Le Café de Capucine

Mi olyan áthidalhatatlan dolog ebben a kis országban, hogy ekkora különbségek vannak lét és élet között? A létet, mint vegetatív, Manslow-i szükséglet piramis alján karistolást értem, amikor alszol, eszel, dolgozol. Azzal szemben, helyezkedik el az ÉLET amikor van valami szép érzet a levegőben, amikor becsukod a szemed és elmosolyodva iszod a reggeli kávéd, felrakod a napszemüvegedet és csak élvezed, hogy süt a nap és közben a hajad összekócolja a jó öreg, alföldi szél. Rácsodálkozol a bólogató, virágos fákra, tűnődsz azon, hogy csak a hely okozza-e, de mintha itt még a tavasz is mutatósabb lenne, vagy csak te vagy elfogult? Akárhogy légyen is, a mai napom arról szólt, hogy jártamban-rohantamban a város egyre csak csalogatott: gyere vissza kislány, itt vagy itthon, mit neked egész Hajdú-Bihar, amikor itt van minden. (Ekkor galád módon felsorolta a kedvenc dolgaimat…) A Tűsarok utcád, a pékséged, ahol csokit adnak a kávéd és a csoda szendvicsed mellé, a gyönyörű házaidon kösz

A pihenőnapok az élet kiérdemelhető, egyszerű jutalmai. "Just add water"- Jelen helyzetben egy jó fürdőt javaslok, arcpakolással, egy pohár borral és máris visszakapja a világ az elveszett kerekségét. Angol rózsát, könyvet, muzsikát ízlés szerint !       A csütörtöki napom olyannyira építő és kellemes volt, hogy nem tudok elég hálás lenni érte. Rácáfoltam a nagy kedvencemre, Marquez bácsira, aki állítja, hogy a csütörtök olyan szenvtelen napja a hétnek, amikor semmi sem történik, sőt meghalni sem érdemes ezen a napon. Frászt! A csütörtök a hétvége kapuja, egy lélegzetvétel és sóhaj, hogy már csak a szorgos és boldog péntek van hátra. Visszatérve a hiba nélkül kivitelezett lusta napomhoz, végre úgy tudtam felkelni, hetek óta először, hogy nem csörgött az óra. Persze a veretes igazság része az is, hogy ez a szabad időpont rendellenesen koránra sikeredett a rutin miatt. Szabad akaratom ünnepe volt ez a csütörtök, mikor pizsamában fetrenghetsz a reggeli kávéval és a soksz

Tanulok élni, tanulok ember lenni. Tanulom a kötelességet és meg akarom találni az arany középutat a munka és a szórakozás között. Nem a szétválasztásukkal, hanem azzal a kivételes és éteri állapottal, hogy próbálom ezt a  két barikádot összebékíteni. Tanulva szórakozom és élvezettel dolgozom. Mennyi körülménynek kell összefogózkodni, hogy ez létrejöhessen? Talán nem olyan soknak, mint ahogy picurka racionális énem el akarja ijeszteni ezeket a munkaruhába öltözködött lehetőségeket, amiket a világ probléma néven ismer.  Vágyom rá, hogy így élhessek, néha felfedi a tanárság egy ilyen szép momentumát, aztán jön az a többi 90 percent, amikor érzed hogy ez a világ nem hajlandó beengedni erre a bennfentes partijára. Megtűrt vagy a habos álmaiddal és naivságoddal az emberiség teljes kulturális örökségével együtt. Érdemes e olyan világban élni, ami minden elemében a hasznosságra épül, nélkülözve a szép esetlegességét? Holly God, dehogy! Legyünk emberek, legyünk rácsodálkozók, legyünk