Az egyetlen elfogadható módja a szemetelésnek

Az utóbbi hetekben bejárta az internetet egy olyan "kis színes" hír, amely arról szólt, hogy beazonosítottak, egy mizofóbia nevű elmeállapotot, amely azt jelenti, hogy bizonyos embereknek mérhetetlen stresszhatást okoz például, ha csámcsogást hall, orrszívást, szuszogást, de minden olyan kisebb mozdulatot, tevékenységet ide soroltak a kutatók, amelyek a hétköznapi életben gyakoriak.
Kis dologért, mérhetetlen idegesség és türelmetlenség lesz úrrá az emberen és onnantól kezdve nem képes tisztán gondolkodni, csakis arra, hogy a vér az agyába kerül és nem tudja kontrollálni a dühét és ki kell mondani, hogy legyen vége. Utána, hogy a családodat, ismerősödet vagy egy idegent az utcán rendre utasítottad, szégyelled magad és mindenki hülyének néz, hogy "ez miért kellett, komolyan EZ baj?"  
Honnan tudom ezt? Én is ettől szenvedek már gyerekkorom óta és megkeseríti a kapcsolataimat. Mert onnantól kezdve hogy egy ilyen befurakodott egy beszélgetésbe, nem tudsz odafigyelni az együttlétre, a másik emberre, csakis arra, hogy legyen vége. Próbálod félvállról venni, nem tudod.
Nem veszhetek össze minden alkalommal ha ilyet látok, hallok, így arra a taktikára álltam rá, hogy amikor látom elkezdődni a folyamatot, elvonulok.
Bár persze, ha olyan vérlázító, akkor csak szólok. A múltkor mentem haza, amikor 2 tinédzser egy üres chipses zacskót húzott egy tűzcsapra, mert a kislány imponálni akart, ő mennyire vagány, a kiszemeltje előtt. Az utca másik oldaláról kiabáltam át, hogy azonnal vegye le és tegye a mellette pár méterre lévő kukába. A lány elkezdett zavarában vihogni, de a fiú visszaszólt, hogy ő is erre kérte épp és helyette megcsinálta.   
Így van ez nálam a szemeteléssel.
Amikor Szegeden kezdtem tanulni, egy azóta is jó barátnőmet A.-t, alig ismerve egy mondata ütötte meg a fülemet: "Tudtam, hogy ismerem valahonnan ez a csajt, ő dobott el egy papírzsepit egy hete a villamos megállóban!"
Gondoltam magamban, mint a Macskajajban az aranyfogú cigányvajda: "This is a begining of a beautiful friendship!"

Nem akartam memoárt írni a mentális defektemből, csak így jött össze és ahogy elképzelem egy hasonló beállítódású ember találhatta ki ezt a megoldást, akinek bántotta a szemét, ahogy a tegnapi újság ördögszekérként pörög az utcán.
Japánban olyan újságot adnak ki, amely egy alternatív ületetőközegként funkcionál és eldobás után gyönyörű kamilla szőnyegként kezdi meg a karrierjét.
Láttam már hasonló megoldásokat cigeretta csikkel, vagy eldobható kávéspohárral, de eddig nekem ez volt a leglátványosabb és a legnagyobb társadalmi közeghez szóló kezdeményezés.
Én úgy védem a környezetet, hogy nem vásárolom meg az újságot, ha olvashatom digitálisan, de ha már megveszik mások, legalább ilyen legyen.
Sok sok követőt kívánok az ötletnek.
    

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mire jó a kávézacc? Hajpakolás!

Bagel-bukta

Aranyalma hallal: instant napfény vacsorára, ha meggyűrt a napod.

Családi ház (hobbit-luk) Walesben

Pácolt sertés saslik