tisztelt növény volt a múltban és a South parkban a Bajuszos apuka Randy Marsh inkább megmikrózta a golyóit, csak hogy a hererákra felírják neki az orvosi szívni valót. Sohasem szívtam, utólag köszönettel tarto

Süssünk másképp: virágcserépben!

Kép
Igen, most már előkerültek a kabátok és sálak, nem fogunk olyan hamar kimerészkedni sütögetni. Bár, ki tudja, van egy hangulata annak, hogy forgatod a húst, iszol egy pohár forralt bort, beszélgetve valakivel, közben esik a hó... Sörreklámos nyáladzás félre, azért most írom meg ezt a cikket, mert a hipermarketekben lehúzták a rolót a grillszezonnak és a kertészkedésnek, szóóóval hatalmas virágos cserepek le vannak árazva. De nem számoltak velünk! Mmuhahaha!!! Otthon kivitelezhető, néhány óra alatt elkészíthető sütőt készíthetünk néhány nagy virágcserép, apró szemű kavics és fűrész segítségével. Az úgynevezett tandoori sütő egyenletesen adja le hőmérsékletet a húsnak vagy kenyérnek és gyönyörűen megsül.  A tandoori fűszerezés és az ide tartozó ételek Indiához köthetők. Eredeti környezetében a hatalmas kerek kerámiák oldalára tapasztották fel a fogásokhoz ehető naan kenyeret, hogy ott süljön át ropogósra, hólyagosra. Az elkészítése annyiból áll leegyszerűsítve, hogy lerakunk az udv

Walipini: medencének indult, üvegház lett belőle

Kép
Az ötleten lamentáló cikk írója azt állította, hogy egész évben használható, időjárási viszontagságoktól függetlenül. Szerintem ilyet csak az állíthat, aki maximum 3 évszakot számol meg a magyarországi 4 helyett. Jó itt is van erre vezető tendencia a klímatörténészek szerint az utóbbi 150 évben, ráerősítve az ember "jótékony" hatásával, de azért még mindig esik a hó néhányszor télen. A gyökérzöldségek így is viselnék a dolgot. Na jó, Visítva igaza van. Nincs új a nap alatt természetesen, mindig jóérzés fog el, amikor régi paraszt házak udvarán felfedezek egy csodaajtót, ami levezet a föld alá, sejtelmes buckával mutatva meg magát. A nyíregyházi skanzenben legtöbb időmet egy átlagos földbe vájt zöldség tárolóban töltöttem, aminek nem tudtam betelni az okos megoldásaival, hiába várt később egy Árpád kori falu. Az, hogy ez a téma fel fel bukkan a blogban, nem mutat másra: egy szőrös lábú hobbit vagyok, aki vonzódik a földbe vájt üregekhez és mind

+ 5 szépségötlet, hogy Ne landoljon a kávézacc a kukában!

Kép
Amikor megírtam a kávézaccos receptet amit hajpakolásként ajánlottam a nagyérdemű, barna hajú közönségnek, nem gondoltam, hogy ennyire sokan kerestek majd rá. Nagyon örültem a kíváncsiságotoknak, viszont ez azt mutatja, hogy nincs elég forrás magyarul. Összeszedtem néhány lehetőséget amire MÉG fel lehet használni, nagyon látványosak is helyet kaptak. További öt lehetőséget kerestem nektek. 1. Szappan kávézaccból: narancsbőr megelőző, bőrradírozó. Annyira hatékony, hogy gonoszság lenne nem megosztani veletek. Hány kozmetikumról tudod elmondani, hogy pihe puhává, frissé teszi a bőröd és amit lefőznek belőle azt te megihatod? Talán ha elkezd megjelenni nyomtatásban akkor rá tudom venni a tesómat, hogy hagyja a drága bőrradírokat és kunyerálja el a reggeli kávéfőzés maradékát.   Nagyon szeretem használni, ebben a nagy melegben még jobb, mert a savassága miatt megszünteti az arc zsírosságát. Alább található a recept: Hozzávalók: 210 g glicerines szappan 100 g használt kávézacc k

20 ok amiért érdemes 250 ft-ot költened almaecetre

Kép
Biztosan van organic, nyers, alpesi almafák nedüjéből csavart fajta is arany áron, de a penny-ben én ennyiért vettem múlt héten. Olyan sok női magazin írt az almaecetről, viszont még mindig értetlen tekintetekkel találkozom, ha elmesélem, mennyi mindenre használom fel és piszok jó! Évekkel ezelőtt szembesültem azzal, hogy miért idegenkednek az emberek ezektől a házi praktitkáktól: mert nem kerül annyiba, hogy akármilyen komolyságot tulajdonítsunk neki. Ha túláraznák holnaptól, akkor már lenne értelme költeni a hozzá való reklámokra. Ha gyógyszertárba kezdenék el árulni, megvennék nagymamámnak és megcsinálná azt az értisztító kúrát meszesedés ellen, amit tavasz óta ajánlgatok neki. Az már még bagatellebbé teszi a dolgot, hogy egy süteménybe belehámozott alma héjából és csutkájából néhány hét alatt megcsinálhatod magadnak, úgy hogy hagyod belesavanyodni 2 liter vízbe. Hétvégi jelenet: a habzsi dőzsi meghozta a külső jeleit a túlevésnek, pattanásosak voltunk mint 14 éves korunkban. Am