Walipini: tervezés


Előszó:
Megint ezt a képet választottam a legtetejére, ugyanis évek múltán is ez fejezi ki számomra a leginkább mi az elérendő cél: egy olyan élelemforrás kialakítása kortól, anyagi helyzettől függetlenül, amely mindenkinek a javát szolgálja. A többi csak csili vili és belebeszélés. Ha ezt az idős pár képes volt erre akkor mindenki, akinek van egy napos sarka a kertjében. Ne feledjétek ha egy szegény országban, sovány talajon kivitelezhető, akkor nem kerülhet nekünk sem egy vagyonba, hogy funkcionáljon. Csak az a drága ha szépet is akarsz.
Mint például a citromfás:
De sokféle, mint ahogy az éghajlatok és az emberek, akik abból építkeznek és úgy, ahogy tudnak. Ebből válogattam néhány képet alább. 







Vannak olyan kérdések az életemben, amik megmelengetik a szívem, elhívatást érzek a bemutatásuk iránt, de sajnos sokszor nehezen vagy sehogysem emelhetők be az életvitelembe és a családunk mindennapjaiba.
Például nagyon tetszenek a konténer házak, vagy mit ne mondjak a kender, mint építőanyag. De sajnos a jóember bio szűrőjén még nem mennek át. Már tud lelkesedni, ha azt mondom, hogy sütőtök és cékla lesz a köret a másodikhoz, de a kender az már sok.
Ritka kivételek egyike, hogy egy nagy projectre kaptam zöld utat, nagyon örülök neki, hogy idővel átkerül a walipini gondolata a megvalósítás mappába.

0


Ha még nem hallottál róla, figyelmedbe ajánlom egy régebbi írásom, mint gyorstalpalót.
Felmerülhet benned a kérdés: miért nem jó ennek az őrült tyúknak, hogy úgy vesse a magokat, mint más normális ember?
Khm, köszönöm a kérdést: az, amikor az ember kiiktatja az étrendjéből a töltőanyagok minden formáját megnő az igénye a több zöldség elfogyasztására. Meg lehet oldani ezt úgy, hogy minden nap úgy jövök haza a piacról a nyanya kocsival mint a málhás szamár, de ha nem tehetem meg, hogy minden nap, másnap kiszakadjak arra a 40 percre, akkor is kell ennem valamit, anélkül, hogy visszakúsznának a régi rossz szokások.
A tavasz-nyár-ősz ideális a termelésre, de a köztes hónapokat is valahogy ki kell húzni, nem lehet mindent a mélyhűtőből előhúzni. Amellett lehet hogy én vagyok nagyigényű, de a gyökérzöldségek mellett szeretek valami frisset is enni. A walipinivel meg lehet ezt oldani.
Az építkezés második felvonásához értünk, nagy arcom van, többes számban beszélek, nekem sajnos elég kis szerepem jutott a szervezkedésbe. Nem is értettem volna olyan jól hozzá mint a férjem.

Hogy a gondolatot tettekké alakítsuk, gondoljuk át a valós igényeinket. Mekkora területre van szükségünk, hogy termelhessünk? Hányan esszük, mit és milyen gyakorisággal?
Az is nagyon jó, hogy ha nagyobbak az igényeink, akkor még mindig ott a szabadföldi nevelés. A másik előnye hogy a zárt tér által fogva tartott állandó plusz hőmérséklet kedvez azoknak a kis állat kolóniáknak, amik húsa vagy tojása kiegészítheti a salátád.
Mire gondolok? Fürjtartás, vagy az elvetemültebb halevők elgondolkodhatnak a beltéri halas tartály telepítésében.

Segítségül hívtam egy szakember cikkét, hogy mire kell odafigyelni, ha zöld utat kaptunk és csak dolgozni kell érte.  Önkényesen kiválogattam a magyarországi körülményekre is hasznos gondolatokat.

Miben különbözik egy átlagos üvegháztól a walipini?
A föld alatti üvegház, a walipini nem csupán a növények növekedéséhez teremti meg a szükséges napfényt, hanem azt az igényt is ki kell elégítenie, hogy az év teljes ciklusában fenntartsa a termeléshez szükséges hőmérsékletet. Ellentétben a klasszikus, csak üvegből, vagy csak műanyagból épített üvegházakkal, fosszilis anyagokat (fűtést) is fel kell használni a téli hőmérséklet temperáláshoz,  a walipini csak a nap energiáját hasznosítja, természetes anyagok és az energia takarékos design miatt.
Ennek eredményeként sokkal több kényes növényt (citrusfélék, avokadó, paradicsom) termelhetünk  kevesebb víz, energia felhasználásával.
Ennek a 7 szabálynak a figyelembe vételével megkönnyítjük a növények dolgát, hogy a legtovább és legtöbbet szolgálhassák az egészségünk.

1. Tájoljunk dél felé
Minden itt kezdődik, hol a nap és meddig süt? A nap nem az egyetlen fényforrásod a walipiniben (növények növekedését elősegítő lámpa), de mindenképp az egyetlen hőforrás. Az üvegházad mindig nézzen szembe a nappal, tegyük lehetővé a leghosszabb benapozást. Fedésnek ajánlatos a víztiszta felüle, üveg, vagy plexi lemez. Ezeket az anyagokat pontosan a nappal szembe kell rakni, a nap beesési szöge változik a évkörben, de a tájolás lehetőleg mindig dél legyen. 

2. Szigetelés az északi falon

Az üvegház tervezésénél nem a csak a meglévő napenergia befogadása, hanem annak megtartása is nagyon fontos. Ezt szigeteléssel érhetjük el. Ezen a ponton a tradicionális üvegházak elvéreznek, ugyanis a teljes üvegfelület begyűjti a napsugarakat, a hőt átadja (sokszor túl sokat is), de amikor a hőmérséklet lecsökken, ezt nem tudja megtartani.   

A walipini hatékonysága attól függ, hogy a fény befogadó felületeken kívül le van e szigetelve. Röviden, az északi fal teljes hosszában érdemes foglalkozni ezzel a kérdéssel. Ezen felül a nyugati és keleti oldalakat is érdemes  ellátni szigeteléssel. Ezek az oldalak közvetlen napsütést napi néhány óráig kapnak, ám a fennmaradó időben itt is hűl.   

Már én: Felmerül bennem a kérdés: Milyen vastag és milyen anyagú szigetelés az ideális? Hogyan, mihez fogatva tarthatjuk a helyén? Akkor kell először egy fa keret, amihez rögzíthetjük? Vagy inkább fém, hogy ne korhadjon?
A lent látható képen nem aprózták el (Amerika), telenyomták beton oszloppal, ami mögé van szorítva a szigetelés.
A walipini elvileg ez egy olcsó és környezetbarát módszer, akkor a lehető legkönnyebb és természetesebb megoldást érdemes követni: figyelembe venni, hogy a klíma egyre melegebb lesz nálunk és a szigetelést meghagyni az alaszkaiaknak.  

Insulated Foundation Greenhouse

3. A "padló" szigetelése

4. A téli napfény és hő maximalizálása
Az üvegház tervezésnél - és a tervezésnél általában - minden alapja a beérkező hő és fény kezelése. Télen minél többet beengedni, nyáron törekedni arra, hogy csak a növényeknek szükséges mennyiséget kapják.
Tudd, hogy a különböző évszakokban milyen szögben esik a nap kerted napfényes részeire, hány óráig tart ez. A napos órákban használjunk nagy fényáteresztő képességű anyagot, például üveget ami a legtöbb hőt és fényt ereszti át. Éjszakára érdemes az oldalfalak hőszigetelését az üvegünkre teríteni, ugyanis lent ott a thermikus tömeg, a föld mint kevésbé rossz hőszigetelés a vékonyka ablakfelülettel ellentétben. Az év ezen időszakában a hőmegtartás a legfontosabb.

5. Az év másik felében: a napsütés és hő csökkentése
Nyáron az előző pont másik véglete valósul meg: a legtöbb éghajlaton meleg a nyár, túl sok a fény, túl nagy a keletkező hőenergia.
A legtöbb növény jobban tolerálja ha olyan fedést választunk a walipinihez, ami eloszlathatja a hőt, szórja a fényt, az átlátszatlanság miatt. A polikarbonát lemez a legjöbb választás, azok közül is kiemelkedik a minimum 2 légkamrás változat (még nem láttam olyat sohasem), a jobb szigetelés érdekében. Ahogy télen is, a tető a legnagyobb, leginkább hűlő felület. Ha egész évre választunk fedést, a jobb szigetelésű polikarbonát lemez télen csökkentheti a walipini kihűlését is.   

Commercial Solar Greenhouse 

6. A thermikus tömegről
Thermikus tömeg minden olyan anyag, amelynek hőenergia megtartására van kapacitása. Minden anyagnak van valamennyire ilyen tulajdonsága, de néhány kiemelkedik közülük. A víz például 4x több energiát tud tárolni mint a levegő, ez teszi az egyik népszerű thermikus tömeget alkotó anyaggá az üvegházakban. További anyagok: beton, kő és a föld.

Mivel most egy földbe ásott üvegházról szól a cikk a továbbiakra nincs szükség.

7. Fokozzuk a természetes szellőzést
Beszéltünk eddig az üvegház passzív (külső energia bevonása nélküli) melegen tartásáról, de hogy kiegyensúlyozzuk a rendszert, beszélni kell a bent lévő levegő áramlásáról, hogy a növények egészségesek maradjanak. A beszorult pára remek táptalaja az élősködőknem, gombás betegségeknek stb.
A walipini alsó részén (északi fal és tető kapcsolódásánál) illetve a felső részén (déli, magas oldal) lehetőséget kell hagyni az ablaknyitásra, buktatni lehessen, vagy úgy kialakítani a tetőt, hogy szellőző ablakot vágunk a  polikarbonát lemezbe.
Fontos a szellőzés állíthatósága, nehogy megfázzanak a kényesebb versenyzők. 
Röviden: kereszthuzat kell, de ne túl sok. Eddig nem láttam olyan fóliasátrat sem, aminek a végén ne lett volna legalább felakasztva egy részen az anyag.    


vents 

Ui: most hogy végigrágtam magam a fordításon, azt kell mondanom, hogy iskolapéldáját láttuk hogyan kell 3 mondatos mondanivalóból egy egész cikket fabrikálni, hogy valami pofája legyen. Ha jó a beszélőkéd, te is hívhatod magad ezek után szakembernek. 
Mindenesetre, ha valaki nem parasztgyerek, kellenek az alapinformációk, erre jó. Remélem találtál benne új ismeretet, vagy aha élményt. 
Még egy információ: a magyaroszági fagyhatár hivatalosan 50-70 cm mélyen mozog, egy készülő ház alapját ezért 80 cm mélyen határozták meg. Csak, hogy ne áss ki véletlenül avar kori temetőt, mert nem szólt senki.



   

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Walipini: medencének indult, üvegház lett belőle

Kender: egy "magasröptűbb" építőanyag

BBQ csirke sütőben sütve

Komposzt kazán, az erjedés magasiskolája