Le Café de Capucine

Sziasztok! Nem leszek rest megmondani, a fejem a fellegekben időzik meg a kávéspohárban, ha magam lehetek kicsit. Nincsen bejutása oda senkinek, ilyenkor a az angol farmházak alaprajzát böngészem századfordulós katalógusokban, Japánról falok minden információt, félelmetes történeteket olvasok, beszámolókat, vagy épp felemelőeket Shirley Mclaine tollából. Csak semmi realitás. Túl sok jut ki belőle. Tegnap Z. hisztirohamot kapott, miután végigkergettem a házban és rekedtre ordította magát, felemeltem mint egy csomagot és leraktam a helyére. Én is a sírás határán voltam a tehetetlenségtől.  Csak ült a konyhaszéken a kis gumicsizmájában és egy nagy pufikabátban, ami miatt kitört a vihar, nem akarta levenni. Zihálva vette a levegőt, elfelejtve a természetes ritmusát, baba haja a halántékán és a homloka körül átizzadt a drámától és a nagy kabáttól. Egy összetekert szelet sonkát adtam a kezébe, hogy visszanyerje az egyensúlyt, miközben elgondolkodva majszolt, átölelte a nyakam, nem akart