Le Café de Capucine

Ez nem is recept, ez amolyan food hack, amit fölösleges magyarázni, olyan egyszerű. Néhány hozzávaló kell hozzá, szám szerint 3. 20 perc a sütő egy polcán. Utána megint 20 perc pihentetés, hogy ne égesse össze a kis szánkat. Megehetjük magában, almaszeleteket, répa hasábokat tunkolhatunk bele.  A sajt összekeveredik a lekvárral, amin ropog a rétestészta. Úgy tudod a sajt szálakat rácsavarni a zöldségre, gyümölcsre, hogy ráhűl és megint kemény. Ki kell próbálni. Az egyetlen hiányosság, hogy nincs elég bouqet-ja a camambert sajtnak, de még így is jó.    Úgy érezhetjük, hogy hiába fáztunk ki, hiába idegesítettek fel nap közben, nem számít. Hozzávalók: 2-3 lap rétestészta 1 karika camambert sajt (125 g) 1 evk lekvár 1 nagy csipet só 1 evk olaj     Elkészítés: A lapokat vékonyan kenjük le olajjal. arra kenjük rá a lekvárt. Sózzuk meg és tegyük a közepére a sajtot. Szorosan csomagoljuk be az első lappal. Fordítsuk meg a csomagot. Csomagoljuk újra, szintén kenjük át előtte. Le

Micsoda hülye cím. De elgondolkodtam miért van babonás bizodalmam azokban a távoli fényekben, amik egy ház ablakán szűrődnek ki. Talán mert a mesékben a fény nem ET űrhajóját jelezte egy erdei éjszakán száz éve, hanem a ropogó fahasábok hangját és egy fölé rakott teáskannát, ami gőzt eregetett a csőréből. Mondjuk Jancsi és Juliska nem a hívogató biztonságról beszélgetett a terapeutájával felnőtt korukban a gondolkodó pamlagon, mikor elengedték azt az érzést, hogy beledobtak egy kannibál vasorrú bábát a kemencébe. Talán mert minden nap ezzel foglalkozom, belemásznak az álmaimba a házak, olyan honlapot nézegetek, ami amerikai háztervekről szóló magazinokat digitalizáltak a 20-30-as évekből. Mikor még az ún. amerikai álom csak épült. Szeretem ilyen motívumokkal körül venni magam. Ez van a fogason, a lakásunk falain festmény formában és a múltkor találtam egy új ház-szerelemet. Ház alakú tiffany lámpát. Mikor elsétáltam előtte mindig elmosolyodtam, de az utóbbi hetekben valaki ann

http://www.nosalty.hu/ajanlo/het-bloggere-le-cafe-capucine

HelyszÍn: Debrecen, szombat reggel. Sétánkat ez a kis kurtizán szakította félbe, utána felbukkant a macska is. Há, elsőre is a macskáról beszéltem, ugyanis odasétált hozzánk és én, mint önkéntes állatgyomrozó (kedves értelemben) azonnal állományba helyeztem saját magam. Ilyenkor csak remélem hogy a másik félnek is jó. P. kapott már el olyan képet, ahol a megölelt állat leolvashatóan ezt jelzi a szemével: -"Remélem gyorsan futsz, mert ha elkaplak véged." Ezen hahotázva nevettek a barátaival. Amíg nem lesz saját, beérem az utcán sétáló és az ügyfelek állataival. 

Reggeli sétám során nézem az emberek arcát, hosszú a tél és a karácsony narancsillatú romantikáját már elfújta a szeles, havas január. Visszahallom, hogy mindenki úgy megy dolgozni, hogy elege van a szürkeségből és még azzal is összevitatkozik, akivel máskülönben nincs baja. Vergődünk, várjuk az első napos, friss illatú reggeleket. Minden porcikám követeli azt, hogy friss zöldséget ehessen, olyat ami után nem lesz bűntudatom, hogy hosszabb utat tett meg a tányéromig, mint amennyire én valaha elhagytam a szülővárosom.  De Henry Ford mondása visszafog: Ne panaszkodj, ne magyarázkodj, egyiknek sincs értelme.  Így az első roppanó salátákig megvárjuk a húsvétot. Addig beérem azzal a növénnyel, ami akkor is harsogja haragos zöld színét, amikor a hóból kandikál ki, elrejtve termését. Szent Hildegárd óva intett a fogyasztásától, de ahogy a franciák, én is csak huncutul beledobom a kosaramba és jót eszünk belőle. Ez a póréhagyma, annak is a téli fajtája, ami túléli a fagyokat.  

Lelőhelye: http://wkgoodness.com/products/bowchikkawowow-card

Tudom, hogy előre nem illik beszámolni még be nem következett dolgokról, de ez a lehetőség úgy kellett az önbizalmamnak mint egy falat kenyér: a nosalty.hu felkért, hogy legyek a hét bloggere. Nem bírtam magamban tartani. Bár biztos nem a bonyolult receptjeim győzhették meg őket, de írni fogok nekik! Hááá!

Megnéztük és minden adott volt egy tökéletes moziélményhez. Pihentek voltunk, a táskámban véletlenül találtam az egyik rekeszben egy meglepetés sört, kevesen voltak, úgy képzeld el, hogy ha 12-őt mondok, már túlzásba estem. Hatalmas moziterem, miközben Magyarország ebédel, ez a tucatnyi ember elszántan várta, hogy a britek meséljék el anyanyelven ezt a mesét. Nyáúúú! Mondhatnám a kettőnk szlengjével, de legnagyobb bánatunkra, ez a katarzis elmaradt. Annyira elfogult vagyok az úriemberrel, hogy a "lapos" jelző pironkodva hagyta el mindkettőnk száját. Furcsa, mert azóta sem tudom pontosan megfogalmazni, hogy miért. Bosszantó, mert a színészek kedvesek voltak a szerepükben, jól eljátszott, szerethető karakterek, gyönyörű helyeken játszódott. Nagyon tetszett, hogy eredeti képsorokat is bevágtak az archív felvételekből. Mr. Sherlock Holmes-tól már megszoktuk az asperger szindrómát jelző, végletekig logikus gondolkodást, ami a külvilág szemében a goromba, arrogáns fráterség

Akár a neve elé mondhatnám, hogy "Don", mint egy macska- keresztapa egybe oltva egy római patrícius állat alteregójával aki 2000 éve ugyanilyen hedonista módon ette a szőlőfürtöt. Imádom.