Egy eltüzelt szekrény balladája

Az utóbbi időben valahogy olyan tapasztalatokat kell szereznem, ami sajnos arra enged következtetni, hogy rossz fele haladunk. Nem Te, nem Mi, hanem mindenki. Gyönyörűen megtanultuk becsukni a szemünket, mert lerombolnak egy városrészt, hogy egy pöfögő, egészségtelen, élhetetlen utat húzzanak rajta végig és az ott élő ügyfelek csakis arra tudnak panaszkodni, hogy így kevesebbet fog érni a lakásuk. Nem számít, hogy a gyereküket teherautók mellett kénytelenek tolni vagy sétáltatni, vagy, hogy valószínűleg a város történetében újra meg nem ismételhető értéket veszítünk. Igen, Mi mindannyian.
Vannak kisebb tragikomikus balesetek. Miért emlegetem a kultúra bukását komikusnak? Mert, már kínodban nevetsz rajta, a hülyeségen, a bárdolatlanságon, hogy felnőtt emberek képesek ilyen primitívek lenni.
ez az egy ház maradt "útban", előtte utána már előre mozdították az ott élők lakhatását

Adott egy ház, csodálatosan szép, ívelt ablakokkal, borospincével, sűtő-betétes cserépkályhával. Építésének éve, 1940. Adott a fiatal tulajdonos, aki annak ellenére, hogy jó szándékú, nincs tisztában azzal, hogy milyen ritka kincs birtokosa. Lássuk be, a világháború alatt nem akármilyen anyagi háttér kellett ahhoz, hogy az ember belekezdjen egy 100 m2-es ház megépítéséhez.
Mindegy, felmérés alatt a kis művészethez hozzászoktatott szemem megcsodálja a régi házak patináját, a gerendákat, az egyedi ablakokat, a harmónika-szerűen összehajtott zsalugátereket, a réz kilincseket (az a cukorka a szememnek, a kedvenc). Az az ünnep, ha régi bútorokat is láthatok.    
Észrevettem egy öltözködő szekrényt, fából, ovális tükörrel, faragott fa virágdíszekkel. Annyira tetszett, hogy le is fotózkodtam vele, mint ahogy Mickey egérrel szokás. Nekem ilyenek a sztárok.
Szégyenkeztem felajánlani ott és akkor a tulajnak, hogy megadom egy műkereskedő számát, mert nem tudtam, hogy mihez kötődik, meg akarja e tartani. De utólag mondom, hallgass a megérzéseidre és cselekedj akkor amikor a helyzet fennáll.
Eltelt, egy, kettő, három nap és végre rákérdezhettem:
-Tudja, mennyit érnek a bútorai, ugye sikerült jó helyre szállítani, esetleg eladni őket?
-Persze, a hétvégén eltüzeltem az egészet, nem kínáltak érte eleget.
- (ilyenkor szeretnék átnyúlni az asztalon, hogy fojtogassam, nyelek egyet) A fehér szekrényt is?
- Ohhó az égett a legszebben, tudja, tiszta fa.
Azóta valószínűleg felvágták az íves, kazettás, egyedi ablakokat, ami a dísze volt a háznak, hogy műanyagot tegyenek a helyére.
Minden ilyen esetben kicsit elveszítem a reményemet az oktatási rendszerünkben, hogy focistadionra van pénz, legyenek a gyerekek izomagyú, szolizott hülyék, akikből lesznek felnőtt korukra az "audisták"* akiknek nem számít semmi, csak a pénz. Viszont rajzóra, később a művészettörténet kap heti 1 órát és persze, hogy az már annyit számít a fejlődésben, mint halottnak a csók.
Mit akarunk így felépíteni kedveseim? Mert élhető várost biztos nem. Ja ne haragudj, erre való a lakópark, amit sorompóval zárnak el az úton túlról érkezők elől.         



*audista: először Kovács András Péter, használta ezt a kifejezést, jelentése: a kigyúrt, fukszos "értelmiségi" sztereotípiája

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Walipini: medencének indult, üvegház lett belőle

Kender: egy "magasröptűbb" építőanyag

BBQ csirke sütőben sütve

Walipini: tervezés

Komposzt kazán, az erjedés magasiskolája