Le Café de Capucine

Minden azzal kezdődött, hogy egyik reggel felkiáltottam: Eddig és nem tovább! Azokban a napokban történt ez, amikor a minden platform azon csámcsogott, hogy bezzeg a vasfüggönyön túl jobb minőségű ételeket lehet venni, nagyon meglepett, ezt nem gondoltam volna. Csak vicceltem. (Eltelt egy hét és most meg arról születnek összehasonlítások hogy a hazai termékek jobbak...no comment.) Ha Erről nem tudtam volna, akkor az utazásaim során egy adott város nevével ellátott polóval vagy más túrista ajándékkal térek haza, nem kajával megpakolva. Nem csak az országok között van különbség az élelmiszerekben, hanem ahogy telik az idő, egyre kisebb adagokat kapsz a pénzedért, az is egyre inkább műanyag ízű, semmire való termék. Mint a békás mesében, ahol csak lassan forrt fel a víz, mindig csak kicsivel kellemetlenebb a helyzet és a végén visszanézve látod, hogy átvertek. Néhány dolgot kivéve alig veszünk kész élelmiszert, vannak kattanásaim, amit apró bűnként megtartottam, amit megkívánok, ilyen

Már a facebook is szemrehányásokat tesz, hogy az olvasóközönséged nem hallott rólad már mióta. Nem mintha olyan társadalmi nívóval rendelkeznék, hogy a gépen kívül más is felhánytorgatná ezt nekem, mindenki a saját szekerét tolja, de én is rosszul éreztem magam emiatt. Képzeljétek, néhány vizsgálatot leszámítva túl vagyok az első harmad Canossa járásán, minden ok a méh magzattal, ahogy a szakirodalom nevezi és csak egyszer keveredtem kellemetlen helyzetbe nyilvánosan, a kevésbé publikusoknál csak én bosszankodtam a saját hülyeségem és figyelmetlenségem miatt és azt már valahogy belekalkulálom az egészségügy kebelén töltött időbe.   Az irodába a fejem felett még mindig Godzilla vesz stepp tánc leckéket egy ütvefúrót használva sétapálcának. Sok munkánk van mostanában, azonnal kell reagálni, fejben ott lenni, nem működik a fusizás a blogon. Ha őszinte akarok lenni, kicsit most lesilányodott a kis világom, melóra, orvosi időpontokra és alukára és az állandó készülődés a holnapokra.

Sziasztok! Az elmúlt napokban elkezdték a fejem fölött felújítani a régi épület szintjeit. A fúróhangokra jegyezte meg az egyik ügyflelem, miután 5 percet töltött nálam az irodában: "Hát ez pont olyan érzet, mintha az ember fejében csinálnák." Tapasztalatból mondhatom: pontosan. Az ügyvédek elszállingóznak a folyosóról, mióta elkezdődtek a munkálatok, rossz hír: hiába meg most el nyaralni, 2 hét múlva ugyanúgy itt lesz a hang. Jobb megszokni a bestiát.  Néha megremegnek az ufó lámpák a kis kapcsaik között a plafonon, ilyenkor átfut az agyamon, hogy ha festéskor nem fogattuk fel jól (amire nincs nagy esély mert alig értük el) akkor a fejemen fog landolni. Ma a női vécében az első emeleten valaki kiütött egy csövet, ami tégladarabokkal borította a földet. Ha belegondolok, más tartalomnak kevésbé örültem volna, szerencsések vagyunk, hogy nem egy majdnem 70 éves szennyvíz csövet barmoltak szét. Ordítani tudnék, hogy így kell koncentrálnom a munkára, természetesen most robban

Már régóta készülődik ez a bejegyzés, próbáltam olyan dolgokat és ötleteket összeszedni, amelyek egy közel korombeli személy házában is helyet kaphat. Különös tekintettel azokra az ötletekre, amelyek saját kezűleg is elkészíthetőek. Helyet kapnak olyan ötletek is, amelyek csak imitálják ezt a játékot, a hangulatát, a vidámságát, habár másból készültek. Tetszenek a letisztult terek, a számomra "felnőtt" bútorok, amik profizmust, stílust jelentenek egy háztartásban, ha tovább megyek még egy jelzővel azt is hozzáteszem, hogy konformisták és unalmasak. De becsapni sem akarom magam azzal, hogy nem vagyok egy infantilis kis hülye. Különösen vonzódom az olyan dolgokhoz, amiknek van valami gyakorlati szerepe a gépezetben, viszont viccesen vagy cukin néznek ki és lehet velük játszani. Például az étkezőasztalunkon elhelyezkedő 2 elefánt a só és bors szóró, de használaton kívül harcolni tudnak egymással, vagy épp nagyon összeölelkezni. Másnak is megvannak ezek az élményei, talán