Le Café de Capucine

Kedves olvasók! Nagyon jól megy a könyvíró hónap, mindig azon settenkedem, hogy hogyan bújjak el a családom szeme elől, hogy írhassak, közben jazzt hallgassak a éjszakában. Állandóan álmos vagyok, de pörög az agyam, boldog vagyok, hogy nem pukkant ki a felénél a történetem mint 2 éve. A story egy lapos palacsinta, de nem adom fel, az volt a cél, hogy kitartásom legyen és végig csináljam.   Drukkoljatok! Ui: Mellékelten csatolok egy kis hanganyagot a képregényhez, így érdemes ordítani. 

Amíg november van, néhány úriember betartja a ne borotválkozz hónapot. Nekem, ha november akkor évről évre megpróbálkozom a regényírással, eddig kevesebb sikerrel. Magaménak érzem a Gyűrűk ura egy mondatát ezekben a napokban: Vigyázz Frodó, mert ha kilépsz a kapun, egyik lábad a másik után és eljutsz ki tudja hova? - Kkhm kicsit csapongó vagyok.  A regényírás az önnevelésemhez is erősen kapcsolódik. Hogy a fellángoló és könnyen továbbugráló szellemnek adjunk egy betoncipőt, hogy kitartás által letegyen valamit az asztalra.   De a kudarc rutinja néhány dologra megtanított:  - attól, hogy magad előtt is szégyelled a saját történetbeli hiányosságaidat, attól még írhatsz - ha este 8-ra érsz haza, hiába van kint a mosatlan a konyhában, attól még írhatsz - ha álmos vagy, mindig segít az alkotó erőnek egy pohár bor - illetve a határidő nem az ellenséged, hanem a barátod mert saját magad lustaságától ment meg, ha kicsit minden nap eteted.  - minden mindegy, csak hala