Csak egy kis jegyzet a mai nap margójára, hogy megemlékezzek milyen jó dolog is anyának lenni. Jelenleg a sajgó tagjaim és a lezúzott arcom el akarják ezt feledtetni, továbbá a szégyenérzetem is, amikor nem tudok úgy megnyilvánulni, ahogy én is szívesen fogadnám Tőle, mert már türelmetlen vagyok estére. Ő meg nagyon álmos. Egyik sem életbiztosítás.
Ma délelőtt a kiscsaj segített nekem zoknit válogatni, felmutattam egyet a kupacból és ő odament a szárítóhoz és hozta a párját. Tudom neki ez még inkább egy találd meg játék, de nagyon örültem neki. Amikor kész lettünk, a cuccaimat egyenként a fehérneműs fiókba rakta.
Valahogy a nap folyamán próbáltam ezt az öt percet visszaidézni, amikor pl. visíva ordított, mert rácsavartam valamire a kupakját, vagy mert nem engedtem neki, hogy felvegye egy kedves idegen eldobált feles üvegét stb. stb.
Most megint olyan távolinak tűnik, milyen jól elvoltunk, pedig 12 órája történhetett.
Legalább itt megmarad.
